Fogyatékos fiatalok a közigazgatásban

Hirdetés

Szeptember 20-án kezdődött és december 20-ig tart a Fogyatékos Felsőoktatási Hallgatók Közigazgatási Ösztöndíjprogramjának (FKÖ) következő, őszi szemesztere.  A program keretében  18 felsőoktatásban tanuló és a közigazgatás iránt elhivatottságot érző  diák szerezhet szakmai gyakorlatot. A fiatalok heti 20 órás munkarendben ismerkednek az általuk választott szakterülettel.  Szakmai fejlődésüket az ösztöndíjprogram  időtartama  alatt a befogadó intézményeknél dolgozó, felkészített mentorok segítik.

Minderről az FKÖ Operatív Testületének alakuló ülésén hallottunk a Miniszterelnökségen, ahol dr. Kissné dr. Sápi Kinga, az Operatív Testület elnöke röviden összefoglalta a 2014 óta  működő ösztöndíjprogram eddigi tapasztalatait.

Az Operatív Testület tagjai, valamint az FKÖ Program működtetéséért felelős Kormányhivatali Képzési Osztály munkatársainak bemutatkozása után szó volt  többek között a mostani  pályázati felhívás sikerességéről,  a 2016. évi őszi program eddig megtett intézkedéseiről, s nem utolsó sorban a felvételre javasolt hallgatók  kiválasztásáról és a jövőbeli feladatokról.

Hirdetés

Hirdetés
FKÖ.jpg

Dr. Szőke László, az Országos Fogyatékosságügyi Tanács (OFT)  titkára, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fogyatékosságügyi Osztályának megbízott vezetője, a programszervező Miniszterelnökség munkáját segítő  Operatív Testület tagja elmondta, hogy a pályázati felhívást most is eljuttatták az OFT tagszervezeteihez, amelyek  saját tagságuk körében népszerűsítették azt. Így a felsőoktatásban tanuló fogyatékos fiatalok széles rétege értesült erről a programról. A most sikeresen pályázó hallgatók  között vannak látás- és hallássérültek, beszédfogyatékosok, autista, valamint sajátos nevelési igényű, diszlexiás, diszgráfiás, valamint össz-szervezeti  egészségkárosodással élő fiatalok. Közülük többen jogi tanulmányokat folytatnak, de akad, aki gyógypedagógusnak, szociális munkásnak, környezetmérnöknek, szociálpedagógusnak, építészmérnöknek, tervezőgrafikusnak, környezetmérnöknek, illetve gazdaságinformatikusnak készül. Többen a Miniszterelnökségen, mások az Emberi Erőforrások Minisztériumában, az Igazságügyi-; a Földművelésügyi; a Nemzetgazdasági és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban, valamint a Belügyminisztériumban szerezhetnek munkatapasztalatot.

Az Operatív Testület tagjai a tanácskozás során döntöttek a felvételre jelölt fogyatékos fiatalok személyéről, az ösztöndíjpályázat elnyerésére javasoltaknak a befogadó intézményekbe történő előzetesen tervezett beosztásáról. Ugyanakkor többen javasolták, hogy egy hallgató legfeljebb kétszer vehessen részt ebben a  programban, hogy mások is lehetőséghez jussanak és sikeresen pályázhassanak.

Garamvölgyi Annamária

Mondd el a véleményed

Európa legkedveltebb designer áruházát keressük! Szavazz!

Jude Law az ifjú pápa