GRATULÁLUNK! Dr. Kovács Attila megnyerte a tizedik párbaját a Géniuszban

Hirdetés

Folytatódott a kiskunhalasi reumatológus főorvos menetelése az ATV népszerű kvízműsorában. dr. Kovács Attila megnyerte a tizedik párbaját is, így ezzel a műsor történetében ő lett az első Géniusz.

Kovács Attila, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház reumatológiájának osztályvezető főorvosa a műsor őszi évadában tovább folytatta a menetelést. – írja a delalfoldinfo.hu

Két nagyon nehéz párbajt vívott ellenfeleivel, így jutott el a tizedik fordulóig, ahol egy kémiatanárral csapott össze. Az első kört ellenfele nyerte meg, így ő zárta előnnyel a múlt heti adást.

Hirdetés

A rendkívül izgalmas vetélkedő  vasárnap folytatódott az ATV csatornán, ahol tovább szurkolhattunk Kovács Attilának, aki az első lett, aki a Géniusz címmel együtt a 10 millió forintos fődíjat is besöpörte.

Sikerült a 10. győzelem

A második körben Attila egyenlített, majd a harmadik és nyegedik körben ismét győzött, így megszerezte előbb a vezetést, majd a győzelmet is beseperte.

“Szerény és ugyanakkor nagyon okos és intelligens ember. Drukkolok neki, hogy nyerjen”– írja az egyik néző.

“Nézni fogjuk a műsort! Szerény, nagy tudással rendelkezik a Doktor úr! Öröm nézni, ahoy játszik! Nagyon szimpatikus játékos! Nyertesként kell távoznia a stúdióból! Övé lesz a Géniusz főnyeremény!” – bizakodik egy másik szurkoló – szúrta ki a naphire.hu

Az egyetemi professzor rutinos kvízjátékosnak mondható, hiszen eddig sok vetélkedőben mérettette meg magát, több mint 40 adás van a háta mögött. A Mindent vagy semmit és a Kell egy csapat című műsorokban 1-1 autót nyert, a Quizfire vetélkedőben 2 millió forintot, a Maradj talponban pedig 250 ezer forintot vitt haza.

– Az egész család kvízlázban ég, a nagyfiam is rendszeresen játszik és tart is vetélkedőesteket. Együtt készültünk a második évadára is, áttanulmányoztuk az elérhető kvízkönyveket, a feleségem pedig bulvárlapokat vásárolt, hogy felzárkózzam – mondta Attila, aki annyira népszerű lett a műsorban, hogy a rendelésére az ország másik feléről is érkeztek már betegek, illetve az egyetemi tanítványai is dicsérik. – írja a Blikk.

A sport a gyengesége

Kovács Attila erőssége a földrajz, irodalom, biológia, színház, komolyzene, operaévszámok, térkép.

Gyengeségének tartja a sportot, könnyűzenét és bulvárt, de elárulta, hogy felesége elkezdte vásárolni neki a bulvárlapokat, így készült az újabb vetélkedőre.

Ez a cikk GRATULÁLUNK! Dr. Kovács Attila megnyerte a tizedik párbaját a Géniuszban először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Mondd el a véleményed

Hatoslottó nyerőszámok eheti – 39. hét: 2022.10.02

Sárkányok háza 7. rész magyarul videa