Farkas Sándor énekes első önálló estjén Szíj Melinda is énekelt

Hirdetés

A Yes Pub 

 

 

Farkas Sándor énekes 1993. március 4.-én Békéscsabán született, színész az eredeti végzettsége, amit Békéscsabán a Jókai Színház színi tanházában végzett el. Jelenleg Gyomaendrődön él, de tervei közt szerepel, hogy hamarosan Budapestre költözik, mert Budapesten vannak a lehetőségek a karrier építésével kapcsolatban. Versenyei: “Az Én hangom” énekverseny – 2013-ban sikerrel szerepelt, idén 2016-ban a Bredd Rádió Sztárnak születtem különdíjazottja lett. Élete első önálló estje sztár vendégekkel telt sikeresen. Álma hogy megmutathassa a világnak, hogy van tehetsége a színházban és énekesként is. Ismert szeretne lenni a dalok által, amit énekel.

 2.jpg

Hirdetés

– Gratulálok az augusztus 26-i csodálatos, közel 2 órás önálló estedhez, amely olyan szeretettel teli és bulis hangulatú volt, még mindig dúdolom dalodat. Külön köszönet a sztárvendégnek, Szíj Melindának hogy eljött és emelte a fényedet. Mély nyomott hagyott bennem, bátran ajánlom szeretettel minden szervezőnek, hogy hívjanak fellépni. Kik segítettek az első Önálló estedhez és lesz-e folytatás?

Először is köszönöm az elismerő szavakat! A Bredd Rádió által szervezett tehetségkutatón figyelt fel rám a zsűri. Ők vettek a szárnyaik alá, segítik előrébb a pályafutásomat, Zámbó Árpy vezetésével, aki már eddig is rengeteg tanáccsal látott el a jövőre nézve. Különdíjasaként kaptam a lehetőséget, egy önálló koncert keretén belül a bemutatkozásra. A koncert szervezését és létrehozását Tigli Hande Tímeának köszönhetem, aki egyben a menedzseremként is tevékenykedik.

3.jpg

Hálával tartozom neki. Végtelen türelemmel, és rengeteg munkával vezényelte le ezt a remek estét.  Azt érzem, fokozatosan egyre feljebb kerülök azon a bizonyos lépcsőn. De tudom, hogy még rengeteg munka vár rám ahhoz, hogy elérjem a célom. Arra a kérdésre válaszolva, hogy lesz-e folytatás, örömmel azt válaszolom, hogy igen lesz, mégpedig szeptember 30.-án Budapesten a Yes pubban 19:00-órai kezdettel, egy közös Musical Esten dolgozunk Gyuris Ritával és Tigli Hande Tímeával, amire minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.

 

– Honnan jött a zene iránti hatalmas tisztelet és szeretet, örökölt tehetség vagy tanulsz valakitől?

– Bizonyos szinten örököltem a tehetséget, de természetesen énektanár is képzi a hangomat. A nagyapám zenész volt és gyerekkoromban folyamatosan figyeltem, ahogy énekel, és hogy milyen nagy alázattal próbál, zenél.  Ezt az alázatosságot és tudást próbálom továbbvinni, és fejleszteni. Ezen kívül az édesanyámnak is nagyon sok mindent köszönhetek. Ő a nagy kritikusom és egyben a támaszom. Ő is nagyon jól énekel, és természetesen sokat segít. Bármilyen fellépésre vagy megmérettetésre készülök, mindig kikérem a véleményét, ami fontos számomra.

7.JPG

– Ugye éneklésből nem mindenki tud megélni, most mivel, foglalkozol, ha nincs főállásod mi az álom munka számodra?

– Jelenleg nem dolgozom, most az énekesi illetve színészi karrieremre összpontosítok. Számomra az lenne az álom munka, ha azt csinálhatnám, amit szeretek. Merész álmaim közé tartozik, hogy egyszer az Operett vagy a Madách színházban játszhassak, esetleg énekelhessek, akár mint előadó, egy fesztiválon vagy valamilyen rendezvényen felléphessek.

Hirdetés
s (6).jpg

– Mik az álmaid, a színház vagy az éneklés szerepel nálad első helyen?

– Nagyon szeretnék majd saját dalokat is, és szeretném, hogy a közönség velem énekelje a dalaimat, ettől egy előadó pozitív energiákat kap és feltöltődik.

A színház vagy az éneklés szerepel az első helyen? Erre az a válaszom, hogy nem tudnék választani. Remélem, soha nem kerül arra sor, hogy döntenem kelljen az éneklés vagy a színház között.

6.jpg

– Ha Budapest musical színháza felkeresne, musical énekes színésznek igent mondanál, milyen szerepben tudnád magad teljesen odaadni a közönségnek?

– Gondolkodás nélkül igent mondanék. Úgy érzem, hogy hozzám az érzelmesebb szerepek állnak közelebb. Lehet, hogy a komikus szerepben is jól érezném magam, remélem lesz alkalmam kipróbálni ezt is.

– Rád az jellemző, hogy nem dalokat írsz, és azt énekled, hanem az összes sikeres dalokat a poptól a rock-ig énekled. Mi az, ami a hang világod és azt az utat szeretnéd taposni?

– Most készül az első saját dalom, aminek a szövegét és a dallamát is én írom. Ha a visszajelzések jók lesznek, akkor további dalok megírása is a terveim között szerepel. Majdnem minden stílusban kipróbáltam magam, de úgy érzem, hogy a musical világa áll hozzám a legközelebb.

f (11).JPG

– A mai sztár énekes közt ki a kedvenced kivel énekelnél duettet?

– Kedvenc énekesem Radics Gigi. Nagy örömömre szolgálna, ha egyszer egy duettet énekelhetnék vele. Visszatérve a 26.-ai estemre, ahol Szíj Melinda művésznő is megtisztelt a jelenlétével: vele egyszer szintén nagyon szívesen énekelnék együtt.

s.jpg

– Gratulálok a Bredd Rádió Sztárnak Születtem különdíjához. Ez az első nagyobb sikered a zenei pályádon, televíziós tehetségkutatókba jelentkeztél már és mit jelentenek ezek a versenyek számodra?

– Köszönöm szépen! Igen, vettem részt televíziós tehetségkutatóba, de a kamerák elé, sajnos nem jutottam el, különböző okok miatt. Viszont a Bredd Rádió által rendezett (Sztárnak Születtem) tehetségkutató az teljesen más volt, mint az eddigiek, amin részt vettem. Nagyon örülök, hogy erre a versenyre jelentkeztem.

3.jpeg

– Mi az álmod, aminek a megvalósításához segítségre van szükséged?

– Úgy érzem, elindultam azon az úton, ami az álmaim megvalósításához vezet. Remélem a színházi terveimet is sikerül megvalósítani, és zenés musical darabokban is játszhatok egyszer.

 

– Hol érhetnek el facebook oldal vagy web oldal, melyik dal videót küldöd, hogy megismerhessék hangodat?

– Van egy művész oldalam, itt folyamatosan meglehet tekinteni az aktuális fellépések dátumait, helyszíneit illetve minden mást, ami a pályafutásommal kapcsolatos.

Íme a link:

https://www.facebook.com/Farkas-S%C3%A1ndor-424633577725850/?ref=aymt_homepage_panel

Aki kíváncsi, annak küldök egy dalt az én előadásomban, melynek a címe: A Great Big World, Christina Aguilera – Say Something

Íme a link ahol meg lehet hallgatni:

https://www.youtube.com/watch?v=NgrejCE-TXg

 

– Hol láthat legközelebb a nagy közönség énekesi vagy színészeti szerepben?

– Szeptember 17.-én Gyuris Rita koncertje lesz Budapesten a Yes pub szórakozóhelyen és ott vendégként fogok fellépni. Szeretettel várunk mindenkit. Később pedig, lesz egy Musical Est Gyuris Ritával, Tigli Hande Tímeával, velem, és néhány vendéggel, szeptember 30.-án Budapesten szintén a Yes pubban 19:00-tól.  Szeretettel várunk ide is mindenkit.

 8.jpg

– Mit üzensz saját bölcsességet a divatikon.hu olvasó fiataljainak, akik most tanulnak énekelni, vagy most kívánnak színészetet tanulni?

– Nagy türelemre, kitartásra, alázatra és persze némi tehetségre van szüksége annak, aki ezt a rögös, nehéz, de annál szebb szakmát válassza. Ha erre a pályára szeretne valaki lépni, először gondolkodjon el azon, hogy mit szeretne elérni. Ha valaki csak a pénzt és a csillogást látja, az sok jóra nem számíthat.

Köszönöm az olvasóknak, hogy szántak rám egy pár percet.

Szeretettel kívánom, hogy ilyen szakmai alázattal és szeretettel megtaláld színházi és énekesi utadat!

 

 Nagyon szépen köszönöm!

Cikk és fotó:

 Napsugár Anna

siket fotóriporter

 

 

 

 

 

 

Mondd el a véleményed

15 ország sajtjával elindult a IV. Nemzetek Sajtversenye

Gyuris Rita énekes,színésznő