Égi fohász – Ress Hajni karácsonyi klipje

Ress Hajnalka
Hirdetés
Hirdetés
Ress Hajnalka
Fotó: Miskovics Róbert

Égi fohász címmel vadonatúj, igazi karácsonyi klippel jelentkezik Ress Hajni.

A dalról – amelynek szövege Toldi Tamás,  hangszerelése pedig  Szűcs Norbert nevéhez fűződik – Hajnalka így nyilatkozott magazinunknak: “Az Égi fohász című zenei összeállítás azért íródott íly formában mind a dalszöveg, hogy egy kis lelkierőt nyújthasson ne csak az ünnepekre, hanem az év minden napjára. Mert most, így Advent idején az érződik a legtöbb emberen, hogy fél, mert valami “láthatatlan” dolog ellen küzd az egész világ, és ugye nehéz meglátni a végét…”

Hajni a dallal kapcsolatban elárulta: “A Reményt, és a Hitet szerettem volna megszólaltatni ebben a “crossover-ben”. ezeket még ha erőnkön felül is, de meg kell próbálnunk életünk végéig táplálni! Addig tudjuk az élet adta szépségeket, örömöket teljesen megélni. Az alkotói folyamat kezdetekor már szinte minden egy pillanat alatt összeállt a fejemben a dal mondandójáról, hangulatáról, szerkezetéről. Számomra nem volt kérdés kit, miért kérnék föl a közös megvalósítására. Tudtam, hogy ezzel a gondolatisággal mindenki azonosulni tud majd közülük. Így írta meg nekem a dalszöveget Toldi Tamás, és különlegesen meghangszerelte Szűcs Norbert. Akik pedig akik feljátszották a dalt a legkiválóbbak a saját hangszerükön: Pánczél Kristóf zongora és orgonaművész, Bábel Klára hárfaművész (nemzetközi szólista), Varga Gábor klarinétművész (nemzetközi szólista) és Varga Sándor eufóniumművész. Nagyon megtisztelő volt számomra, hogy elfogadták első szóra a felkérésemet. Hálás vagyok mindannyiuknak az élményért, melyet az alkotás folyamata alatt kaptam Tőlük. Ez a legszebb a művészetben, hogy te csupán adni szeretnél s mindeközben te is kapsz a másiktól! “-zárta a dallal kapcsolatos gondolatait az énekesnő.

Mondd el a véleményed
Nagyné Doviczin Mónika

Nagyné Doviczin Mónika- szuvidált kacsamell gyömbéres-narancsos sárgarépa mártogatóssal és hercegnőburgonyával, pirított mandularopogóssal

Kiss Tibi “Tudtuk, hogy el kell jönnünk!”