Dj Dominique: Down-szindrómásokban annyi szeretet van, hogy a világnak vissza kell mosolyognia rájuk!

Hirdetés


Várkonyi Attila, vagyis Dj Dominique vajszívéről alighanem ország-világ tud már. A lemez lovas ugyanis minden alkalmat megragad, hogy segítsen a rászorulókon.

Hirdetés

 

Hirdetés


Vadon Jani, Kassai Viktor és Erőss Zsolt mellett Dj Dominique is azon szerencsések közé tartozik, akik futhattak a londoni Olimpia fáklyával.
„Már eleve az, hogy ott lehettem, és még ha csak ennyivel is, de hozzájárulhattam a londoni Olimpiához, életem egyik legnagyobb élménye volt. Elkezdtem agyalni, hogy hogyan oszthatnám meg ezt másokkal is, és így jött az ötlet, ami persze nem öncélú. Szinte a kezdetek óta támogatom és dolgozok együtt az idén 20 éves Down Alapítvánnyal, így nekik szánom a lépésekből befolyt összeget.” – árulta el Várkonyi Attila, aki 520 lépésen át vihette a már említett lángot. Most pedig minden egyes lépést el szeretne adni a segítőkész embereknek. A hosszú lépés százezer, a közepes ötvenezer, a kis lépés pedig ezer forintba kerül, amelyeket bárki megvásárolhat! Dominique elárulta, hogy több ismert ember is vett már tőle lépést, mint például Gálvölgyi János, a Rippel tesók, Király Linda és Viktor, valamint az X-faktor mentora, Nagy Fero.
Október negyedikén pedig egy fergeteges bulival készül a kikapcsolódni vágyóknak. Napközben családi programokkal, játékokkal, majd fergeteges koncertekkel várja a látogatókat. Olyan csillagok lépnek majd színpadra Dominique buliján, mint Kozma Orsi, Vastag Csaba, Vastag Tamás, az Apollo 23, Kováts Vera, Kiki, és még sorolhatnánk.

Részletekért katt a DJ. Dominique facebook oldalára!

 

 

Írta: Hatos Nikolett. 2012.09.07.

Forrás: Redlemon.

Mondd el a véleményed

Új műsor az RTL-en! Istenes Bence a márkák világában!

Ők csillogtak a legfényesebben az idei MTV VMA-n!