BAKOS BETTI x KAROLA – FÁJ MÉG dalszöveg – Íme a dalszöveg!

Hirdetés

BAKOS BETTI x KAROLA – FÁJ MÉG dalszöveg – Íme a dalszöveg!

Tudod túl sokat éltem bezárva csak álltam de tudtam hogy mennem kell
A kéz ami óvott és féltett megfolytott majdnem és kértem hogy engedj el
Mondd hogy lehet az hogy a szerelemből zuhanás lett és megszűnt a támasz
És pont az a társ ki a mindenem volt félnem kell hogy mikor bánthat
Tényleg nem tudom miért kaptam
Pedig én érte mindent megtettem
Hiába is fájt de neked hagytam
És elvesztem

Még félek érzem pedig már vége van
Rég volt de mélyen éget az emlék megmaradt

Hirdetés

Tudod belül ez fáj még
A seb nem látszik a félelem bentragadt
Már rég folyton kínoz az emlék es álmomban elragad
Nem én voltam aki vétettem
Mégis én kaptam mérgedben
Magammal cipelem az életben amit adtál és a heg bent mindig felszakad

Az idő elszalad de a lelkem bent ragad

A szó elszáll de a fajdalom megmarad

A közös történetünk nem túl szép
megváltoztam én is hiszen megtörtél
kegyetlen vagy és nem hagytál más esélyt
erősebb lettem tudom nem ez volt a cél
most melletted fekszik az új lány
remélem vigyázni fogsz rá nem úgy ahogy rám
egyedül cipelem a terhet
sokat adott, miközben mindent elvett

mindenki támad és már nem szívesen beszélek erről
téged felmentett a neved úgy érzem az igazság megdőlt

Tudod belül ez fáj még
A seb nem látszik a félelem bentragadt
Már rég folyton kínoz az emlék es álmomban elragad
Nem én voltam aki vétettem
Mégis én kaptam mérgedben
Magammal cipelem az életben amit adtál és a heg bent mindig felszakad

Az idő elszalad de a lelkem bent ragad
A szó elszáll de a fajdalom megmarad

Ez a cikk BAKOS BETTI x KAROLA – FÁJ MÉG dalszöveg – Íme a dalszöveg! először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Mondd el a véleményed

Panyolafeszt 2022 – Íme a fesztivál részletei!

Komplex kvízkérdések VILLÁMKVÍZ 126. rész