Haza és maradás tematikus hét az MR2-n

Hirdetés

 

A Petőfi Rádió jövő héten tematikus hete tart Haza és maradás címmel, arról, miként jelenik meg magyar könnyűzenészek dalaiban a „haza”, az „otthon” és az el-, illetve kivándorlás gondolata. Az utóbbi időszakban észrevehetően több, ezt a tematikát megéneklő dal született, vagyis ez egy élő problematika a dalszerzőknél és a hallgatóknál is.

Hirdetés

Hirdetés

Egy közszolgálati zenei rádiónak élnie kell azzal a lehetőséggel, hogy használja és kiaknázza az általa játszott dalok szövegét, mondanivalóját, tekintettel arra, hogy maga a műfaj is számtalan múltbeli és jelenkori példát mutat arra, hogy a zene a közgondolkodást alakító módon reagált a közéletre (U2, Rolling Stones, Annie Lennox, stb. stb.).

 

Ennek kapcsán készítettünk interjút Denizzel és Vitáris Ivánnal:

 

{youtube}4Y7woYzaa8U{/youtube}

 

 Deniz – a Petőfi egyik kiemelt előadója, rapper, sok fiatal példaképe. Az isten háta mögött kettővel Kazincbarcikán született, onnan küzdötte fel magát a Petőfi slágerlistájának élére,az egész hétnek ő adta az apropót, most debütál ugyanis új dala, a Holnapután, ami arról szól, hogy ha el is mész, akkor is haza kell jönni, mert itt van a hazánk, és máshol sem jobb, pláne, hogy mosogatni mennek sokan. Minden a hozzáálláson múlik, ha teszel magadért, akkor jó életed lesz.

 

{youtube}HZT27kvPfwQ{/youtube}

 

  Vitáris Iván – ő is a Petőfi egyik kiemelt előadója, az Ivan and the Parazol énekese, sikeres külföldön, angolul énekel, mégis itthon van, és magyar dalszövegeket tervez.

 

Mondd el a véleményed

Majoros Mirtill már Soundcloudon is

Gájer Bálint szentimentális dallal indul énekestársa ellen