Talán az eddigi legnagyobb kihívás számomra „írói pályám” kezdete óta… így tekintettem ennek a cikknek a megírására. Jót szerettem volna írni, ezzel is kifejezve a szereplők iránti tiszteletemet. Sokat gondolkoztam, hogy hogyan építsem fel az írásomat, és hogy egyáltalán mi kerüljön bele ebbe az irományba. Igyekeztem utána olvasgatni a dolgoknak, kutatni, hogy úgy sikerüljön leírni a gondolataimat, ahogyan szeretném.
Fotó: Vörösmarty Színház (Nagy Zoltán Péter)
Már jó pár hónapja szerettem volna megnézni ezt a darabot. Elsősorban Keller Jánosra (Szécsi Pál) voltam kíváncsi, hiszen Őt eddig csak a Sing Sing Sing musical showban volt szerencsém látni, ezért nekem több okból is különleges volt ez az előadás.
Számomra döbbenetes volt János színészi játéka, ahogyan ezt a szerepet megformálta. Mintha valóban Szécsi Pál elevenedett volna meg előttünk és tért volna vissza egy kis időre, hogy el ne felejtsük őt. De hát hogy is lehetne?
Mindössze egy 90 fő befogadására alkalmas teremben tekintettük meg a darabot.
A zenés játék címe alapján (KÉT ÖSSZEILLŐ EMBER) első benyomásunk az lehet, hogy egy könnyed, szerelmes történet tárulkozik majd ki az este folyamán, de mivel Szécsi Pálról és Domján Editről (Váradi Eszter Sára) van szó, azt hiszem, az elején leszögezhetem, hogy ez nem így van.
Sőt egyáltalán nem biztos, hogy összeillőek voltak… Egy kapcsolat, amely akkoriban a korkülönbség miatt furcsaságnak számított… Az idősebb nővel való kapcsolatot elítélték, kigúnyolták még a művészvilágban is.
Mindketten hasonló temperamentummal rendelkeztek, „szerelmük” a munka volt. Ahogy Domján Edit a színháztól nem tudott elszakadni, úgy Szécsi Pál a daloktól. Mindegyikőjük sebezhető, érzékeny lélek. A színésznő törődésre és szeretetre vágyik, ugyanakkor fél az idő múlásától.
Maga a darab szerkezete, felépítése sem mindennapi; Palika öngyilkosságának éjszakájától indulunk visszafelé a történetben, egészen a két művész megismerkedéséig. Majd onnan az eseménysorozat ismét elindul, de most előre… újra Palika öngyilkosságáig, ahol Edit már árnyként van jelen. Érdekesnek találtam, azt a részletet, amikor a halálról beszélt és elmondta, hogy „a halál jó, békés, az idő megáll és ez jó”.
Innen indul útjuk, úgy, ahogy Szécsi mondta: a szobrok „bronz szemmel nézték kettőnk útját a semmi felé”.
A két ember karaktere nagyon élethűnek hatott az előadás során. Az indulatok felszabadultak és megrázó hatást keltettek bennünk, nézőkben. Minden perc lekötötte figyelmünket is, belecsöppentünk a Táncdalfesztiválok és a körülünnepelt énekes világába. Láthattuk, hogy mindig a TV felvételekre rohant, az újabb dalok pedig egyre csak gyűltek.
Mégis azt hiszem, hogy a táncdalénekes sosem volt boldog… Illetve a boldogága csak egy-egy pillanat volt. Ahogy mondani szokás „Élt bele a világba”, felszínesnek mutatkozott jelleme, holott a felszín alatt ő is törődésre és szeretetre vágyott.
Gyermekkora elképesztő volt, én némi párhuzamot véltem felfedezni József Attila életével. Palikát édesanyja Magyarországon hagyta, amikor emigrált Amerikába, sőt még levelet is angolul írt neki, amit a darab közben talán megmosolyogtunk, de belegondolva borzalmas. Hiszen mi történik akkor, ha édesanyánk már nem anyanyelvükön szólít meg minket?
Talán ezek a momentumok vezethettek az énekes számtalan öngyilkossági kísérletéhez.
Domján Edit szintén az öngyilkosságban találta meg a kiutat. Hogy miért? Talán az öregedés elől menekült vagy felőrlődött a kapcsolatban? Szécsi Pál kedvese öngyilkossága után egyre rosszabb állapotba került, mígnem a sokadik öngyilkossági kísérlet után sikerült véget vetnie életének. Csak a halál választotta őket szét. Sikerült elmennie, valóban meg akart halni, amelyet búcsúlevelében is megírt.
Fotó: Vörösmarty Színház (Nagy Zoltán Péter)
Számomra katarzisszerű élményt nyújtott ez a komoly, zenés játék. Mindenkinek látnia kellene, de talán a pályakezdő művészeknek leginkább. Viszont azt bizton állíthatom, hogy nagy hatást tesz mindenkire és valószínűleg az ember előkeresi a Szécsi dalokat, hallgatni kezdi őket, vagy csak kicsit utána kutakodik az énekes és a színésznő életének, kapcsolatának.
Az előadást még májusban láttam, nagyon szeretném legalább még egyszer megnézni. Addig is, akinek kedve támad Szécsi Pálhoz és a táncdalfesztivált felelevenítő dalokhoz, látogasson el július 16-án és 17-én (20:30) Székesfehérváron a Pelikán udvarba. Fellép: Koós Réka, Váradi Eszter Sára, Koós János és Keller János.
Írta: Badicz Adrus
