Hatalmas magyar siker a Miss Supranational 2016 világversenyén


Kocsis Korinna Európa 1. és a világ 5. legszebb hölgye

Kocsis Korinna szépségével, kedvességével, finom nőiességével és intelligenciájával meghódította a világot, így a Miss Supranational 2016 világversenyen elnyerte az Európa legszebbjének járó díjat, valamint világviszonylatban az 5. helyet – India, Venezuela, Suriname és Sri Lanka után.

kocsis-korinna-2

Minden várakozást felülmúlt Kocsis Korinna szereplése a Miss Supranational 2016 világversenyen. Bár a magyar szépség a felkészülési időszak alatt is kiemelkedően teljesített, és a vezető szépségportálok szavazásain előkelő helyet foglalt el, de az erős mezőny miatt lehetetlen volt megtippelni a végeredményt.

„Fantasztikusan éreztem magam a Lengyelországban és Szlovákiában töltött két hét alatt, és a döntőn is. Úgy érzem, kihoztam magamból a maximumot, semmit sem tudtam volna jobban csinálni, folyamatosan legalább 120%-on teljesítettem. Nem akartam latolgatni az esélyeimet, mert úgy, mint tavaly, idén is voltak nagy meglepetések; néhány abszolút esélyesnek hitt lány még a legszebb 25-be sem került be. Ugyan szerettem volna történelmet írni, s az első magyar világszépe lenni, de így is nagyon boldog vagyok, hiszen Európa 1. és a világ 5. legszebb hölgye lettem” – mesélte Kocsis Korinna közvetlenül a verseny után.

kocsis-korinna-3

A magyar szépség igazán örülhet, hiszen a Miss Supranational-nek köszönhetően már több felkérést kapott, és komoly szponzorok jelezték, hogy szeretnének vele dolgozni.

„Végtelenül büszkék vagyunk Korinnára, számunkra ő az abszolút győztes, mert a döntő alatt ragyogott a színpadon, professzionális volt minden mozdulata és nem utolsó sorban: meseszép volt. Az élő show lenyűgözött bennünket; a műsor és a technika is fantasztikus volt. Nagyon boldogok vagyunk! Hatalmas utat tettünk meg, ugyanis néhány esztendővel ezelőtt elkezdtük a Miss Hajdú-Bihar szervezését, ami évről-évre egyre sikeresebb lett, tavalyra országos versennyé nőtte ki magát, amikor megvásároltuk a Miss Supranational licence jogait. Korinna óriási sikert ért el, aminek nagyon örülünk, de ezzel nem jutottunk el a saját célunkig. Ez a kezdet, mert az igazán nagy munka most következik a részükről. Azt szeretnénk, ha a Miss Supranational versennyel jobban megismertethetnék a világgal Magyarországot, a magyar termékeket, természeti kincseinket és a hazai értékeket. Már holnap elkezdjük szervezni a jövő évben megrendezendő Miss Supranational Hungaryt, Korinnával szorosan együttműködve. Bízunk benne, hogy rövidesen hazánkba tudjuk hozni a Miss Supranational világversenyt is!” – mondta Pálfalvi Petra és Pálfalvi Barbara, a Miss Supranational Hungary licence tulajdonosa.

kocsis-korinna-1

A döntő visszanézhető a Miss Supranational hivatalos Facebook oldalán:

https://www.facebook.com/pg/MissSupranational/videos/

 

A Miss Supranational – ről

A Miss Supranational egy 7 éves múltra visszatekintő szépségverseny, de máris komoly sikereket tudhat maga mögött. A szépségversenyeket összehasonlító Global Beauties Global Awards-on a Miss Supranational a Top 5-ben szerepel, több kategóriában komoly helyezéseket ér el.

A Miss Supranational a 2015-ös évben:

  • Miss Supranational döntő show látványképe – 1. hely
  • Legjobb show műsor – 2. hely (Ezzel maga mögé utasította a Miss World világverseny show műsorát.)
  • Legjobb műsorvezető – 2. hely (Miss World után.)
  • Nyitó kép és jelöltek bemutatása – 3. hely (A Miss Grand és a Miss Universe után.)
  • Legjobb sajtó és kommunikáció – 4 hely
  • Legjótékonyabb Asha Bhat, a Miss Supranational 2014. Világszépe – 2. hely
    Asha hazánkban is járt, és jótékonykodott.
  • Legjobb backstage riporter Miss Supranational.

2015-ben 140 országban közvetítették a Miss Supranationl döntő showt, becsült nézettség több, mint 500 millió ember világszerte.

Facebook Comments

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. Részletek

Egy EU-s tövény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookikat használ. Ha ezzel nem értessz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookik tárolását!

Zár