DRÁMAI: Másfél éves menekült gyereket mentettek ki és hoztak vissza az életbe török halászok

Hirdetés

A hajó, amelyen sokadmagával utazott, elsüllyedt útban Görögország felé. A kicsi egy török kórházban lábadozik, és vele van az édesanyja. A mentésről videofelvétel készült. Figyelem, megrázó képek!  

A török halászok az Égei-tenger partján fekvő Kusadasinél hajóztak, amikor a vízen hányódó embereket vettek észre. Valószínűleg órák óta a hideg tengerben voltak. Szerencsére mentőmellényt viseltek, így élhették túl, hogy a hajójuk elsüllyedt.

Ahogy a halászok közelebb értek, meglátták a kisfiút. Először azt gondolták, hogy halott, de amikor kiemelték a vízből, látták, hogy még életben van. Levették az eszméletlen gyerekről a mentőmellényt, majd próbálták magához téríteni. Az egyik halász lógatta, hasra fektette, hogy kitisztuljon a tüdeje a víztől. Aztán melegíteni kezdték a testét. Társai közben hívták a parti őrséget.

Hirdetés

A halászok kimentették a tengerből a többi menekültet is, köztük a kisfiú anyját. Ezután derült ki, hogy a kicsi neve Mohamed Haszán. Most az izmíri kórházban kezelik, és a török sajtó szerint már jól van.

Az Égei-tenger az egyik legfontosabb útvonala a Nyugat-Európa felé igyekvő menekülteknek. Rozzant hajókkal, bárkákkal, gumicsónakokkal kelnek át Törökországból Görögországba. Az úton rendszeresek a balesetek, nem egyszer tömegtragédiák. És ahogy közeleg a tél, az amúgy is veszélyes utazás kockázata tovább nő a hideg és a fagyok miatt.

A teljes tartalomért Klikk ide…

Mondd el a véleményed

Szekeres Adrien: Hosszú, forró nyár

Eb-pótselejtező – Andreas Möller: apróságok dönthetnek Norvégia ellen