Horgász-Show és Fine Spirits Festival 2016

Hirdetés

Egyszerre rendezik március 18-tól 20-ig a VI. Fishing & Hunting tavaszi Horgász-Show-t és a Fine Spirits Festival-t a SYMA Csarnokban, ahová több mint 15 000 embert várnak a szervezők.

“Ismét rekordot döntünk, hiszen 10.000 nm-en már több mint 100 kiállító várja a látogatókat, itt lesz Európa legnagyobb pergető medencéje, és Magyarország legnagyobb horgász legendái” – mondta Andrejszki Zoltán, a Fishing and Hunting tv csatorna kereskedelmi és marketing igazgatója, aki maga is nagy horgász.

“Idén vendég a Balaton, ahol áprilisban nemzetközi pontyfogó versenyt rendezünk. Berendezünk egy balatoni akváriumot, lesznek csónakok, hajók, autók, és halradarok is, de mindenki kipróbálhatja a horgász-szimulátort is. A pecázás nem csak a Syma csarnokban történik, hanem az éterben is, hiszen a Sláger Fm pénteken élő adásban jelentkezik a helyszínről” – tette hozzá Andrejszki.

Hirdetés

A szervezők idén is megtartják különböző horgászfelszerelések jótékonysági árverését, a befolyó összeget Pordán Petra, a Sláger Tv műsorvezetője viszi majd el a Bátor Tábor lakóinak.

“Korábban nem voltam még Horgász-Show-n, pedig gyerekként sokat üldögéltem a horgászó nagyszüleim mellett, és most is vannak olyan barátaink, akik szenvedélyes pecások” – mesélte a csinos tévés, aki egy orsót már fel tud szerelni a botra.

Szintén a SYMA csarnokban várja a látogatókat jövő hétvégén az Európában egyedülálló Fine Spirits Festival. A fesztiválsorozat első állomásán, Budapesten több mint 30 ország 200 féle italát kóstolhatják meg a látogatók. A rendezvényen felépül Budapest legnagyobb romkocsmája: 1500 nm-en a főváros kedvenc bárjaival és szórakozóhelyeivel karöltve, egy cseppnyi luxusgasztronómiával fűszerezve.

Az exkluzív eseményen minden megtalálható lesz egy helyen, amit az alkoholról tudni lehet. Izgalmas előadásokkal, különleges italkreációkkal, ingyenes mixológiai képzésekkel készülnek a szervezők. Az italokon kívül minden olyan kiegészítővel találkozhatnak majd a látogatók, amelyek elengedhetetlenek egy bár működéséhez. Eszközök, berendezések, poharak és rengeteg ritkán látott újdonság mutatkozik be a SYMA-ban.

“A Fine Spirits Festival a nagyközönség és a szakma számára is egyaránt izgalmas rendezvény, ahol az élvezetek a tudománnyal találkoznak. Mindez elérhető áron, hogy az eddigi legnagyobb röviditalos rendezvényeden minél többen együtt ünnepelhessük a kulturált és sokszínű alkoholfogyasztás forradalmát” – mondta Necz István főszervező.

A szombat esti sztárfelépő Dj Dominique lesz, aki örömmel fogadta el a szervezők meghívását. “Mindkét rendezvényen, úgymond, a fogyasztói oldalon állok, megeszem a finom halakat és megkóstolom a különböző pálinkákat” – mondta nevetve a Dj, aki lelkesen készül a szombat estére.

Egyetlen belépő váltásával látogatható mindkét rendezvény, a Horgász-Show és Fine Spirits Festival.

Mondd el a véleményed

Pordán Petra horgászbotot ragadott

Textilkupon Lidl-módra (a nagy árverés)