Hagyaték – MRW és Fista Klaudia újdonsága

Hirdetés

Hagyaték címmel vadonatúj klippel jelentkezett nemrégiben, egészen pontosan MRW. A klipről – amelyet Újpalotán és a Római-parton forgattak, s  amelynek refrénjében Fista Klaudia működik közre – a dalszerző-rapper így nyilatkozott: “A két kis srác igazából engem, illetve minket tükröz az öcsémmel “gyerekkorunkban”.A dal üzenete, hogy mindegy milyen légkörből jössz. Az átélt dolgok formálnak mindenkit. De ha helyén van a szíved, akkor az életben jobban átlátod ezeket a dolgokat. Próbáltuk a klip által vizionálni, illetve visszaadni azt az érzést, hogy mit hogyan lát egy kisgyerek, amikor ilyen légkörben van. A srácok két ismerősöm gyermekei, akik úgy lettek kiválasztva, hogy életkorban közel álljanak a dalszövegben elhangzottakhoz. Egyébként abszolút ügyesek voltak, annak ellenére, hogy a legelső forgatásuk volt. Úgy gondolom, hogy egy nagyon egyedi és tényleg fless nótát írtam meg, amihez nem túl sok hasonló van itthon. Aki meghallgatja, szerintem átérzi kortól, nemtől függetlenül.”

A Divatikon természetesen megkereste megkereste Fista Klaudiát is, aki így vall az új szerzeményről:

Hirdetés

“Mikor megkeresett MRW az ötlettel, kicsit tartottam a dologtól. De amint átküldte a dalt, nem tudtam lekattanni róla. Maga a zene és a szöveg magával ragad, le a kalappal MRW előtt! Rögtön igent mondtam a közös munkára. A klipforgatás is ilyen volt, hozta az ötleteket, és egyszerűen nem találtam benne hibát. Látszik van múlt mögötte és tehetség! Egész napos forgatás volt, az időjárás nem igazán kedvezett nekünk, de akkor sem álltunk le, és végül még kapóra jött az eső! Egy fantasztikus klipet raktunk össze, Hőna Dávid is egy remek munkát végzett! Nagyon elkapta pillanatokat!”

MRW egyébként azt is elárulta, hogy nagyon jó volt a közös munka, s arra is ígéretet tett, hogy lesz még közös munka Klaudiával.

Széles L. Gábor
2016.05.30

Mondd el a véleményed

A transzplantált gyermekek táboroztatásáért

Jó reggelt, drágám!- dal a Mango Blitztől (gondolatok egy haldokló párkapcsolat margójára)