Harza Márk a Kismenő

Hirdetés

Tegnap este sikeresen bejutott Ördög Nóra csapatába, a Kismenő műsorba a 12 éves kerekes székes, többszörös díjnyertes mesemondó Harza Márk

 

Harza Márk a „Se vele se nélküle” humoros-bölcs székely népmeséjével ˝közönséggé tette a közönséget˝ Hajós András és Ábel Anita szerint – vagyis az első pillanattól az utolsóig lekötötte és szórakoztatta a hallgatóságát. Harza Márk 183 pontot kapott a produkciójára 2016. április 09-én, szombaton a TV2 Kismenők műsor versenyében. Harza Márk Noé 2003. november 21–én született. Szüleivel Pusztaszabolcson él. Születése után derült ki, hogy nem egészséges. A Budai Gyermekkórházban dr. Barna Judit főorvos által végzett vizsgálatok után kiderült, hiányzik egy enzim a szervezetéből, melynek következtében a csontjai és az izmai sem fejlődnek rendesen. Jár dráma órára és tanul zongorázni is. Ha elesik – feláll – és megy tovább. Motorozik, táncol… bár az izmai gyengécskék… de ő így feledteti magával hogy beteg! Márk már nyolchónaposan beszélt és egy évesen franciául énekelt a Rómeó és Júliából. Márk négyévesen még csak felnőtt akart lenni, ötévesen vasutas, és azóta olyan sokszor állt színpadon, magától értetődőnek tűnhet, hogy színész vagy énekes szeretne lenni, de nem. Vers- és mesemondásban kiemelkedően jó Manó. Elsős kora óta sorra nyeri a versenyeket. 2014. év MEOSZ által rendezett Paraszupersztár győztese mese mondásban. Olyan jövőre készül, amelyben nem kell mozogni. Informatikus, rendszergazda szeretne lenni. Gondolt rá, hogy színész vagy énekes legyen, de ha végleg kerekesszékbe kerül, akkor ez nehéz lenne. Persze ezt nem szeretné, de minden lehetséges.

Hirdetés
H Márk2

Hirdetés

– A tv2-csatornán a ma este kezdetét vett Kismenő műsorban említetted, hogy azért jelentkeztél a műsorba, hogy megmutasd, hogy a fogyatékossággal élők is képesek arra, amire az egészséges emberek. Mai napig nagy az érzékelhető fal ma Magyarországon az ép és a fogyatékossággal élő emberek közt. Hatalmas sikerrel, fantasztikus pontszámmal tovább jutottál a Kismenők műsorában egyenesen Ördög Nóra csapatába, amihez gratulálok. Fantasztikus voltál és boldog vagyok, hogy ilyen tehetség megmutathatja magát az egész világnak. Nagy álom megvalósulását jelentett számodra, mikor megtudtad, hogy a slam ploetry-s szavaló fiút is megelőzted pontjaiddal és bejutottál Nóra csapatába. Innentől kezdve nyitva áll az utad előtted.

 

 

– A tv2 oldaláról linkre kattintással látható a mese: http://tv2.hu/kismenok/208131_harza-mark-se-vele-se-nelkule.html

 

– Milyen felkészülést és milyen további terveket jelent számodra hogy ott lehetsz?

 

Felkészülés egy nagyon komoly dolog, komolyan kell venni! További tervet már nem jelent.

 

– Mesélted, hogy szereted a pajzán meséket, mesélnél röviden egyet, hadd legyen mosolygós a vasárnapja mindenkinek?

 

Volt egy szegény asszony, annak meg egy suhanc fia, Jancsinak hívták.

Egyszer azt mondja a legényke:

– Édes anyámasszony, szétnézek a szomszéd faluban, keresek egy szép lányt magamnak, mert nálunk nem találok.

– Várjál, fiam, megszövöm ezt a tíz rőf vásznat, varrok neked gatyát belőle, ha már olyan nagy legénynek tartod magad.

Bizsergett a Jancsi vére, nem győzte kivárni a gatyaszövést, elballagott gatya nélkül. Szerencséje volt, mert megismerkedett egy szemrevaló lánnyal. Addig udvarolgatott a lányos háznál, hogy rászakadt az este. Mondják neki:

– Jancsi, maradj itt éjjelre, nem indulj el ebben a feneketlen sötétségben, még rád ijeszt valaki!

De Jancsi csak szabódott, arra gondolt, hogy mégsem fekhetsz le egy idegen háznál gatya nélkül.

– Nem maradhatok, nem alhatok, anyám még azt hiszi, hogy bajom történt.

Akárhogy marasztalták, falra hányt borsó volt minden szó, mert Jancsi nekivágott az éjszakának.

Otthon mondta aztán az édesanyjának:

– Édes anyámasszony, varrjon nekem gyorsan legalább egy gatyát, mert legény vagyok, udvarolgatok. Ha ott marasztalnak éjszakára, nyuszkán maradok.

Mondja az anyja:

– Jól van, fiam, leszőttem a vásznakat, három rőfből varrok gatyát, a többit meg későbbre hagyom.

Ahogy készen lett az anyja, Jancsi majd kibújt a bőréből, úgy örült a gatyának. Magára húzta sebesen, aztán vígaz fütyörészve szedte a lábát a szomszéd faluba. De nagy izgatottságában megcsavarodott a hasa. Egy bokor mögött letolta a nadrágját, de a gatyáról megfeledkezett, nem volt hozzászokva, hát puff bele. Mi volt mit tenni, letolta végül, tisztára mosta a patakban, aztán felakasztotta a bokorra száradni. Õ meg leheveredett, míg a gatya száradt, el is szenderedett.

Már sötétedett, mikor fölébredt.

– Hű, a teremburáját, szépen átaludtam a délutánt.

A nyaka közé vette a lábát, szaladt a szeretőjéhez, eszébe sem jutott a száradó gatya.

Ahogy Mariska házához közeledett, megnyugodott lassan, mert a lány a kapuban várta. Büszkén fölszegte a fejét, eszébe jutott, hogy õ már nem suhanc gyerek többé, hanem igazi legény, hiszen gatyája van.

Mondja is a lánynak:

– No, Mariska, már itt alhatok nálatok, mert nekem is van!

– Mi van neked?

– Jaj, mi van nekem, mindjárt megmutatom!

– No, mutasd, mert megöl a kíváncsiság!

Letolta Jancsi a nadrágját térdig, Mariska meg összecsapta a kezét:

– Jaj, szent isten, de hosszú!

– Ez hosszú? Még hét rőf otthon maradt!

Mariska úgy megijedt, hogy beszaladt a házba, Jancsi meg akkor nézett végig magán. Látta, hogy nyuszkán van, hát szégyenletében felrántotta a nadrágját, és szaladt hazafelé. Még talán most is szalad, ha haza nem ért.

 

– Mesélted, hogy van egy barátnőd ő is drukkol és mekkora  szerelem, közös terved van a jövőre nézve vele?

Természetesen drukkol :). Elég összetartóak vagyunk, a jövő…. Hát az még a jövő 🙂

 

– Legnagyobb példaképed: Dolhai Attila akinek a bőrébe bújnál 24 órára is, szelfiznél vele, s vele  már léptél fel, ami számodra a legszebb élményed. Szeretnél vele egy színdarabba kerülni?

Hát, az lenne a legnagyobb öröm számomra!

 

– Említetted, a különleges képességedet, hogy az agyaddal le tudsz fotózni dolgokat. A ma esti műsorban mit fotóztál le melyik volt a legszebb pillanat?

Háááát. Mikor a zsűri olyan jól értékelt!

 

– Mit üzensz a Divatikon.hu oldal olvasóinak, hol követhetnek és hova küldhetnek üzeneteket?

A hivatalos Facebook oldalamon követhetnek ami itt van alul és ide küldhetnek üzeneteket is 🙂

 

Harza Márk Hivatalos facebook oldala ahol drukkolni lehet érte:

https://www.facebook.com/Harza-M%C3%A1rk-hivatalos-rajong%C3%B3i-oldal-858933427568610/?fref=ts

 

 

 

Villám interjú:

Napsugár Anna

 

Mondd el a véleményed

Meghívó Ajkára

Buliajánló: Ma este Acidez – egyenesen Mexikóból