Aludj csak – a Divatikonon premierezik a BittnerSweet új klipje

Fotó:Zenefestő (Bende Csaba)
Hirdetés

Aludj csak címmel új klippel jelentkezett a BittnerSweet, amit az online magazinok közül a Divatikon olvasói tekinthetnek meg először. A zenekarral ennek apropóján beszélgettünk.

Hirdetés
Fotó:Zenefestő (Bende Csaba) – [email protected]

Hogyan született a dal? Milyen volt az alkotói folyamat?

Hirdetés

Ez az év mindenkinek szokatlan volt, ahhoz képest ahogy eddig éltünk. A legtöbb ember életébe nagy változásokat hozott. Arra mindenképpen jó volt, hogy végre megálljunk, lelassuljunk egy kicsit és elgondolkodjunk azon, hova tart az életünk és mit csináltunk eddig rosszul. A megállásra és a lassulásra helyezném a hangsúlyt. Én személy szerint nagyon régen vágytam már ezekre és szerettem volna egy évbúcsúztató, összegző dalt írni az ezzel kapcsolatos érzéseimről. A karácsony duplán jó lehetőség arra – lévén, hogy mégiscsak a szeretet ünnepének nevezzük – hogy magunkba mélyedjünk, megnyugodjunk és ha csak pár napra, de elengedjük a szorongásainkat. Erről szól ez a dal is, amellett, hogy megosztom benne, az általam leszűrt tanulságokat az évvel kapcsolatban. Engedjük el a fojtó sérelmeinket, kétségeinket és a konfliktusainkat és holnaptól nyissunk egy új fejezetet! Tudom nehéz, de muszáj lesz! A dal pedig elég hamar megszületett, valószínűleg azért mert nagyon egyértelmű volt, hogy mit szeretnék vele mondani.

Honnan inspirálódtatok?

Személy szerint a hétköznapokból inspirálódtam, abból ahogy látom, hogy a barátaim vagy hozzájuk hasonlóan nagyon sok ember hogyan élte meg ezt az évet. Lehet, hogy ez naívan hangzik, vagy gyerekesen, de szeretném, ha mindenki egy kicsit megnyugodna és nem a veszteségekre koncentrálna, hanem megpróbálná megkeresni a megnyíló új lehetőségeket. De elsősorban nyugodjunk meg egy kicsit, én ezt szeretném! Erről szól az egész dal.

Kinek és milyen gondolatok kíséretében ajánljátok a dalt és a klippet?

Szerintem az egész zenekar nevében mondhatom, hogy mindenkinek. Mindannyian a bőrünkön éreztük idén, hogy valami megváltozott. Erre az új helyzetre pedig a szeretet nyelvén kell reagálnunk. Össze kell kapaszkodnunk és nem a rosszat keresni mindenben és mindenkiben, hanem meglátni a másikban a jót, az értékeset. Mert mindannyiunkban megvan. Ha ez sikerül, sokkal nyugodtabbak lesznek a hétköznapjaink. Ha majd visszaáll minden a régi kerékvágásba, erről akkor se feledkezzünk meg!

Milyen volt a forgatás? Ki mindenki vett részt abban, hogy ez a klip létrejöhetett? A klipben szereplők hogy élték meg a forgatást?

Ez a klip sajátos módon, nem egy klasszikusan elkészült darab. Teljesen home made üzemmódban készült, mint ahogy a szám is így lett felvéve és nem stúdióban. Miután megírtam egy szál gitárral, felvettük apukám gépére, aki nagyon szuper klipet vágott hozzá, korlátlanul felhasználható, internetes felvételekből. Nagyon szeretem, mert szerintem minden benne van. Az egyedüllét és sivárság, amit a kisfiú él meg az elhagyatott, romos épületben és kívül az üres utcák és lelassult világ… Mégis az egész olyan békés, hiszen itt vannak az ünnepek és vége az évnek. Nagyon hálás vagyok ezért apukámnak, végülis idén ezt kaptam tőle karácsonyra, a BittnerSweet zenekar és én pedig a dallal együtt ezt szeretném ajándékba adni mindenkinek, aki egy kis nyugalomra vágyik.

Milyen visszajelzéseket kaptatok a dallal és a klippel kapcsolatban? Milyen a fogadtatása?

Egyelőre csupa pozitív visszajelzést kaptunk, aminek nagyon örülök. Remélem, hogy a legtöbb ember nem egy egyszerű karácsonyi nótaként fogja értelmezni. Bár azzal sincsen semmi bajom, hiszen én is szeretem az ilyen dalokat, de itt most tényleg többről van szó. Ahogy a dalban is elhangzik: “Új világ születik, de ma még a régi van, sáros cipőben, most már indulóban!” Boldog újévet kívánok mindenkinek és csak előre, mert mindig van előre!
Mondd el a véleményed

Segítünk! Hogy kell nézni a Joker számokat?

Versek Vízkeresztre