Dark Spark – megjelent a Woodoo Mind II.EP-jének első klipje

Woodoo Mind
Woodoo Mind
Woodoo Mind
Woodoo Mind

A Woodoo Mind koncepciója 2018. decemberében fogalmazódott meg Hegedűs Dániel (gitár, zeneszerzés) és Felszegi Dalma (billentyű, zeneszerzés) által. 2019. februárjában meg is jelentek Fragments c. kislemezükkel, azóta született egy dalszöveges videójuk, illetve 1. klipjük is elkészült 2020. februárjában. Második kislemezük első dalát most jelentették meg egy klip kíséretében, amely a Dark Spark címet kapta.

A projekt lényege, hogy meghívott zenészekkel, énekesekkel egy-egy műhelymunka keretén belül készülnek el a dalok, amelyeknek gerincét az állandó tagok írják meg. Ezek a legkülönfélébb műfajok elemeit ötvözik, úgy, mint funk, pop, rock, latin, RnB, soul stb… Céljuk, hogy minél több zenésztársukkal dolgozhassanak együtt, ezáltal megismerve egymás gondolkodásmódját, minél több színt beépítve a projekt dalaiba. A munkafolyamat a zenei témák, zenekari szólamok megírásával kezdődik. Mivel a tagok mindketten más zenei háttérrel rendelkeznek, az ilyen típusú dalszerző session-ök végeredménye is magában hordozza ezt a műfaji sokszínűséget. A fő csapásirány mindemellett egy pop-os, befogadható nagyzenekari hangzás. A zenei „alapok” elkészülte után találja ki a projekt két vezetője, Dani és Dalma, hogy kinek a hangjával tudják elképzelni az adott dalt, majd megkezdődik a közreműködők (hangszeresek, énekesek, raperek) meghívása. A dalszerzési fázis az aktuális frontemberekkel közösen történik, mind az énektémák, mind a szövegek kidolgozása terén.

 

Omnivore c. új háromszámos kislemezük első dala a Dark Spark címet kapta, melyet egy klip kíséretében jelentettek meg december 6.-án. A dalban Pintér Petra (ének, rap), Zorad András (rap), Szentgallay György (basszusgitár), Erdei Sára (szaxofon) működtek közre. A dal egy keletiesebb reggae-sebb hangulatot vegyít rappeléssel és rock-os elemekkel, amihez klipet a Zöld Teknős Barlangjában forgatták Horgas Rebeka (rendező) és Bódis Dániel (operatőr) közreműködésével. Az EP mindhárom száma külön-külön, teljesen önálló arculattal jelenik meg. A kislemez következő dala januárban érkezik, szintén egy klip kíséretében, a számban Veres Mónika Nika (ének), Cserniczky Botond (basszusgitár) lesz hallható. A januári megjelenés után érkezik majd az EP harmadik dala, illetve már elkezdődtek az új anyagok munkálatai, felvételei.

A Woodoo Mind Facebook oldala:
Woodoo Mind | Facebook

Spotify

Fotók: Rippert Péter

Mondd el a véleményed
Diana

Fai rumore – Diana feldolgozta Antonio Diodato dalát

Ezt nézd ma este: Balaton zenekar KIJÁRÁSI TILALOM VAN közönség nélküli minikoncert a Hunniában