Baricz Gergő nem bírálja a sorsot

Hirdetés


A versenyzők az elődöntőben három-három dalt adtak elő. Az első körben azt a szerzeményt adták elő, amiket a mentorok a legjobbnak ítéltek a verseny alatt. Ezután jött a duettkör. Baricz Gergő a KFT-vel, Muri Enikő Dolhai Attilával, Kocsis Tibi pedig Zsédával énekelt. Az utolsó körben pedig azokat a dalokat adták elő, amellyel a válogatón indultak. Baricz Gergő a hozzá nagyon illő Chris Isaak: Wicked Game című számát énekelte. Malek Miklós így fogalmazott: „Gombnyomásra előhozza a Chris Isaak hangot, a röntgen szemet és a világfájdalmat. És nagyon jól áll ez neked”

Hirdetés


A szombati döntő most más volt a többivel szemben, ugyanis a mentorok most nem befolyásolhatták a végeredményt, csak a nézők szavazatai döntöttek. Végül az énekesek sorsát eldöntötték a nézők, Muri Enikő és Kocsis Tibor nevét mondta ki Ördög Nóri, ők a finálé főszereplői. Így Keresztes Ildikó mentoráltja, Gergő lett a verseny harmadik helyezettje.
Az élő műsorban Gergő elmondta: egyáltalán nem bánja, hogy véget ért számára a verseny, mely egy nagy buli volt és nagyon jól érezte magát. Úgy érzi, hogy már ez is “sok”, hiszen a legmerészebb álmaiban sem gondolta, hogy döntős lesz. A célja az volt, hogy a legjobb hat versenyzők között ott legyen. S így, hogy harmadik lett, nagyon boldog.

Gergő a hivatalos Facebook oldalán írta le véleményét a kieséséről:
„Szép jó napot 🙂 mit is mondhatnék… Egy dallal kezdtem, és ugyanazzal fejeztem be… De csak a versenyt 😛 nem vagyok elkeseredve… Én bíztam benne, hogy úgy lesz ahogy lennie kell… és nem bírálom a sorsot, hisz nem lehet okom panaszra 🙂 köszönöm mindenkinek, aki mellettem állt, támogatott és szorított nekem. Most már egy újabb verseny jön, beállok közétek és benevezek az életbe 😛 azon leszek, hogy minél többet tudjak adni nektek.”

Hirdetés


Nincs ok a kesergésre, hiszen ez agyon szép eredmény. Valószínűleg sokat fogunk még hallani Baricz Gergőről.



Írta: Csákó Zsuzsanna 2011.12.18.

Mondd el a véleményed

Baricz Gergő, a népmesei hős

Kefir és Zimány Linda együtt bulizott