Átadták az Emberi Hang díjakat

Hirdetés

Emberi Hang

1.jpg

2016. november 19-én szombaton került megrendezésre az Emberi Hang díjátadó gála Budapesten. A díj célja, hogy olyan ismert és kevésbé ismert személyeket tüntessenek ki, akik a szeretet, béke, tolerancia és a humanizmus mezsgyéjén járnak, és cselekedeteikkel példát mutatnak.  Patak Gábor Gaba és társai sokat dolgoztak és közösen a fellépők, díjazottak, tombola felajánlók, kuratórium a vendégekkel együtt egy csodás estét szerveztek. Nem nézték ki milyen bőrszínű, kinek mi a vallása, ki milyen ruhában jött. Sem azt, hogy férfival vagy nővel él.

Hirdetés

Ez a rendezvény nem a kirekesztésről szólt.

8.jpg

Bár maga a díj három éves, már gyászolnia is kellett, mert a tavalyi évben kitüntetett Némedi Mari idén februárban elhunyt. A gála a szinkronszínésznőre való emlékezéssel kezdődött, amikor Napsugár Anna jeltáncművész az Árva fiú című dalt jelnyelvi tánccal előadta. A közönség soraiban pedig egyre több szem lett könnyes, mert felvételről Mari énekelt.Majd meglepetésemre fel is köszöntöttek tortával és jelnyelven Gaba eljelelte a köszöntést

c.jpg

a közönség siket jeltapssal tapsolt az est folyamán a 41-ik születésnapom alkalmából könnyekkel köszöntem meg életemben elsőként megélt színpadi köszöntőmet.

15181474_1219471951456709_4649728978121875243_n.jpg

A  jótékonyságból eljött hihetetlen buli parádét adó Fellépők:

Tolnai András, Horváth Gyöngyi ,Rupa Ilona , Nova Brigitta , Kövesdi Ákos Privát, Tokics Mihaly Romeo és Vanyus Szilvia ,Orgován Rokkó  Strein Miki , Hegedüs Erzsébet , Napsugár Anna és Német Zsuzsa jeltáncművészek.

Egy hét múlva videón is látható az eseményt.

Steidl Tamás dolgozott a minőségi a hangosításon az esten, és a csodálatos hangú  Bán Kriszta volt a műsorvezető.

3.jpg

Az emberi hang kuratóriumok: Marika, Jalcs Irén , Blazsej Balázs  és én a beérkezett ajánlások alapján díjazták 2016 Emberi Hangjait.

A Díjazottak: Dulai Roland, Desire Dubounet, Müller Júlia, Nova Brigitta, Rupa Ilona, Joka Daróczi János, dr. Hajdú Sándor, Rupa Éva lettek.

4.jpg

Idén újdonság volt, hogy zenekar is vehetett át díjat, mégpedig a Máltai Lovagrenddel kitüntetett Hegedüs Erzsébet és Strein Miki, vagyis a Mercy Együttes.

Hirdetés
6.JPG

Az est folyamán Marika Győry Némethné és párja Feri hozott egy hatalmas kenyeret, amit a béke szalagjával kötöttek át.

A hosszúra nyúló műsor bevételét egy közel tizenegy éves mozgáskorlátozott kislány, Szikszai Szintia  gyógykezelésére ajánlották fel.

Idén az újítások ezzel nem értek véget, hiszen a jelöltek között szerepeltek elhunytak is.

Így ezen az estén Kabos László posztumusz díjat kapott,

amit felesége Urbán Erika színművész vett át.

A közönség álló vastapssal hajolt meg a hatalmas művész előtt.

5.jpg

 Édesanyja Bíró Evelina meghatódva vette át a borítékot és kislánya egy fotójával ajándékozta meg a fellépőket és szervezőket hogy ezen az eseményen támogatták őket.

15134723_1219139268156644_3887395472697599475_n.jpg

A szendvicseket Új Esztike és Gergő Adorján Görgő készítették, a  280 Szabolcsi töltött káposztából jutott mindenkinek,

sokunk örömére a tombola saját készítésű és sztárok fellépők hétköznapi hősök által felajánlott nyeremények voltak.7.jpg

Biro Evelina  számára

d.jpg

Sztupkay János  a Mercy Magyar Hagyományőrző és Szeretetszolgálat Nemzetközi Egyesület alelnöke átadta az adományunkat.

b.jpg

Patak Gábor Gaba, a díj megálmodója a divatikon.hu oldalnak elmondta: a díjátadó évről-évre népszerűbb és egyre többen odafigyelnek arra, hogy ebben a kirekesztő és gyűlöletkeltő világban emberi hangon beszéljenek és viselkedjenek egymással.

 a.jpg

„Szép délután volt, tele szeretettel. Mosollyal, békés arcokkal és jókedvvel. Suki János Boxi köszönöm. Hogy vacsora után hegedűddel elhúztad az ott maradtak nótáit.  Szeretném megköszönni mégegyszer mindenkinek a vendégnek is a részvételt, mert telt ház volt.  Nem gondoltam volna, hogy ilyen sikeresek leszünk. A fontos, hogy elfogadjuk egymást és figyeljünk egymásra. Éljünk békében, toleránsan. Azoknak pedig, akik betegségükkel dacolva is eljöttek holnaptól imaláncot indítok egészen vasárnapig. Majd csatlakozzatok. Azoknak akik pedig csak negatív reakciókat zúdítanak ránk nem foglalkozunk.

Hamarosan készülünk a jövőre tartsatok velünk.” zárta sorait Patak Gábor Gaba a főszervező.

Cikk hír és fotó:

Napsugár Anna

siket fotóriporter

 

 

 

Mondd el a véleményed

Miss Universe Hungary 2016 – Bódizs Veronika lett a győztes

Pénteken Comet 2016 – Iszak Eszter nagy bejelentést tett