Cipő állapota még mindig kritikus

Hirdetés

 

Hirdetés
Továbbra is kritikus Bódi László Cipő állapota. Az énekes menedzsere a Life.hu újságírójának számolt be Cipő jelenlegi állapotáról és arról, hogy az orvosok és a családtagok mindent megtesznek azért, hogy javulás, akár csoda történjen, és az énekes visszajöjjön a kómából.

 

Hirdetés

“Most jön a kritikus fordulópont, mert holnap lesz két hete, hogy kómában van. A kezelőorvosának elmondása szerint a kómának 4 fokozatát különböztetik meg, a 4-es a legsúlyosabb, ő pedig a 3-as fokozatban van, az utolsó előttiben. Az orvosok azt mondják, a 3-asból még előfordulhat a visszatérés, és rendbe jöhet a beteg, a 4-esből már nem. A CT vizsgálat vasárnap volt, aminek az eredménye nem mutatott ki agyi ödémára utaló elváltozást, ezért rendben működnek az agyi funkciói. Sajnos az immunrendszere le van gyengülve. Nagyon bizonytalan Cipő állapota és egyelőre az orvosok semmi mást nem tudnak tenni, minthogy az életfunkciókat segítenek fenntartani, és figyelik azok működését. A családtagok és az együttes tagjai bejárnak hozzá, beszélnek Cipőhöz, mert ezek segítik az agy működésének serkentését, illetve nyugtató típusú zenével is segítik a javulását” – számolt be Abella Miklós, a Republic menedzsere az énekes állapotáról.

 

Forrás: Life.hu

Mondd el a véleményed

Jensen Ackles, avagy az Odaát Dean Winchestere

Stohl András lehet a 4. X-Faktor műsorvezetője