Volt idő, mikor boldogsággal és nagy szerelemmel a szívükben énekeltek duetteket, de úgy tűnik Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra a meséjük végére értek. Ahogy a mesedal is szól, melyet közösen is énekeltek, új élmény várja őket. Már korábban is felröppent a hír, hogy vége a házasságuknak, de akkor csak külön éneklésről volt szó. Most azonban már külön életükkel van tele a bulvár. Ugyanis úgy döntött a sztárpár, hogy nem csak karrierjükben, hanem magánéletükben is külön utakon járnak. Közösen megbeszélték és arra jutottak: Vége! Egy korszak lezárult. A színészek egy sajtóközleményben így nyilatkoztak:
2010-ben még boldog házaspárként egy gálán
“Három hónappal ezelőtt úgy döntöttünk, hogy a magánéletünk közös útjai szétválnak. Mindketten úgy gondoljuk, hogy tartozunk annyival a minket szerető, és támogató közönségnek, akik életünk boldog pillanatainak is tanúi voltak, hogy ezen tényről is tájékoztatjuk őket. A döntésünket teljes egyetértésben hoztuk, kapcsolatunk továbbra is egymás tiszteletén, és megértésén alapul, gyermekeinkről közösen gondoskodunk.
Mindennek okán kérjük, tartsák tiszteletben azon döntésünket, hogy a továbbiakban a szétválás részleteiről a saját és családunk magánéletének védelmében nem kívánunk nyilatkozni.”
Csákó Zsuzsanna 2012.08.10.
Mondd el a véleményed