Hatalmas sikert aratott a Schmidt Racing

Hirdetés

Remekül szerepelt a Schmidt Racing két pilótája a Slovakiaringen rendezett, mindent eldöntő Alpok-Adria zárófutamán. Chrobák János Supersport, Juhász Dávid pedig Superstock 600 kategóriában lett bajnok.

Minden eddiginél nagyobb izgalommal vágott a szezonnak a két versenyző, ugyanis egy idén alakult fiatal csapat, a Schmidt Racing tagjaiként szálltak ringbe. Az Alpok-Adria Bajnokság első futamától kezdve uralták kategóriájukat, a hétvégén pedig mindent elsöprő siker koronázta a munkájukat. Az idei mérlegük 20 futamból 15 győzelem, 2 ezüst, 2 bronz és egy kilencedik hely időbüntetés miatt.

verseny 1.jpg

Hirdetés

Bár megnyugtató, 34 pontos előnnyel indultam a versenyhétvégének, mégsem dőltem hátra, végig a legjobbat akartam kihozni magamból és a motorból. Az első futamon a 3. hely is elég lett volna, hogy a bajnokságban nyerjek, de szerencsére a 2. helyről indultam, és elsőként értem célba. Ennek köszönhetően a második futam már igazi örömmotorozás volt, ahol az utolsó körben megelőztek, így a második helyen futottam be, és végül Alpok-Adria Bajnokság – melynek során két pályacsúcsot is futottam idén a Hungaroringen és a Pannoniaringen – aranyérmese lehettem Supersport kategóriában. Korábban a Superstock 600-ban kétszer állhattam bajnokként dobogóra, így összességében már harmadik alkalommal lehetett enyém az Alpok-Adria kupa. Hatalmas öröm és remek visszaigazolás ez számomra, hogy csapatommal, a Schmidt Racinggel jó úton haladunk, és remélhetőleg hasonló sikereket érhetünk el jövőre” – mondta Chrobák János.

Hirdetés
verseny 3.jpg

A csapat másik tagja, a 23 éves Juhász Dávid hasonló sikereket könyvelhetett el Superstock 600 kategóriában. A versenyző nagyon boldog, de máris a következő versenyre készül.

Úgy érzem, a Schmidt Racinggel ebben a szezonban túlteljesítettünk minden elképzelést. A hétvégének egyetlen pontnyi előnnyel vágtam neki, és szoros verseny ígérkezett a vetélytársammal, de ő kiesett az első futamban, így elsőként érhettem célba, ezáltal a bajnokságot is megnyertem a Superstock 600-ban. Éppen ezért taktikai okokból a második futamon a Supersport kategóriában indultam, ugyanis a szezonban még két világbajnoki futamon veszek részt szinten a Supersportban, és a csapattal úgy láttuk, hogy ezzel jobban fel tudok készülni a versenyekre. Itt a 3. helyen értem célba, és úgy érzem: nagyon jó döntést hoztunk azzal, hogy ebben a kategóriában mérettettem meg magam. Az örömteli hétvégét beárnyékolta az, hogy a napokban hunyt el az egyik legnagyobb magyar motorversenyző Bitter Sándor. A bajnoki címemet az ő emlékének ajánlom” – jelentette ki Juhász Dávid.

verseny 4.jpg

A Schmidt Racing két pilótája szeptember 20-án Spanyolországban, október 4-én pedig Franciaországban száll versenybe a Supersport Világbajnokságon. Ezzel már a következő szezont alapozzák meg, ugyanis a 2016-os évben a teljes világbajnoki sorozatban részt vesznek.

Mondd el a véleményed

Szereplők: Hujber ˝Fenegyerek˝ Ferenc

Dolgozni akarnak a szexmunkások