Jöjjön ballagási versek nyolcadikosoknak összeállításunk.
Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk
Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.
Jobbágy Károly: Búcsúzó
Búcsúzunk attól,aki minket
éveken át a jóra intett,
tanított -s védett,hogyha kellett;
így cseperedtünk szíve mellett.
Mennyi apró és nagy viharban
vitt minket féltve,szinte karban;
lelkünket mentve,fedve sokszor
óvott jövendő záporoktól.
Volt otthonunk és legtöbbünknek
anyánk,apánk -ki kísért minket;
de amit ők nem tudtak adni,
azt kaptuk itt nyolc év alatt mi.
Apró gyermekként még remegve
léptünk ebbe az épületbe,
s most úgy megyünk el,hogy az élet
titokból -tiszta törvénnyé lett.
Bárhová nézünk,most már minden
úgy villan vissza szemeinkben,
ahogy hosszú pár éves múltunk
alatt azt itten megtanultuk.
Feledheti anyját a gyermek?
– Álmában új életre kelnek,
s öreg korban is fényben állnak
gesztusai elmúlt szavának.
Épp így mi is már mindenképpen
magunkba zárva,rejtve,szépen
visszük azokat,kik szeretnek,
s emlékét derűs reggeleknek.
S pajzsként emeljük,hogyha zordul
kínoknak kardja ránk csikordul,
mert az a pajzsunk,az a vértünk,
mit itt tanultunk,s végigéltünk.
Ballagás
Az életed egy új fordulatot vesz,
Egy régi ajtó zárul be előtted.
De ne félj, hiszen ez nem a vég,
Hanem egy kezdet, egy új, ismeretlen kép.
Soha ne felejtsd el, kik téged szeretnek,
Soha ne fordíts hátat az embereknek.
Szeresd a szépet, keresd a jót,
Ha szükséged van rám, én mindig itt vagyok.
Tudni akarod, hogy mit gondolok?
Rendben, neked elmondhatom.
Új diákok, tanárok és új iskola,
Sok minden változik, de te maradj önmagad.
Ha megfogadod a tanácsom,
Semmi baj nem érhet a világon.
De légy erős, kitartó és bátor,
Amilyenre szeretnéd, úgy formáld a világot!
Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba
Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,
Most gyertek szabad mellű örömök
S pusztuljatok bilincses iskolák.
De elcsitult a jókedv-förgeteg
S helyére ült a döbbent némaság:
Köröttünk már az Élet csörtetett.
Óh, ifjui, szent megjózanodás,
Komoly, nagy fény, hős férfiú-szerep,
Emléketek ma is milyen csodás.
Hős harc az Élet és megélni szép,
Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók
Ifjú vitézlők lengeteg szívét.
Ha élet zengi be az iskolát,
Az élet is derűs iskola lesz.
S szent frigyüket így folytatják tovább.
Én iskolám, köszönöm most neked,
Hogy az eljött élet-csaták között
Volt mindig hozzám víg üzeneted.
Tápláltad tovább bennem az erőt,
Szeretni az embert és küzdeni
S hűn állni meg Isten s ember előtt.
Június van s nagyon magam vagyok
S kisértenek élt éltem árnyai
S az elbocsátó iskola-padok.
S én, vén diák, szívem fölemelem
S így üdvözlöm a mindig újakat:
Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem.
Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.
A tanítás utolsó napján
Mi elmegyünk, a tanításnak vége,
vakációnk már, több nem lesz nekünk.
Elhagyjuk az iskolánk kapuját,
így fut majdan tovább a mi életünk.
Tovarobog, mint gyorsvonat az éjben,
mi csak sejtjük, milyen kinn a táj.
Megszerzett tudásunk poggyászként cipeljük,
nagy szükségünk lesz rá, mert haladni muszáj.
Mi búcsúzunk -, osztályunk küszöbét,
nem lépjük át, soha már talán.
És nem fogunk többé együtt lenni,
mint ifjú diákok, sok fiú s leány.
Emlékeink is halványodnak majdan,
mint ahogyan ablakra pára száll.
Az iskolánk kapuján kilépve,
megmarad mibennünk egy örök hiány.
A búcsú mindig veszteséget érzet,
elhagyjuk egymást, mint vonat állomást.
Gyertek tehát, vígadjunk utoljára,
igyunk meg hát, egy végső áldomást!
Poharaink emeljük jövőnkre,
és hogy ne feledjük egymást el soha!
Csillag, mely mutatja utunkat az éjben,
olyan lesz számunkra ez az iskola!
Szonett ballagóknak
Néktek ragyog ma, tiétek az ünnep,
a szó, a könny, a mosoly s a .
Körétek gyűlik szinte a világ,
s mi néktek adjuk búcsúzó szivünket.
Az életet, mely jutalmaz és büntet,
s melyben az örökké diák,
most jelképezi zöld májusi ág,
s halljuk: reménytől szívetek hogy lüktet.
Szép lassúsággal, búsan szól az ének,
föl-fölrepülne, leszáll, tétováz,
a sok kopott pad integet felétek,
tán könny is csordul, nem tudni okát.
Elsápadva a messzeségbe néztek,
s a szívetekben fölzeng, hogy: tovább!
Donászi Magda: Búcsú
Búcsúzzunk jókedvvel!
Búcsúzzunk vidáman!
Egyszer találkozunk
Majd az iskolában.
Addig arra kérem
Az új nagycsoportot:
Mackóra, babára
Viseljenek gondot.
Vízipálmánk szomjas,
Nagyon sokat iszik.
A kaktusz keveset,
Kövirózsánk kicsit.
Vigyázzatok könyvre,
Kisszékre, kiságyra!
Kedves új nagycsoport!
A viszontlátásra!
Ballagás
Életem lépcsőfokát magam előtt lépem
Amit tettem, amit érzek, azokról van képem
Most, hogy itt vagyok, bár sokat tettem érte
Ami eddig volt, az is már megérte
Ünnepelni jöttem, de nem egyedül vagyok
Ha rátok nézek, látom, hogy szemetek ragyog
Itt van sok emlék, a rosszak és jók
Van szabad élet, és vannak béklyók
Köszönök mindent, hogy veletek lehettem
Minden jót, mit tettem, veletek tehettem
És volt valaki, aki összetartott minket
Ha rágondolok, nem kérek semmiféle sminket
Az az egy férfi, ki mindenkor velünk volt
És hogy mikor mit tegyünk, csakis nekünk szólt
Most, hogy itt van a búcsú szomorú órája
Nagybetűs életünk előkészítő tanára
És ha az élet később mégis megró
Legyen ez számunkra örökös retró
Visszahozni a múltat, ez örök álom
Ami rossz volt, ami jó volt, sohase bánom
Ballagásodra
Érzem, most búcsúzni kell.
Nincs mit tenni, menni kell.
Hagyd a könnyet, elő a mosolyt,
Béke, nyugalom sose honolt.
Sok az emlék, jó és rossz,
Bár nem volt köztünk sok gonosz.
Akár boldog, akár nem,
Közös az összes emlékem.
Csak nem múlik ez a gombóc,
Mely torkomat kínozza,
Mégis jön a könny, mint folyó,
Kis csapatunk mítosza.
Ölelésed megnyugtat,
Régi jó barátom,
Nincsen nálad jobb barát,
Kerek e világon.
Hiányozni fogtok mind,
S elmúlt napjaink,
Leírni ezt a kínt,
Akár házi feladataink.
Emlékezzetek mindarra,
Mi együtt sikerült,
Ne gerjedjetek haragra,
Ha nem volt nagy sikerünk.
Remélem, ha kihajózunk
Az élet nagy vizére,
Egy-egy vihar össze hoz majd,
Pár nosztalgia-hétvégére.
Hamarosan elindulunk,
Mindannyian valamerre,
Majd egyszer elillanunk,
Mint egy tündérmesébe`.
De néha-néha, hébe-hóba,
Küldjetek majd képeslapot!
Húsvétra vagy Karácsonyra,
Csakhogy tartsuk a kapcsolatot.
Örülök hogy veletek
Nyolc csodás évet tölthettem,
Csak aztán jók legyetek!
Mert nincs több ötletem.
Utolsó percek, mint osztálytársak,
Utoljára nagy ölelés,
Jók voltatok, bajban társak,
Sosem volt hátunkban kés.
A búcsú fáj,
Tagadni kár,
Indulunk már,
Szelek szárnyán.
Reményik Sándor: Templom és iskola
Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Ballagás
Eljött az idő,amire régóta vártunk,
amióta beléptünk az iskola ajtaján
csak erre a percre vártunk,
Számoltuk a hónapokat,a heteket,
kínzó napokat,a hosszú órákat,
a legvégsőbb rövid perceket.
Eljött a pillanat,és szabadok vagyunk!
De igazán senki sem boldog,
talán egy kicsit visszahúz a szívünk.
Lehet,hogy egymást már nem látjuk soha,
de végig kísérnek azok az emlékek
amit nekünk adott az iskola.
Csak nézzük egymást,és nem tudunk szólni,
Nem tudjuk elmondani,hogy jó volt veletek,
Hogy nagyon fogtok hiányozni,
Hogy jó lenne még egyszer,utoljára
együtt visszaülni az üres osztályba
csak egyetlen pillanatra.
Vagy egyszerűen nem mondjuk el,
Hogy az emlékeket,a tanárokat,a barátokat,
És egymást,soha nem feledjük el.
De valahol azt mindenki érzi,
Hogy az eltöltött hosszú éveket,
A szívünkben fogjuk őrizni.
Mégis fájdalmas az utolsó búcsú.
Nehezen,de elválunk egymástól.
Mindenki vidám,s egyben szomorú.
Talán,még egyszer visszatérünk,
De most hátat fordítva az iskolának,
Teli reményekkel végleg elmegyünk!
The post Ballagási versek nyolcadikosoknak appeared first on Meglepetesvers.hu.