Érzelmek hullámzása a vízen – Tánc, színház, varázslat…

Hirdetés

 

Büféasztalos vacsora, sétahajózás a Dunán, no meg egy remek tánccsoport. Fantasztikus programlehetőség nem csak nekünk, magyaroknak, de a külföldi turistáknak, vendégeknek is.

Szeptemberig látogatható az „ExperiDance on the River” nevezetű program a Sorina rendezvényhajón, amely a Jászai Mari térről indul szombat esténként.

Hirdetés

Ha az ExperiDance tánccsoportra gondolok, a profizmus, a minőség és a látvány jut eszembe. Az ország, sőt Európa-szerte ismert, 28 fős csoport Táncművészeti Főiskolát végzett hivatásos táncművészekből áll. Több mint 1300 telt házas előadást tudhatnak maguk mögött, valamint számos színházi produkcióban ők alkotják a tánckart (Monte Cristo grófja, Frank Sinatra – A Hang). Naponta 13-14 órát dolgoznak, előadásaikat a RaM Colosseumban lehet megtekinteni. „Magyarország országimázsának pozitív formálójává, a „Magyar tánc utazó nagykövetévé”, a tánckultúrában hungarikummá váltak.

Hirdetés

A vendéget, amint a hajó fedélzetére lép a táncosok üdvözlik. Welcome drinkkel és amint már említettem korábban, büféasztalos vacsorával várják az érkezőket a szervezők. Közben a hajó kifut a kikötőből és megkezdődik a másfél órás program. Egészen a Petőfi hídig „ringatózik” a hajó a Dunán, ahol megfordul és a Parlament előtt megállva a táncosok bemutatják műsorukat, amit az Esszencia című kétszer 45 perces előadásukból rövidítettek le fél órásra. Különböző zenék, táncelemek, hangulatok… Az érzelmek hullámoznak, a magyarságot pedig méltón jelképezi a háttérben álló Parlament épülete is. Az egész egyszerűen és nagyszerűen csodálatos.

Bátran és teljes szívvel javaslom minden kikapcsolódni, feltöltődni vágyónak, külföldieknek és magyaroknak egyaránt. Az élmény, amit átélünk, egészen elképesztő. Csak ezt a nem mindennapi különlegességet el ne felejtsük a képzeletbeli palackunkba bezárni…

Mondd el a véleményed

Új pasija van Ritának, az Éjjel-Nappal Budapest sztárjának

Új köntöst kapott az X-Faktoros lányok közös dala!