Bejelentették a II. Gránit Oroszlán Példakép Díj rangos zsűrijét

Bejelentették a II. Gránit Oroszlán Példakép Díj rangos zsűrijét
Hirdetés

Még lehet jelölni férfiakat, akik a közösségért végzett áldozatos munkájuk révén érdemesek lehetnek a II. Gránit Oroszlán Példakép Díj elnyerésére. Ezzel a kitüntetéssel évről-évre a hétköznapok küzdelmeiben példát mutató és felelősséget vállaló férfiakat jutalmazzák, a mai kor óriásait, akiknek a válla elég széles ahhoz, hogy a jövő generáció tagjai felállhassanak rá.

Az október 4-én, az impozáns Caprice Dorottya Diamond Palace-ban tartott sajtótájékoztatón Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója bejelentette a II. Gránit Oroszlán Példakép Díj nyerteseit kiválasztó zsűri tagjait. A sajtótájékoztatón felszólalt Dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár, aki hangsúlyozta, hogy a kormányzat a támogatások mellett, fél- és egyperces kisfilmekkel hívja fel a fiatalok figyelmét arra, hogy gyermeket nevelni jó. A családtámogatások nagy részét pedig ma már az édesapák is igénybe vehetik, tavaly a 140 ezer gyedből 11 ezret férfiak igényeltek. Imre Géza olimpikon párbajtőröző, az idei zsűri tagja, tavalyi GOPD győztes pedig nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy életben betöltött szerepéért kapott elismerést.

A Férfiak Klubja független társadalmi szervezet idén már másodízben készül kiosztani a Gránit Oroszlán Példakép Díjat azoknak a férfiaknak, akik tenni akarásuk, áldozatos munkájuk, példamutatásuk miatt a legjobban megérdemlik. A nagyközönség előtt 2018. szeptember 6-tól nyílt meg a lehetőség, hogy jelölteket állítson a következő öt kategóriában:

Hirdetés

– Apa példakép

– Férfipedagógus példakép

– Mester példakép

– Közéleti példakép

– és idén először Felelős üzletember példakép.

A jelölési időszak 2018. október 10-én éjfélig tart.

Azok közül, akiknek a jelölését elfogadták, prominens személyekből álló szakmai zsűri választja ki először a kategóriánkénti 3-3 döntőst, majd egy következő fordulóban minden kategóriában azt az egyet, aki 2018-ban megnyeri a Gránit Oroszlán Példakép Díjat.

A zsűritagok:

Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója

Szily Nóra, újságíró, pszichológus, coach

Kósa Erika, üzletasszony, a Kósa Erika Akadémia alapítója

Imre Géza, olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőröző, 2017-ben a Gránit Oroszlán Példakép Díj győztese a Közéleti kategóriában
Süveges Gergő, újságíró, műsorvezető, tanár, life és business coach

Dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a kormányzat mindent megtesz azért, hogy semmilyen akadály ne álljon a gyermeket vállaló és -nevelő szülők útjába.

Imre Géza hangsúlyozta, hogy nagy megtiszteltetésnek érezte tavaly a jelölést, idén pedig a zsűriben való részvételt.

– Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen gyönyörű díjnak lehetek a tulajdonosa, előkelő helyen tartom az otthonunkban. Nagyon jó érzés volt, hogy mások is úgy gondolják, érdemes vagyok erre a díjra. Büszke vagyok rá, hiszen ez volt az első olyan kitüntetés, amelyet nem egy jó eredményemért kaptam, hanem összességében az életemben betöltött szerepemért.

Bedő Imre részletezte, hogyan jött létre ez a kezdeményezés.

– Nagy álmunk vált valóra a Gránit Oroszlán Példakép Díjjal, ami a Férfiak Klubjának az egyik legfontosabb kezdeményezése. Mégis – és biztosan lesznek, akik furcsállni fogják, hogy ezt pont én mondom – úgy gondolom, hogy nem maga a díj a legfontosabb, hanem a szándék, ami mögötte van. Természetesen nagyon büszkék vagyunk azokra, akik az adott évben a zsűri döntése alapján végül elnyerik a díjat. De még talán ennél is fontosabb maga az eszme, amiért a díj létrejött, hogy találjuk meg, és mutassuk fel a közvetlen környezetünkben élő példaképeket. A mai kornak elemi szüksége van/lenne követhető emberi mintára, példaképekre. Mindenki ismer legalább egy olyan férfit, minden kisközösségben van legalább egy olyan férfi, aki a munkája, közösségszolgálata, áldozatkészsége alapján megérdemli közössége elismerését. A Gránit Oroszlán Példakép Díjat pedig éppen e célból hoztuk létre, hogy a kisközösségek kimutathassák nagyrabecsülésüket ezek iránt a férfiak iránt azzal, hogy jelölik őket. Minden elfogadott jelölt oklevelet kap tőlünk, ami kézzelfogható bizonyítéka a tiszteletnek és nagyrabecsülésnek. A Gránit Oroszlán Példakép Díj az a hiánypótló eszköz, amivel a közösség kifejezheti háláját a példaképei iránt – mondja Bedő Imre, a Gránit Oroszlán Példakép Díjat életre hívó Férfiak Klubja alapítója.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjkiosztó gálára a döntősök jelenlétében 2018. november 19-én, a Férfiak Világnapján, a New York Palace dísztermében (1073 Budapest, Erzsébet krt. 9-11.) kerül sor.

Óriások vállán állunk

„Én távolabbra láthattam, de csak azért, mert óriások vállán álltam”, ezt írta világraszóló teljesítményére magyarázatképpen Sir Isaac Newton. Talán észre sem vesszük, de hogy mi most még messzebb látunk, az az olyan óriásoknak köszönhető, amilyen Newton is volt.

Vajon mi méltók vagyunk-e arra, hogy fiataljaink a vállunkra álljanak? Tudjuk-e minek köszönhető, hogy az emberiség előtt hatalmas perspektívák nyíltak? Férfiak jövő generációkat motiváló, fáradtságot nem ismerő, áldozatos munkájának, az olthatatlan tudásszomjnak, a jövőbe vetett hitnek, hogy a fáradozásnak van értelme.

Az életét mindenki egy édesanyának köszönheti, és erről méltóképpen meg is szoktunk emlékezni. Arról azonban kevesebb szó szokott esni, hogy a mi életünkhöz férfigenerációk hosszú sora is szükséges volt, akik önfeláldozóan küzdöttek a szeretteikért, dolgoztak, gondoskodtak, védelmeztek, neveltek, tanítottak, inspiráltak, és példát mutattak a gyermekeiknek, hogy családot alapítani, gyerekeket vállalni a legjobb dolog. Rengeteg kutatás bizonyítja, hogy a gyerekek iskolai és iskolán kívüli teljesítményére, magaviseletére, boldogságra való képességére milyen óriási hatással van az édesapjuk figyelme. Apa a legjobb motivátor.

Éppen ezért nagyon szomorú az a társadalmi tendencia, amelynek eredményeképpen a férfiak fokozatosan kiszorulnak a családokból, a saját életükből és a társadalmi felelősségvállalásból is. Úgyis szokták a mai kort nevezni, hogy ez a „hiányzó apák társadalma”. De nemcsak a családokból, hanem az élet számos más területéről is elfogytak a férfiak, mind például pedagógusi pálya, ami talán az egyik legszembeötlőbb. De ugyanígy eltűntek a férfiak felsőoktatásból is: idén kétszer annyi nő veszi majd át a diplomáját, mint férfi. Jószerével csak a munkahelyeken vannak jelen. Ez pedig sem a nőknek, sem a férfiaknak nem jó.

– Mi itt, a Férfiak Klubjánál nem kevesebbre vállalkozunk, mint hogy megállítsuk, és megfordítsuk a káros társadalmi tendenciákat. Tudjuk, hogy sokan látják a problémát, nagyon sokak előtt ismerős a „mama hotel” jelenség, illetve az olyan fogalmak mint a „kapunyitási pánik”, a „Pán Péter generáció” vagy a „szociális pubertás”. Őket, a problémát felismerőket, férfiakat és nőket egyaránt szeretnénk egy zászló alá gyűjteni, hogy összefogva elég erőnk legyen elindítani a pozitív társadalmi változást. Ennek egyik pilléreként alapítottuk meg a Gránit Oroszlán Példakép Díjat, amivel éppen azokat a férfiakat szeretnénk felmutatni és jutalmazni, akiket példaként lehet állítani a jövő generációk elé – hangsúlyozza Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója.

Mondd el a véleményed

Kicsiket és nagyokat is lenyűgöz a Kockapark

Jön a Vörös rébék musical ballada - jegyek itt

Jön a Vörös rébék musical ballada – jegyek itt