Sziasztok!
Érdekes téma ez a hárítás… hárítjuk a feladatokat, nehézségeket, érzéseket. Ez az emberekben egy természetes védelmi reakció, amelyet a sérülések elkerülése érdekében alkalmaznak. De vajon miért hárítjuk a bókokat is?
Egy egyszerű példa erre, amikor gyermekkorban rajzoltunk valamit, és ha megdicsérte valaki rögtön a hárítás jött, hogy „áh ez csúnya, nem is tudok rajzolni…”. Általában ilyenkor a hárító sem gondolja komolyan a tompítást, csak vagy nem meri felvállalni, hogy tényleg jót alkotott, vagy még több dicséretre, bíztatásra vágyik. A felnőttkorra átvezetve, itt is nap, mint nap ütközhetünk olyan emberekbe/ ismerősökbe /barátokba, akiknek bármit mondunk, csak az ellenkezés, csak az A teljes cikkért KLIKK!
Mondd el a véleményed