Az öregség nem egy zacskó zizi, avagy méltósággal leépülni
A film egy számunkra extra luxus öregek otthonában játszódik a Beecham házban, amely adományokból és a néhai Beecham örökségéből tartja fenn magát. A lakók nyugdíjas zenészek, akik valaha a zenei élet kiválóságai voltak, de immáron vagyontalanul és betegségekkel küzdve egyfajta másvilág előtti csendességben élnek itt. A valaha operarendezőként ismert Cedris megpróbálja erős egoizmusával erőszakkal egybe tartani a zenélni, énekelni tudó művészeket újabb és újabb alkalmi előadások létrehozásával. A film éppen akkor kezdődik, amikor Verdi születésnapját készülnek egy ütős előadással megünnepelni. Különösen fontos esemény ez, mert az előadás nézőitől akkora adományt várnak, hogy a nyugdíjas ház kimerült anyagi forrásait jelentősen feltölthessék. Az előadás témája csak nem akar összejönni. Ekkor új lakó érkezik váratlanul. A néhai szoprán primadonna Jean Horton, akit fénykorában tizenkétszer szoktak visszatapsolni. Az itt lakó egykori, megcsalt férjet Reggie Paget-et, rendkívül rosszul érinti ez a váratlan helyzet, mert ahogy mondta: szeretett volna méltóságteljesen „leépülni”. Az egykori díva bocsánatát nem fogadja el. Az operarendezőnek viszont rendkívüli ötlete támad, az új lakóval újra együtt léphetne fel a világhíres quartett, hiszen mind a négy tagja immáron a nyugdíjasházban van. A quartett tagjai a volt férj Reggie, Jean, valamint a felejtéssel küzdő alt Cissy, és a még mindig szoknyabolond bariton Wilf. A nagy probléma már nem is a volt házastársak kibékítése, hanem Jean elzárkózása attól, hogy valaha még énekeljen. A humorban bővelkedő, az öregkor esetlenségeit vidám színben bemutató filmben elképesztő jeleneteket látunk az agg korban lévő zenészek bravúros játékaiból. Jean Horton is meggondolja magát, mikor meglátja, hogy egykori riválisa is műsorral készül az adománygyűjtő koncertre, így elindulhatnak a próbák. Az egykori pár közel kerül egymáshoz ismét, kiderül, hogy szakításuk után is megmaradt köztük a szerelem. A koncert összejön, a közönség rendkívül hálás, nemcsak tapsban, pénzben is. A film végén Reggie egészen bizonyos, hogy élete új szakasza kezdődik és megkéri újra egykori kedvese kezét. A 75 éves Dustin Hoffman első filmrendezésével is bizonyítja, hogy elkezdeni valamit soha nem késő és a bennünk lévő tehetséget teljesen nem tudja legyőzni semmilyen idő, és nem szabad feladni álmainkat. A film megható, izgalmas és elbűvölő. Kerüli az érzelmességet, de felszabadítja pozitív energiánkat. A lenyűgöző helyszín és az operatőr csodálatos képeivel igazi filmélmény részesei lehetünk. Kicsit szívbemarkoló számomra a magyar viszonyok között létező elfekvők, idősek otthonainak képe egy gazdag ország hasonló helyzetű embereinek életkörülményeitől. Nagy csattanója a filmnek, amikor a végén a szereplők fotói mellett egykori, fénykoruk idején készült fotóit és elért sikereiket megemlítve vetítik egymás mellé .
Kaszás Attila 2013.01.19.
Mondd el a véleményed
