Balaton, jó csajok és menő zenék, mi kellhet még a boldogsághoz ilyenkor nyár közepén? Természetesen egy jó koktél. Kulcsár Edina, Tolvai Reni és Tücsi a Soundon a FinlandiaLess Ordinary Bárban kevertek, és nem is akármilyen streetfood koktélokat. Reni pedig ráadásként még egy igazán eklektikus zenei produkcióval is meglepte a bulizókat.
Ahol Kulcsár Edina, Tolvai Reni és Tücsi felbukkan, ott minden egy csapásra a „feje tetejére áll”. A három szépség ezúttal is kitett magáért.
„Még sosem álltam a pult másik oldalán, ez most tényleg premier volt” – kezdte Kulcsár Edina. „Ahogy akár a gasztronómiában, úgy a koktélok elkészítésben is már annyi féle lehetőség van, de ezekről a streetfood változatokról bevallom még nem hallottam. A kedvencem a kürtöskalácsba bújtatott fahéjás-áfonyás longdrink, ami azért is praktikus, mert ha az ember megéhezik, akkor rögtön kéznél van egy kis harapnivaló is a koktél mellé”–viccelődött Edina.

„Imádom, amikor különböző zenei stílusok keverednek, és úgy láttam, a közönségnek is nagyon bejött”–vette át a szótTolvaiReni. „Vasovski Norbival és Ferencz Peti hegedűssel máskor is dolgoztunk már együtt, és mindig nagyon izgalmas,amikor a dalt kísérő elektronikus zenét klasszikus dallamokkal ötvözzük. Régen én is tanultam zongorázni, de sajnos abbahagytam, amit ma már nagyon bánok. Biztos vagyok benne, hogy újra elkezdem majd” –mondta Reni.
A színpadon nem csak TolvaiReniék szórakoztatták a tomboló tömeget. ALess Ordinary Bárban koradélutántól hajnalig váltották egymást a hazai és külföldi lemezlovasok. Ráadásul egy verseny keretében négy hazai „újonc” is lehetőséget kapott a bemutatkozásra, akiket idén rekordszámú, az előző évhez képest közel háromszor többjelentkező közül választottak ki az italmárka facebook oldalán.
Ahogy a sztárok, úgy a Finlandia csapata is a mértékletes alkoholfogyasztás híve.