Szabó Mariann miután szerencsét próbált az X-faktor versenyében, visszatért egykori zenekarához, az Unisexhez. A csapat gőzerővel készül az áprilisban megrendezésre kerülő nagykoncertjére. Hamarosan velünk együtt pillanthattok be a kulisszák mögé, ám addig is itt van a frontemberek által kitöltött Divatikon Kvíz!
Az UniseX-ben megvan az X!
1. Melyik volt az a dal, amelyet legutóbb meghallgattál?
Mariann: Tunyogi Rock Band: Ha szeretnél ma még.
Laci: A legújabb dalunkat tudom mondani: Táncold át az éjszakát!
2. Nyitottál már ki korábban ajándékot, amit neked szántak?
Mariann: Nem nyitottam még ki korábban.
Laci: Soha nem keresem meg, így mindig megöl a kíváncsiság!
3. Mit gondolsz a Valentin-napról, s a hozzá hasonlatos ünnepekről? Megtartod ezeket a napokat, látod értelmüket?
Mariann: Nekem mindennap ünnepnek számít. Nem kell hozzá semmilyen speciális indok, hogy szeressem azokat, akiket szeretek.
Laci: A Karácsonyt mindenképpen fontosnak tartom. A Valentin-napot is, de szerintem az nagy baj, ha valaki csak azon az egy napon szereti a párját.
4. Tegyük fel, hogy megnyered a lottó főnyereményét. Mi az első dolog, amit megteszel?
Mariann: A zenekaromba, az Unisexbe fektetném.
Laci: Elmennék a tengeren-túlra, és megszerveznék egy ottani nagykoncertet is!
5. Hányas voltál a suliban…
Mariann: Énekből négyes, tesiből ötös voltam.
Laci:Énekből ötös, testnevelésből pedig négyes.
6. Könnyen ismerkedsz? Mennyire engeded közel magadhoz a rajongókat? Van olyan barátod, aki esetleg ebből a körből „került ki”?
Mariann: Alapvetően nagyon közvetlen vagyok. Egy bizonyos szintig mindenkivel eltudok beszélgetni, de a legbensőbb dolgaimat csak a legjobb barátaimmal beszélem ki, akik négyen vannak. Közülük kettőt a karaoke bulijaimon ismertem meg. Lett már rajongóból is jó barát, ilyen a tizenhárom esztendős Zsófi Dombóvárról.
Laci: A rajongókkal szívesen beszélgetek, mert nagyon érdekel a véleményük. Persze, hogy került ki ilyen körből barátom, például a Facebook oldalunk szerkesztője is ilyen!
7. Mi jut eszedbe elsőként az első szerelemről?
Mariann: Az óvoda!
8. Írtál már szerelmes levelet?
Mariann: Természetesen! Becsempésztem a srác postaládájába. Voltam vagy tizenhárom éves!
9. Mikor volt az első nyilvános szereplésed?
Mariann: Két évesen Szlovákiában. A zenekar szünetében felmentem a színpadra és elénekeltem egy sort. Az óvodában is voltak óvatos színjátszói próbálkozásaim, de a gimnáziumi kórussal énekeltem először nagy nyilvánosság előtt. Az első szólómat tizenöt évesen kaptam, és úgy izgultam előtte, hogy majdnem elájultam…
Laci: Még a főiskolán történt!
10. Milyen előnyeit tapasztalod az ismertségnek?
Mariann: Ez jó kérdés. Most is ugyanúgy élek, mint mielőtt „beütött az éneklés”. Megmaradtak a barátaim, ugyanazokra a helyekre járok. Nincs kivételezés azért, mert párszor benne voltam a tévében.
Laci: A közönség és a rajongók arra ösztönöznek, hogy még jobb legyél.
10+. És mik a hátrányai?
Mariann: Nem nagyon értek hátrányok. Persze néha megtalálnak, de ez szükséges rossz. Magyarországon az éneklés is olyan, mint a foci: mindenki úgy gondolja, hogy ért hozzá…
Laci: Nem hibázhatsz az életben annyit, mint egy átlagember. Vigyáznod kell arra, hogy mikor, hol, és mit mondasz, mert ha valamit elszúrsz, azt sokáig emlegetni fogják!
11. Mikor sírtál legutóbb?
Mariann: Tizenöt perce. A Tunyogi dalon.
12 Ha vitába keveredsz valakivel, te teszed meg az első lépést a békülés felé?
Mariann: Alapvetően konfliktuskerülő ember vagyok. Nem tudok sokáig haragot tartani, általában én hívom fel az illetőt, hogy üljünk le, beszéljük meg a dolgokat.
Laci: Egy idő után talán igen. Ez magától a helyzettől, illetve az embertől függ.
13. Mi az a rossz tulajdonságod, amivel a leggyakrabban találkozhatnak szeretteid?
Mariann: Képes vagyok napokig ignorálni a telefonomat. Ezért gyakran szoktak megharagudni rám, vagy aggódni értem.
Laci: Türelmetlenség!
14. Mi volt a legkedvesebb ajándék, amit rajongótól kaptál?
Mariann: Szülinapi torta az én ízlésem szerintem. Mivel allergiás vagyok a csokira, és nem is szeretem az édességeket, ezért kaptam egy három rétegű „kenyértortát” szalonnával, kolbásszal, tormakrémmel és gyertyákkal.
Laci: Rengeteg van. A megalakulásunk idején rengeteg női fehérneműt kaptam!
15. Mi az a tárgy, vagy esemény, amit legutóbb lefotóztál?
Mariann: A Budapest Sportaréna öltözője. Ami hatalmas volt és csak az enyém!
Laci: A legutóbbi TV-s interjúnk a zenekarral, amit hamarosan Ti is láthattok, ha figyelemmel kísértek minket a közösségi oldalon.
Az elmúlt hat esztendőben sokat változtak a tagok, ennek köszönhetően pedig nagyobb az összhang közöttük.
Forrás: Hatos Niki /MédiaStyle. 2012.03.12.