Gratulálunk! Bokodi Sándor-díjjal tüntették ki az alapítót, Konrád Istvánnét

Hirdetés

Bokodi Sándor-díjjal tüntették ki az alapítót, Konrád Istvánnét

A Bokodi Sándor emlékére létrehozott díjat immáron nyolc éve adják át, ezúttal az impozáns Kossuth Múzeumhajón vehették át a kitüntetett személyek.

A díjat Konrád Istvánné, a Magyar Piac Szövetkezet (MPSZ) elnöke alapította a Földművelésügyi Minisztérium közreműködésével. Idén a dömsödi Szomor Dezső, az őshonos állatok megmentője és tartója továbbá a bicskei Horváth János Koppány, a vegyszer nélküli gazdálkodásban új utakat kereső gazda vehette át az elismerést. Továbbá nagy meglepetésére elismerésben részesült még maga az alapító is.

Hirdetés

Hirdetés
Konrád Istvánné Bözsi, óbarki gazdálkodó 2010-ben hozta létre a Magyar Piac Szövetkezetet tized magával, köztük Bokodi Sándor volt az egyik alapító. Az MPSZ elnöke egyáltalán nem számított kitüntetésre, ő vehette át az egyedi megformálású Bokodi Sándor-különdíjat dr. Nobilis Mártontól, az Agrárminisztérium kabinetfőnökétől. Az Óbarkon élő és családi gazdálkodást folytató Bözsi az 1980-as években kezdett egyéni mezőgazdasági tevékenységbe. A Magyar Piac Szövetkezet kérésére a Bokodi Sándor emléknapra Györfi Sándor készített mellszobrot, megformálva a névadót. A Munkácsy- és Kossuth-díjas művészt ebben az évben egyetlen másféle szobor megalkotására is felkérte a Szövetkezet elnöksége, kifejezetten Konrád Istvánné részére. A különdíjas pedig egyáltalán nem sejtette: ezúttal az ő tevékenységét is kiemelték.

A kitüntetett idős gazda ezúttal a dömsödi Szomor Dezső gazdálkodó lett, az őshonos állatok megmentője és tartója, egészséges élelmiszer-előállító, a biodiverzitás gyakorlati megvalósítója a nemzeti parki területen fekvő Apajpusztán és lakóhelyén, Dömsödön.

A bicskei Horváth János Koppány harmincnégy évesen jelenleg ifjú gazda és őstermelő, 260 diófát ültetett öt éve Bicske környékén. Hírnevet szerzett a háztáji, termelői, vegyszermentes élelmiszereket fogyasztó vásárlók körében. Tyúkokat, fürjeket, nyulakat tenyészt, és készít belőlük egészséges termékeket. Nem utolsó sorban kutatja az új lehetőségeket a környezetkímélő gazdálkodásban.

Bokodi Sándor föld iránti hódolatát, tiszteletét fejezi ki a Bokodi Sándor-díj. Egész életét a munkának szentelte, és rendületlenül védte a magyar gazdák, a családi gazdálkodók érdekeit. Halálát követően minden évben megemlékeznek róla, amikor átadják a Bokodi Sándor-díjat.

Mondd el a véleményed

Szilágyi István emlékére jótékonysági kiállítást szerveznek

Különleges darabot mutatnak be – jön a Héttörpe