Az ISIS-nek próbáltak nukleáris anyagokat eladni orosz kötődésű csempészek

Hirdetés

Nagy mennyiségű, nukleáris fegyverek előállítására alkalmas céziumot próbált eladni egy moldáv csempész egy férfinak, akiről azt hitte, hogy a terrorszervezet embere. Az FBI az elmúlt öt évben négy esetben csapott le hasonló okból, amikor a bűnözők kifejezetten közel-keleti szélsőségesekkel próbáltak üzletet kötni. A legutóbbi ilyen eset idén februárban történt. A Valentin Grossu nevű csempész egy kisebb város megfertőzésére elegendő mennyiségű céziumot kínált eladásra egy férfinek, aki az ISIS képviselőjének mondta magát. A két fél legalább húsz alkalommal találkozott, hogy megvitassák az üzletkötés részleteit – Grossu állítólag azt mondta, “csúnya bombát” lehetne gyártani az általa kínált nukleáris anyagból, olyat, ami “épp megfelelne az Iszlám Állam céljainak”. A céziumért két és fél millió eurót kért volna, ám a pénz átadására szervezett találkozón kommandósok csaptak le rá, és letartóztatták.

Hirdetés

Valentin Grossu-t leteperik a kommandósok.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a csempészbanda, melyhez a férfi tartozott, kifejezetten nyugat- és Amerika-ellenes vevőket próbált találni, ami igazolni látszik azokat a félelmeket, melyek szerint a szervezett bűnözés egyre szorosabb kapcsolatot alakít ki a terrorszervezetekkel. Ez azért különösen veszélyes, mert az olyan szélsőséges szervezetek, mint az ISIS vagy az Al-Kaida deklarált célja, hogy tömegpusztító fegyverekre tegyenek szert. A radioaktív anyagokról azt feltételezik, hogy Oroszország szovjet időszakában létrejött nukleáris tárolókból származnak.

Hirdetés

Az FBI és a moldáv hatóságok együttműködésének eredményeként négy esetben sikerült eddig lebuktatni terroristákkal üzletelni vágyó csempészeket, ugyanakkor egyszer sem sikerült eljutni a bandák vezetőjéhez, a letartóztatott bűnözők pedig gyakran megúszták a börtönt, és hamar visszatértek az alvilágba.

Ráadásul a letartóztatásokra már akkor sor került, amikor a radioaktív anyagok legkisebb jelét sikerült kimutatni az illető környezetében –
 

ez azt jelenti, hogy az eladásra felkínált nagy mennyiségű anyagot egy esetben sem sikerült lefoglalni, az továbbra is a csempészbandák birtokában van, eladásra készen.

Azaz a jövőben egyre több ilyen esetre számíthatunk, legalábbis így véli a moldovai nyomozás egyik résztvevője. Reméljük, nem lesz igaza.
 

A Villanyleó levadássza Önnek a legkeményebb híreket! Csak egy lájk, és nem marad le semmiről!

A teljes tartalomért Klikk ide…

Mondd el a véleményed

˝Azokat szolgálta, akiknek nincs más szolgájuk˝ – mondta Göncz Árpádról Kunncze Gábor a szerdai Mokkában.

Állítólag ma is világvége lesz