Jöjjön Hajnal Anna: Ének verse.
Sem esőnek dobolása,
sem szeleknek ordítása
fel nem riaszt engemet,
sem a fáknak gyenge zöldje,
rigó hímje, kakuk hölgye
nem indítja szívemet,
nem énekek és nem színek,
gyönge szagok, réti hímek,
kankalin, sem ibolya,
nincs ajkamnak mosolya.
Vággyal nem, búval sem élek,
mint gubóban lepkelélek
szálak fonnak át meg át,
minden tagom mozdulatlan,
sorsom csak áll fordulatlan,
csillagzat vagy délibáb.
Minden szólam szólalatlan,
minden lépés indulatlan,
fényes ködfolt a jelen
s időm múlik jeletlen…
Küllők, kerekek forognak
újszülöttek fintorognak
s ríni kezdnek hirtelen,
malmok, tyúkok kotkodálnak,
völgyek csúsznak, hegyek málnak
s kizöldülnek esztelen,
hagyom málni akik málnak
zabáljanak, kik zabálnak,
sutban, zúgban, szemeten
ki mint tehet, úgy tegyen:
énfölöttem mint az álom
csillag áll az éghatáron,
nagy szövőszék, távoli,
kinek rengő motollását,
selyem gyolcsa suhogását
egyre vélem hallani.
Énköröttem láthatatlan
gubó készül, bonthatatlan,
fojtó, fojtó kegyelem,
elveszejtesz szerelem.
The post Hajnal Anna: Ének appeared first on Meglepetesvers.hu.