Az „álszent” olyan embert jelent, aki kifelé erkölcsösnek, vallásosnak, „nagyon korrektnek” mutatja magát, miközben a valóságban nem tartja be azokat az elveket, amelyeket hirdet, vagy éppen az ellenkezőjét teszi. Röviden: látszatból „szent”, belül nem őszinte, képmutató.
Az álszent szó jelentése és rokon fogalmai
A legtöbb értelmező szótár szerint:
-
álszent = képmutató, aki magát és cselekedeteit jobbnak, erkölcsösebbnek, vallásosabbnak tünteti fel másoknál, mint amilyen valójában.
-
gyakran olyan személy, aki szigorúan elítél másokat bizonyos viselkedésekért, miközben titokban ő maga is ugyanazt teszi, vagy hasonló bűnöket követ el.
Rokon szavak: képmutató, hipokrita, farizeus, prűd, „erkölcscsősz” (negatív értelemben), kettős mércét alkalmazó ember.
Az „álszentség” pedig ennek a magatartásnak a jelensége: amikor a kimondott normák és a tényleges élet, döntések között látványos, következetes ellentmondás van.
Mi különbözteti meg az álszentet a „csak gyarló” embertől?
Nem attól lesz valaki álszent, hogy nem tökéletes. A legtöbb ember néha nem tud élni a saját elvei szerint – ez gyarlóság, esendőség. Álszent az, aki:
-
tudatosan játszik szerepet: kívülről „szuper erkölcsös”, „nagyon hívő”, „nagyon tisztességes”, de ez inkább PR, mint valóság;
-
másokat kőkeményen elítél azokért a hibákért, amelyeket ő maga is elkövet, csak titokban;
-
előnyt akar szerezni a látszólagos erkölcsösségével (bizalom, hatalom, státusz, rajongók), miközben a háttérben egészen másképp él.
A pszichológia és a lelkiségi irodalom gyakran szembeállítja az álszentséget a hitelességgel: a hiteles ember vállalja, hogy esendő, hibázik, de nem tesz úgy, mintha tökéletes lenne, és nem bánt másokat azért, amiben ő maga sem hibátlan.
A „hipokrita” szó eredete
Az „álszent” idegen szóval leginkább a „hipokrita” (hypocrite) felel meg.
-
A „hipokrita” a görög hüpokrinomai igéből származik, amelynek eredeti jelentése: „szerepet játszik, színlel”, a hüpokriszisz pedig „színjátszás, színlelés”.
-
Innen jutunk el a mai jelentéshez: olyan ember, aki „színészkedik” az erkölcs terén, maszkot visel, szerepet ad elő – ez a szó ma magyarul is „álszent, képmutató” értelemben használatos.
Érdekesség, hogy a magyarban elterjedt, hibás „hipokrata” forma valószínűleg a „demokrata, arisztokrata” szavak mintájára keletkezett, de nyelvileg a helyes alak: hipokrita.
Hol jelenik meg az álszentség a mindennapokban?
Néhány tipikus példa, amikor valakit álszentnek tartanak:
-
Vallásosnak, „nagyon hívőnek” mutatja magát, szigorúan elítél másokat, de a saját életében súlyos erkölcsi visszaélések derülnek ki (csalás, bántalmazás, hűtlenség).
-
Nyilvánosan „családbarát”, „értékalapú” szerepben tetszeleg, közben a családjával rideg, bántó vagy kettős életet él.
-
Hangosan kiáll bizonyos elvek mellett (pl. átláthatóság, tisztesség, emberi jogok), de amikor neki lenne kellemetlen következetesnek lenni, akkor hirtelen kivételt tesz magával vagy a saját köreivel.
A legnagyobb problémának sok gondolkodó azt tartja, hogy az álszent magatartás rombolja a bizalmat: az emberek egy idő után nem hisznek sem az elveknek, sem az intézményeknek, ha azok képviselői látványosan mást mondanak, mint amit tesznek.
Hogyan lehet elkerülni az álszentséget?
-
Hitelesség: vállalni, hogy nem vagyunk tökéletesek, és nem mások hibáira építeni a saját „erkölcsi nagyságunkat”.
-
Önreflexió: mielőtt másokat elítélünk, ránézni, hogy mi magunk hogyan állunk ugyanabban a kérdésben („farizeus” vs. „gerenda a saját szemünkben”).
-
Következetesség: ha nyilvánosan képviselünk egy elvet, legalább törekedjünk rá, hogy a saját döntéseinkben is érvényes legyen – és ha elbukunk, valljuk be, ne takargassuk.
Az álszent viselkedés szinte minden kultúrában negatív: nem az elv a gond (erkölcs, hit, értékek), hanem az, amikor ezek csak díszletként szolgálnak a saját ego, hatalom vagy haszon érdekében.