By Utazó
Amikor elkezdtem rendszeresen vezetni még férjjel az oldalamon, mindig jót szórakozott azon, hogy nekem a vezetésnél sokkal jobban leköti a figyelmem, hogy eldöntsem, hogy éppen min parázzak. Féltem attól, hogy mi lesz, ha lefulladok, hogy csak még átférjek azon a zöldön, hogy ne kelljen megállni, és újra elindulni, és 10 kilométerrel korábban beálltam a megfelelőnek hitt sávba, hogy ne kelljen sávot se váltani. A fő ellenség azonban az emelkedő volt, és különösen az ezen való kényszerű megállás: ennek rémképe fenyőillatosító helyett kardként függött a visszapillantóról. Olyannyira, hogy képes voltam teljesen nyakatekert módon, akár óriási kerülővel is eljutni valahova, csak ki Forrás és bővebb INFO
Mondd el a véleményed
