Ez vagyok én – WolfLex-klippremier

Hirdetés

Hirdetés
Ez vagyok én címmel a Divatikonon debütál WolfLex új dala. Az énekessel ennek apropóján beszélgettünk.

Hogyan született a dal?
Karácsony környékén egy mondat kipattant a fejemből, ami a következő: “Nem akarom hogy egy hazug tükörképet láss. ” Majd 1-2 nap alatt megszületett az első versszak.
Később megfogalmazódott bennem, hogy miről is szóljon a következő dalom, de a dallam csak nem akart megszületni. El is raktam pihenni a dal írást, de egy januári éjszakán, tusolás közben dúdoltam szokás szerint, de csak egy dallamot énekeltem, amire rá is mondtam a megírt szöveget. Teljesen összepasszolt minden, felénekeltem a telefonomra, majd megmutattam a dalszerző és zenei produceremnek Ribár Gézának (Gzoo ). Látott is benne fantáziát és megírta hozzá a zenei alapot. Majd ezt az ének tanáromnak, Fedor Kyrának is megmutattam, plusz dolgokban segített, például,  hogy milyen vokál legyen a zenében. Kigyakoroltunk mindent, majd Kyrával együtt elmentünk a stúdióba és felénekeltem az EZ VAGYOK ÉN című dalomat. Most hosszabb időt vett igénybe, hogy teljesen elkészüljön a dal, 3-4 hónapos folyamat volt, de megérte. Így született meg a dal.

Honnan inspirálódtál?

Saját tapasztalatból inspirálódott. Mostanában nagyon sok olyan levelet kaptam, hogy nem tudják magukat elfogadni az emberek,nem tudják a megálmodott céljukat megvalósítani, mert például a család, a körülötte lévő személyek akadályozzák, nem bíznak benne. Olyan is előfordul, hogy a szülő olyan foglalkozást kényszerít a gyerekére, amit a gyermek nem is szeretne, de muszáj azt tanulnia, csinálnia.

Hirdetés

Olyan leveleket is kaptam, hogy valaki szégyelli azt, amiben van vagy él pl. szegény, beteg, kopaszodik, saját neméhez vonzódik, roma stb. Ezt nem vállalja fel az illető, mert attól fél hogy elveszíti azokat, akik fontosak számára, ezért inkább egy hamis képet mutat magáról, hogy ne veszítsen el senkit. Ezekből a kapott levelekből inspirálódtam.

Kinek és milyen gondolatokkal ajánlod ezt a dalt?

Ajánlom azoknak a személyeknek, akiknek vannak kitűzött álmaik, de nehezen tudják megvalósítani. Javaslom, hogy ne adja fel senki, mert aki nagyon akar valamit, azt úgy is eléri, csak kitartás, türelem és rengeteg alázat kell hozzá.
Ajánlom azoknak az embereknek, akik nem vállalják fel magukat, mert mások véleményétől tartanak.
Javaslom, hogy ne más ostoba nem építő jellegű véleményére hallgassunk. Inkább mutassa mindenki saját magát, mert úgy könnyebb lesz. Hazugságban, félelmekben élni hosszú távon úgy sem lehet.
Ha az ember magában hisz, és bízik, elfogadja magát,  akkor mások is hinni és bízni fognak benne, természetesen el is fogadják úgy az illetőt amilyen valójában

Mondd el a véleményed

Sarka Kata, Rogán Cecília “Csak az újságból tudtuk meg…”

Ady Endre 10 legnépszerűbb verse – Hányat ismersz belőlük?