Jöjjön Dsida Jenő: Leselkedő magány verse.
És egyszer, tudom, te is elmégy
a nyughatatlan árnyak útján.
Mogorva lesz, üres és értelmetlen
a hóbaguggolt kis fagyos faház.
Tárva felejted az ajtót.
Küntről beszitál, borzongat a köd
s az esti szél bezúg, besír
a végtelen fjordok felől.
Egy elfelejtett képedet
felakasztom a deszkafalra,
örökmécsest gyújtok elébe…
És csöndesen a küszöbre ülök.
Köszönjük, hogy elolvastad Dsida Jenő költeményét.
Mi a véleményed a Leselkedő magány írásról?
Írd meg kommentbe lent!
The post Dsida Jenő: Leselkedő magány appeared first on Meglepetesvers.hu.
Mondd el a véleményed