Ugyan a cím kissé pikantériába hajló, csupán azért ezzel a kérdéssel nevezem el írásomat, hogy felkeltse a figyelmet, ami oly nehéz manapság.
Igazából ugyanis egy friss filmélményemet szeretném leírni, amit tegnap este éltem át, mégpedig Francois Clouzet és Omar Sy jóvoltából. Ők ugyanis a főszereplői egy valós eseményeken alapuló történetnek, ami méltó módon nyerte meg az egész világot.
Igazából ugyanis egy friss filmélményemet szeretném leírni, amit tegnap este éltem át, mégpedig Francois Clouzet és Omar Sy jóvoltából. Ők ugyanis a főszereplői egy valós eseményeken alapuló történetnek, ami méltó módon nyerte meg az egész világot.
Philippe harmadik és negyedik nyakcsigolyájának fraktúrája után tolószékbe kényszerül, ezáltal szüksége van egy kis segítségre. Anyagi helyzetéből kifolyólag egy nagy házban él Párizs szívében, de ebben a filmben nem a külsőségeken van a hangsúly, holott szerepet kap egy Fabergé-tojás, egy többszáz lovas sportautó és természetesen egy tolókocsi, hanem két világ találkozásáról. Szóval ez a bizonyos segítség egy priusszal rendelkező, fekete srác, Driss személyében érkezik, aki annyira nem hisz már a jobb élet reményében és a csodákban, hogy nem veszi komolyan azt az állásajánlatot sem, amelyet Philippe-től kap. Nem, Driss Bassaby csupán az áhított aláírást szeretné megkapni papírkájára, amivel igazolná, hogy jogosult a segélyre. Nem érez semmiféle toleranciát a sárkányrepülő-balesetben lebénult középkorú férfi iránt, nyers a modora és a nyelve is, viszont éppen ez az, amivel megnyeri leendő munkaadóját.
A két férfi összecsiszolódását követhetjük nyomon, melybe épp úgy beletartoznak a búsabb pillanatok, mint a vidám, felhőtlen tréfák, ráadásul az egyensúly végig megmarad, sőt, inkább a humor irányába billen. De ettől eltekintve olyan kérdéseket vet fel, mint például mit tehetünk kéz és láb nélkül? Mit ér a pénz, ha nincs semmink? Biztos, hogy nincs semmink? A művészet rendkívül erősen megmutatkozik, főleg a festészet és a zene területén. A lényeg a kreativitás, az unalmasnak induló hétköznapokat olyan egyszerű módon feldobni, mint egy operában kifigurázni a fának öltözött énekest, vagy egy mélyponton lévő embert elvinni sétakocsikázni, melyből autós üldözés lesz, ezek után egy csodás panorámával lenyugtatni a kedélyeket.
Hirdetés
A legnehezebb körülmények között élő ember mégis pozitívan látja a világot, olyannyira, hogy jó nagy adagot kölcsönöz belőle a gazdag, ám kesernyés hangulatú, de még humoránál lévő, mozgásában minden elképzelhető módon korlátozott embernek. Egyre inkább kiderül, hogy szükségük van egymásra, lélekben legalább akkora mértékben, mint Philippe-nek Driss-re fizikálisan.
Egy kiváló mozifilm az Érinthetetlenek, melynek köszönhetően a nevetés és a melankólia, e két egymással ellentétes érzés mély nyomot hagy bennem… még most is.
A két férfi összecsiszolódását követhetjük nyomon, melybe épp úgy beletartoznak a búsabb pillanatok, mint a vidám, felhőtlen tréfák, ráadásul az egyensúly végig megmarad, sőt, inkább a humor irányába billen. De ettől eltekintve olyan kérdéseket vet fel, mint például mit tehetünk kéz és láb nélkül? Mit ér a pénz, ha nincs semmink? Biztos, hogy nincs semmink? A művészet rendkívül erősen megmutatkozik, főleg a festészet és a zene területén. A lényeg a kreativitás, az unalmasnak induló hétköznapokat olyan egyszerű módon feldobni, mint egy operában kifigurázni a fának öltözött énekest, vagy egy mélyponton lévő embert elvinni sétakocsikázni, melyből autós üldözés lesz, ezek után egy csodás panorámával lenyugtatni a kedélyeket.
Egy kiváló mozifilm az Érinthetetlenek, melynek köszönhetően a nevetés és a melankólia, e két egymással ellentétes érzés mély nyomot hagy bennem… még most is.
Majd’ elfelejtettem a címben szereplő kérdésre a választ: tessék megnézni a filmet!
Írta: Bártfai Balázs, 2012.06.20.
Mondd el a véleményed