Családot minden gyermeknek!

Hirdetés

Családlátogatás Herczegh Anitával és a KézenFogva Alapítvánnyal

A KézenFogva Alapítvány különleges találkozót szervezett: Herczegh Anitával közösen egy olyan családhoz látogatott el, ahol hét saját gyermek mellett, három Down-szindrómás gyermeket nevelnek. A család tervezi a fogyatékossággal élő gyermekek közül az egyikük örökbefogadását. A köztársasági elnök felesége hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek családban nőjenek fel.

A különleges családlátogatás célja az volt, hogy a fogyatékos gyermek családban maradását vagy örökbeadását és örökbefogadását támogató szolgáltatást bemutassák. Herczegh Anita örömmel vett részt a nem mindennapi, családi eseményen, akit a gyermekek nagy szeretettel fogadtak otthonukban. A köztársasági elnök felesége egyik kedves emlékét is megosztotta a résztvevőkkel: boldogan szemlélte évekkel ezelőtt, amikor a gyermekeit vitte a játszótérre, hogy együtt játszottak a Down-szindrómás gyermekek a többiekkel, és a saját gyermekei is nagy szeretettel fogadták őket. Hangsúlyozta, az első lépcső az elfogadáshoz a találkozás, hogy megismerjük egymást, és ez főként igaz a fogyatékossággal élőknél.

Hirdetés

Hirdetés
 

Az alapítvány célja, hogy minden gyermek családban növekedhessen fel, így a fogyatékossággal élő gyermekek is. Ma még nem ez a helyzet.

Pordán Ákos, a KézenFogva Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy szeretnék elérni, minél több család vállalkozzon a fogyatékos gyermekek megtartására és örökbefogadására. Szeretnék támogatni a szülőket, hogy nagyobb kedvvel vállalják a fogyatékossággal élő gyermekek nevelését, hiszen minden gyermeknek szüksége van arra, hogy családban nőjön fel.

– Ma  100 örökbe adható fogyatékos gyermek közül 99 intézetbe kerül. Azt szeretnénk elérni, hogy az intézetbe kerülő gyerekek száma csökkenjen úgy, hogy egyre többen kerülnek, vagy maradnak családban. Ez csak széleskörű összefogással lehetséges – emelte ki az ügyvezető.

A szervezet célja, hogy komplex (elsősorban egészségügyi, gyógypedagógiai, jogi, pszichológiai és szociális) tanácsadással és információk nyújtásával, valamint az örökbeadást és az örökbefogadást elősegítő szolgáltatásokkal támogatást biztosítson a gyermek családban maradása vagy örökbeadása és örökbefogadása érdekében. Olyan édesanyáknak és családtagjaiknak, akiknek az esetében az anya várandóssága idejének bármely időszakában a magzat esetében orvosi eszközökkel nagy valószínűséggel fogyatékosságot vagy egészségkárosodást diagnosztizáltak.

A KézenFogva Alapítvány családok/családtagok, szülők, várandós anyák számára nyújt támogatást a fogyatékosnak minősített magzat vagy gyermek életéről szóló döntések meghozatalában. Továbbá örökbefogadó szülők számára ad támogatást fogyatékos gyermek nyílt örökbefogadásáról szóló döntések meghozatalában.

A két nevelőszülő, Weeber Tiborné és Weeber Tibor nagy örömmel várta a résztvevőket, boldogan meséltek arról, milyen kiegyensúlyozott az életük, és mindent ugyanúgy tesznek az életükben, mintha saját gyermekeiket nevelnék.

– Nagy boldogság számunkra, hogy a hét saját gyermekünk mellett három Down-szindrómás gyermeket nevelhetünk. Rendkívül nagy szeretetet kapunk tőlük, és mi is igyekszünk boldoggá tenni az életüket. A legkisebbet, a súlyos szívproblémával született 4,5 éves Julcsit szeretnénk örökbe fogadni. Már évekkel ezelőtt eldöntöttük, amikor a gyermekeink felnőnek, nevelőszülőkként folytatjuk az életünket. Azt pedig tudatosan vállaltuk, hogy sérült gyermeket nevelünk, és örökbe is fogadunk.

További információ: https://kezenfogva.hu/csaladotmindengyermeknek

Mondd el a véleményed

Megszervezték az első Tanyán élő családok országos találkozóját

Mexikói álomba repíti a nézőt a Lucky Gentlemen új klipje