Egy tehetséges palesztin énekesnő – Interjú Hindi Fatimával

Hindi Fatimát aligha kell bemutatni a divatikon.hu vas megyei olvasóknak. Az angyali hangú fiatal lány szinte az anyatejjel szívta magába a zene szeretetét. Az élet aztán hamar megedzette: 2007. decemberében felfoghatatlan hirtelenséggel elvesztette édesapját, aki meghatározó szerepet töltött be a lány életében. Ő azonban nem adta fel.

 

 

Mesélnél a kezdetekről? Hogyan jött neked az éneklés?

 

Erre a kérdésre mindig ugyanazt tudom válaszolni. Mióta csak az eszemet tudom, körülvesz valami zenével kapcsolatos dolog, de ha konkrétan ki szeretnék emelni valamit, akkor elég régre kell vissza tekintenem, egészen óvodás koromig, amikor is egy délután bejött a termünkbe egy hölgy, aki azt kérte mindenkitől, hogy énekelje el a Boci-boci tarkát. Ezt a feladatot én is szívesen teljesítettem és ennek az lett az eredménye, hogy a zene oviban kötöttem ki, amit iszonyatosan élveztem. Ismerkedtünk hangszerekkel, sokat játszottunk, majd mikor elsős lettem, elkezdtem zongorázni, melyet 7 éven át tanultam, s emellett furulyáztam, fuvoláztam, szolfézst tanultam. Még leírni is sok, mennyi programom volt… bizony túl is vállaltam magam. Szerencsére a szüleim mindig észrevették, ha nem vagyok egyensúlyban, úgyhogy abba is hagytam a hangszer-tanulást és elkezdtem magánének órákra járni. Eleinte népdalokat énekeltem, majd műdalokat és az iskolai kórusnak is tagja voltam. Elég sok kihívás gördült elém az általános iskola utolsó éveiben, mert rengeteg versenyre vittek és bizony nehéz volt megküzdeni a féltékenykedéssel, rivalizálással mind a magam és mások részéről, de tudom, hogy minden, ami történt csak a javamat szolgálta. 2007-ben aztán felfoghatatlan hirtelenséggel elveszítettem apukámat és nagyon sok lelki  gondoskodást kaptunk a barátainktól, hiszen ketten maradtunk anyukámmal. 2008 decemberében aztán édesanyám egy végtelenül kedves barátnője szervezte meg a találkozót Babos Judittal, aki később a zeneszerzőm lett. Judit óriási érdeklődéssel vetette bele magát családunk történetébe. Apukám palesztinszármazású volt és a gyökerekkel egy teljes kultúra tárult Judit elé, amibe beleszeretett. Egymás után írta a dalokat, melyek lírai hangvételűek. Az első koncertünk 2009 augusztusában volt Sárváron és annyian kíváncsiak voltak ránk, hogy a közönség nem fért be a terembe! Ez hihetetlen, szinte mámoros élmény volt! 🙂 Azt hozzá kell tennem, hogy édesanyámnak jutott először eszébe, hogy jó lenne megmutatni az embereknek a dalokat, így ő vett mindet a szárnyai alá és minden tőle telhetőt megtett, hogy a megszületett kincseket megoszthassuk az emberekkel. Ez az időszak gyönyörű volt. Új emberekkel ismerhettem meg és köthettem barátságokat, többek között a zenekarom tagjaival és azzal a sok-sok tehetséges művésszel, akik hozzá járultak a koncertjeim megvalósításához.

Hallgasd meg Fatimát, ahol nem a Boci-boci tarkát énekli! 🙂

 

Édesapád halála egy nagy törés lehetett. Hogyan kapcsolható ez a zenédhez?
Segített-e feldolgozni?

 

Természetesen nagyon sok erőt adott minden eljátszott dal. Témájuk igaz inkább a szerelemhez kapcsolható, mégis jól esett minden perc, amit a színpadon töltöttem. Judit azonban írt egy dalt Palesztináról. Gondolom, nem kell bemutatni a politikai, társadalmi problémákat, amikkel a területen élők küzdenek. Nos, apukám ezeket a harcokat meg is tapasztalta és az ő gondolatait zenésítette meg Judit. Egyébként a Palesztina című dal szövegét édesanyám írta nagyon érdekes körülmények között. Leült a konyhában és elkezdett írni. Csak írt, írt, először nem is mondta meg, hogy mit, míg el nem készült a “művével”. Ahogy letette a tollat, tudtam, hogy ezt meg kell mutatni a közönségnek. Igazán drámaira sikerült és számomra elég nehéz elénekelni úgy, hogy közben ne fojtogatna a sírás. Erre a dalra vagyok a legbüszkébb. Ahogy telt múlt az idő, Judit egyre többet tudott meg a családunkról, főleg apáról és a múltjáról. Az új információk dalokká váltak a fejében és volt olyan, hogy kétnaponta előállt egy-egy új szerzeménnyel. Amikor elmeséltem neki, hogy apa mennyire imádta Kubát és mennyire rajongott Che Guevaráért, akkor arról írt egy dalt. Nagyon jó visszaemlékezni erre az időszakra. 

 

Ha már a bálványoknál tartunk, van példaképed? Ki az és miért éppen  ő?

 

Sok-sok példaképem van. Elsősorban hétköznapi emberek a közvetlen közelemből. Például az anyukám, mert borzasztó kitartó és óriási hite van, a párom, mert nagyon odaadó és hű a zenéhez, a barátnőim, akikről magabiztosság sugárzik és még sorolhatnám. Nyilván az éneklés terén is többeket csodálok, például Katie Melua, Norah Jones és Emiliana Torrini ott sorakoznak a szívem egyik csücskében főleg a kreativitásuk, a különleges személyiségük és emberségük miatt.

 

Hol szeretnél tartani mondjuk 10,20 vagy épp 30 év múlva?

 

Mint mondtam: először érettségi, majd diploma, aztán munkahely, család, de ha jön valami kihagyhatatlan lehetőség előadói téren, biztosan élni fogok vele. A lényeg az egyensúly. Szeretném élvezni a munkámat, énekelni, adni az embereknek. 

 

Elképzelhetőnek tartod, hogy egy nap esetleg láthatunk majd valamilyen televíziós tehetségkutatóban?

 

Elképzelhetőnek tartom, de nem valószínű. 🙂 Legalábbis még érettségi előtt vagyok, így elsősorban tanulnom kell. Tudom, hogy fura, de tényleg így gondolom. Nekem fontos, hogy az iskolában is megfeleljek az elvárásoknak. Ez nem stréberség vagy megfelelési kényszer, egyszerűen, ahhoz, hogy az ember meg tudjon majd állni a saját lábán, ez elengedhetetlen. Megpróbálom szeretni a tantárgyakat, a hosszú órákat, hiszen ezek is az életem részei. Persze előfordul, hogy minderre emlékeztetnem kell magam. 🙂 Egyébként több zenekarban is énekelek, de a legtöbbet egy blues együttessel járok fellépni. A saját vonalam most kicsit háttérbe szorult, mivel nagyon szeretnénk megújulni. Nem tartom kizártnak, hogy egyszer én magam írok dalokat, de egyelőre zeneszerző után kutatok. Amíg ez nem sikerül, itt van nekem az előbb említett Blues Jam, ami habár egy teljesen más stílus nagyon tanulságos és élvezetes. 

 

Hogyan kapcsolódsz ki?

 

Az éneklés kikapcsolódás is egyben. Persze sokszor stresszel jár és én hajlamos is vagyok sokat aggodalmaskodni, de egy hosszú koncert után legalább alszom egy jót, nem beszélve arról, hogy utána eltűnik a feszültség mindenemből. Ezen kívül imádok sportolni. Például jártam zumbára, amit nagyon élveztem, csak megsérült a bokám, így teljesen kiestem belőle. Pár hónapja újra mozgok, főleg futok és jógázom. Ezek igazán ki tudnak kapcsolni.

 

Olvastam, hogy versírással is foglalkozol. Honnan meríted az ihletet? Miért kezdtél el írni?

 

Jó ideje nem írok már. Igaz, Judit felhasználta néhány versemet a dalaihoz, de azóta nem nagyon alkottam effélét. Talán nincs időm ennyit merengni, farigcsálni a szavakon. Ha jön valami, amit le kell írnom, úgyis megteszem. Az alkotást nem lehet erőltetni.
 

Még egy dal Fatimától:

 

 

Köszönöm szépen az interjút!

Széles Gábor 2012.10.12.

Mondd el a véleményed

Ikon leszek

A PJZ a “nyóckerből” szeretne kitörni! (+videó)