Benjámin László versei, amiket érdemes elolvasnod

Benjámin László versei, amiket érdemes elolvasnod

Benjámin László: NEM ADHATSZ TÖBBET

Bátran légy tenmagad, akárhogy ráncigálnak,
vezérnek lássanak bár, vagy muzsikus cigánynak,
fölemel tisztelettel a világ, vagy legyűr,
a páholyban, a porban az vagy, ami belül.
Bátran légy tenmagad, míg valahol tanyát lel
a hústól és velőtől megszabadult halálfej,
s a jajszót, a parancsot, a színt, a dallamot
többé nem közvetítik a síró huzalok.
Elég szégyenre-kínra, hogy magadat kihordod,
mi történjék veled? – az már nem a te dolgod.
Ha itt az ideje, a sűrűből kibukkan
a végső látomás, a dörzsölt politikus kan,
Allah kinyújtott karja, a császár jó híve,
nem véti el soha, kit kell ledöfnie.
Megemlegesse minden, hogy hajdan Lilla volt –
kecsét és kellemét és báját buzgón dalold,
meg is sirat talán a szép Vajda Juliska,
hites ágyába bújván – s mehetsz a francba, Miska.
Félszeg, gyötrött alak, javító szenvedély
magát-pusztító lángja, szigor, komoly kedély –
„Nem volt közénk való!” – az optimista nemzet
leköpi tisztelettel Kölcsey Szent Ferencet.
Adnak érdemkeresztet, adnak szép hivatalt,
s aztán már senki gondja, ha „jobb részed kihalt”.
Egy gesztust a világnak, ördög vigye a lelket.
És tűrd, hogy rádszegezzék dermesztő önfegyelmed.
Kérő gyermek-mosoly, osztódó képzetek
sövénye tartaná fel a massziv végzetet?
Megraktad a szerelvényt szétszabdalt életeddel,
s Pista-e, vagy Attila? – világ árvája ment el.
Leteszel ám te is balsorsot és szerencsét,
fölösleges batyúd lesz erő, szándék, tehetség,
s ha végképp szétzilált is közöny, kétség, ököl,
megold és összefoglal a türelmes gödör.
Akárhogy hízelegnek, akárhogy követelnek,
ne ítélkezz fölöttük, ne kérj tőlük kegyelmet.
Ha sorba áll mögötted, ha szétszed a csapat,
bátran – de hogyha félsz, hát félve – légy tenmagad.
Végezzék el magukban: elvetnek? elfogadnak?
Amit majd a halálnak – többet nekik sem adhatsz.

Benjámin László: Tűzzel-késsel

Somogyi vagy Simonyi? – már nem
emlékszem, hogy hívták derék
szaktársamat, a rókaprém és
nyúlbőr kiváló mesterét;
nem tudom: még ölelget asszonyt?
vagy őt öleli a halál?
Hogy is tudnám? – széjjelverődtünk
kerek tizenhat éve már.

Együtt dolgoztunk, egy üzemben,
szőrmék, halzsír és vegyszerek
között tanulva, hogy az élet
egyszerű, mint az egyszeregy:
lenn a tanítvány és a mester,
és fenn, egekbe illanó
bűzök között a háziisten,
névszerint Weil Manó.

Áldoztunk, szolgáltunk az úrnak,
ő negyvenért, én tizenöt
pengőért; ekkora különbség
nem választ el, de összeköt.
És összekötött, hogy olyasmit
tudunk, mit az isten se – hisz
mi macskából rókát csináltunk.
(Megírtam ezt már máshol is.)

Ő volt a mester, nagy tudással
és türelemmel adta át
ötven esztendő bölcsességét,
bőséges tapasztalatát:
a szakmát, s ama tudományt is,
melynek az volt a lényege,
hogy gazdánk nyúlbőrökkel együtt
a mi bőrünket nyúzza le.

Vidám volt mindig máskülönben,
játékra mindig kapható.
Mikor a munka megengedte,
viháncolt, mint egy kiscsikó,
és boldog volt, ha egy legénykét
– mert rajtam kívül még hatot
vezetett be a tudományba –
a bőrök közé vághatott.

Delente, miután lenyelte
a kolbászt és zöldpaprikát,
megtömködte elégedetten
a kurtaszárú fapipát,
a dohányfüstre reggel óta
ételnél joban éhezett,
mert ez tilos volt munka közben…
Egyízben tőlem kért tüzet.

– Nincs! – mondtam. Nem is volt valóban.
– Nincs? – elhűlten csodálkozott,
nézett rám, mint apa fiára,
akit éppen megátkozott.
S magához szólt csak, mivel én már
nem voltam erre érdemes:
– Nincs tüze! Hát miféle munkás,
milyen fiatalember ez?

– Nincs tüze – pislogott felém – majd
kiderül, hogy még kése sincs! –
Ennyit már nem bírt el cselekvés
nélkül a férfias gerinc:
a nyitott zsebkést, mely úgyis
kezemben volt, ettem vele,
gőgösen az asztalba vágtam,
csak úgy rezgett a csontnyele.

– No látom, látom, nagy vitéz vagy!
– játszotta tovább a szigort.
Ha nem tiszteled az okos szót,
hát tisztelhetnéd tán a kort…
– Nem tréfa ez! – folytatta aztán,
– jegyezd meg jól édes fiam:
Tűz és kés nélkül nem vagy ember,
tűz és kés nélkül senki vagy!

Értettem volna bölcsességét,
ha költő voltam volna már.
De én csak segédmunkás voltam,
s ő sem szakképzett tanár,
tételeit nem magyarázta,
és mégis ő adott nekem
olyan tudományt, képesítést,
amit nem adhat egyetem.

Azt vallom én is, hogy az ember
verembe lép, ha nem tanul,
de az iskola egymagában –
akár az étel sótlanul.
Gépek közt, bőrök közt szereztem
mindazt, mi költővé emel,
ezt a tudományt nem cserélném
öt doktorátusért sem el.

Ha nevelőimet idézem,
arcok név nélül és nevek
kavarognak, gyűlnek körébem, –
maga a névtelen tömeg.
Ő is, akiről ez a vers szól:
nevelt, jószívvel bánt velem,
így lett sokak közt, tudta nélkül,
költészetben is mesterem.

Ha tudná, költő lett belőlem,
fügét mutatna: – Cimborám!
tűz és kés nélkül ennyit ér
a költészet, a tudomány!
Jegyezd meg, hogy a legszebb szó is
malaszt, vénasszon-nyelvelés,
ha nem hevíti tűz, ha érte
nem markol kést a kéz!

Jó mesterem! – intelmed állom,
szavadat nem felejtem el;
életemmel fűtöm a verset,
gyújtson és döfjön, hogyha kell!
Hordozza tiszta bölcsességed,
s mint májusesti enyhe szél,
melegítsen és símogasson,
ha rólad, rólatok beszél!

Benjámin László – Béke

Tavasz van, milyen szép tavasz van,
de jó futkosni a szabadban,
a fű magas, sűrű a lomb,
csíz búvik ott és vadgalamb,
száll a gyermekek nevetése.
Tavasz, vidámság – ez a béke!

Városban is a béke néz ránk,
kőművesek rakják a téglát,
kopácsolnak reggeltől-estig,
a ház egy-kettő felnövekszik,
kéménye füsttel ír az égre:
Sok épülő ház – ez a béke!

A falu kora reggel ébred,
malac, tehén, ló enni kérnek,
indul a traktor is a földre,
biztatja lovasát pöfögve:
jó munkádért jót várj cserébe –
kenyér, szalonna, tej a béke!

A fiúk sárga bőrlabdája,
a kislányok hajasbabája,
a balatoni nyaralás,
a képeskönyv és a kalács, –
ami szép és jó, mind a béke,
tőle a cukor édessége.

Szülőnk és testvérünk a béke,
apánk, anyánk is harcol érte,
hogy bántódás többé ne érje,
pusztuljon minden ellensége.
Jóviselettel, tanulással
beállunk ifjú seregébe!

The post Benjámin László versei, amiket érdemes elolvasnod appeared first on Meglepetesvers.hu.

Mondd el a véleményed

Penelope Ward – My Skylar – Drága Skylar könyv pdf – Íme a könyv online!

Márai Sándor: Az égen fönn megáll a Hold