Velence, 2014. augusztus 2-a. Sokan várták ezt az időpontot, hiszen egy igazán különleges produkciónak, a Casanova Night Musicalnek ősbemutatóját tekinthette meg a tisztelt publikum a Velencei tó partján. A főszereplő nem más, mint a 2010-es X Faktor győztese Vastag Csaba. A musicalhez olyan énekesek adták többek között a nevüket, mint Vastag Tamás, Dér Heni, Erdőhegyi Brigitta és a Nyári Lányok, Edit és Alíz.
A nézőtér szépen-lassan megtelt és kilenc után néhány perccel el is kezdődött a show. Az eseményekről a hátrébb helyet foglaló nézők sem maradtak le, a kivetítő egy nagyon előnyös megoldás volt.
Casanova (Vastag Csaba) az este folyamán olykor laza volt, olykor pedig komoly, elmélkedő. A belső fejlődés útján akkor indulhatott el, amikor a börtönben megjelent őrangyala (Erdőhegyi Brigitta). Szökése után az igaz szerelem felkutatására bátorította. Miután megszökik a fogságból, újra találkozik barátjával, a Kölyökkel (Vastag Tamás) és elindulnak együtt az ismeretlenbe megkeresni a nagy hódító szíve hölgyét.
Ám amikor hűséges fegyverhordozója rátalál a szerelmére (Nyári Alíz) Casanova visszatér Velencébe, ahol az egykor elcsábított hölgyek koszorúja fogadja. Ifjúkori szerelme Bettina (Nyári Edit) is feltűnik, aki immár utcalányként keresi kenyerét. Soha nem lehetnek már egymásé, a lány már mindenkié.
A csábító ekkor összegzi életét, és rájön, hogy az igazi nagy átka, a sorsa, hogy minden útjába akadó nőben meg kell találnia a boldogságot, a szerelmet.
A musical igazán látványos, ezt a frappáns és találó kivetítéseknek köszönhetjük. Ugyanis a díszlet jelentős része animációkból áll. Ilyen volt például a ólombörtön, ahol Casanova raboskodott vagy a Kivégzőshow című rész, ahol kötélhurok, bárd és guillotine (nyaktiló) „lebegett” a láncra vert főhős felett. Ezeket az elemeket még szebbé, még látványosabbá tette a világítás. Nem lehet szemet hunyni a jelmezek és a koreográfia felett sem. Utóbbi Király Béla koreográfus nevét jegyzi. Neki köszönhetően egy igazán dögös, szexi műsort láthattunk.
A produkció egyik különlegessége a rendező, Korcsmáros György feltűnése volt az egyes jelenetek között. Az alkotó csapószerűen – mint a filmek forgatása közben – állította meg az eseményeket és irányított, instrukciókat adott a szereplőknek.
Humorban, pikáns jelenetekben – amiket nagyon ízlésesen oldottak meg – nem volt hiány. Dér Heni igazi dominaként tündökölhetett, Erdőhegyi Brigitta megmutathatta milyen is az, ha angyalbőrbe bújik, Pajor Noémi pedig a megrontott szűzlányt alakíthatta.
A zene személy szerint nekem nagyon tetszett és bizton állíthatom, hogy az egyes dalok hamarosan sokak kedvencévé válnak.
Összefoglalva elmondhatom, mindenképpen érdemes megtekinteni a Casanova Night Musicalt.
Az alkotók: Korcsmáros György (rendező), Perjés Péter, Szurdi Tamás, Moldován Ákos (szerző), Király Béla (koreográfus), Ábrahám Péter (díszlet és jelmeztervező), Madár (látvány).
2014. augusztus 03.
Írta: Badicz Adrus
Fotók: Musical Galéria