Az interneten talált az unokáira

Miként lehet valaki nagypapa anélkül, hogy saját családot alapított volna? Úgy, hogy mások csemetéit tekinti unokáinak. Mégpedig azokat a gyermekeket, akik fogyatékossággal élnek, tehát valamilyen segítségre szorulnak.

Ilyen „nagyszülő” az Igalon élő Navratil László, aki közel három éve vágott bele, ahogy humorosan elmondta, az „unokaprojektbe”. Bár beszélgetésünkkor átmenetileg éppen egy balatonföldvári ápolóotthon lakója volt, mert egy, a lábán lévő idült sebet kellett kezeltetnie, a jótékony munkát mégsem hagyta abba, s még az ágyából is levelezett kis védenceivel a laptopján. Az internet, mint mondta, számára óriási lehetőséget nyújt a külvilággal való kapcsolattartásra. Kis patronáltjaira is így bukkant rá.

46.jpg

Navratil László egyik kis patronáltjával

Manapság már leginkább azért „szörfözik” a világhálón, hogy jót tehessen olyan kicsikkel és nagyokkal, akik más módon aligha kaphatnának hathatós segítséget. Huszonnyolc „unokája” van már, háromtól a tizennégy évesig, a többségük súlyosan és halmozottan sérült, mozgásra és beszédre képtelen gyermek. Navratil László maga is kerekesszéket használ, koraszülöttségéből eredően lett súlyos mozgássérült, így az övéhez hasonló helyzetű csemetéket keresett, akik állapotuk miatt speciális ellátást igényelnének. Mert jól tudja, hogy a szülők gyakran tanácstalanok, ha súlyos fogyatékos gyermeküknek sürgősen valamilyen segédeszközre vagy műtétre lenne szüksége. Ilyenkor ajánlja a segítségét a „nagypapa”. S miként tud pénzt szerezni? Úgy, hogy eladásra kínálja valamelyik képzőművészeti alkotását. Mert Navratil László immár harminc éve készít színes zsírkréta-rajzokat, portrékat, tájképeket és gyermek-képeket. Alkotásait több kiállításon is bemutatták már. Képei életörömről tanúskodnak, az emberek és a környezet szeretetét mutatják.

S hogy milyen sokat jelent az ő nagylelkű felajánlása, arra példa annak a 10 éves kislánynak az esete, akinek a speciális műtétjéhez, amit egyébként csak Bécsben tudtak elvégezni, 4 és fél millió forintra volt szükség. Róla egy mesét írt a „nagypapa”. A kis Szintia története annyira meghatotta az embereket, hogy természetesen segítettek és végül összegyűlt a szükséges összeg.

Nagy örömet szerzett annak a 11 éves pécsi kislánynak, Laurának is, aki – a legtöbb társához hasonlóan – nem tud beszélni, de laptopon kommunikál a világgal. Mellesleg tanulmányi versenyeket nyer és regényt ír. Ezt a kislányt is bevonva egy úgynevezett lovagregényt írt a „nagypapa”, amely a törökkori végvári vitézek életéről szól és Laura lett a főszereplője.

Egyébként nagyon hálásak neki a családok, egymásnak ajánlják a „nagypapát”, akinek a számára mindig örömet jelent, ha találkozik az általa megsegített „kisunokával”.  A szülők lelkesen küldik neki a képeket is az általa megsegített gyerekekről. A minap számolta össze: a huszonnyolc „unokájáról” összesen 3240 fotója van.

Garamvölgyi Annamária

Mondd el a véleményed

Egy kazincbarcikai tehetség – Szabados Nóra

Randira is tuti! Így készíts romantikus fonott kontyot