I. Velencei SounDeaFest vár mindenkit szeretettel

Hirdetés
I. Velencei SounDeaFest – Hallássérültek Nyári Nemzetközi Találkozója
Szeretettel meghívjuk Önöket a Hallássérültek Nyári Találkozójára, ami egy egész  napos program 2015. augusztus 15-én a Nemzedékek Házában (Gárdony, Gárdonyi Géza u. 1, 2483) . A fő célunk, hogy nagyszerű alkalmat teremtsünk összetalálkozásra, közös “beszélgetésekre”, miközben színes, mozgalmas, egy időben többféle műsorral biztosítsuk ehhez a hangulatot és tájékozódási lehetőségeket a hallássérültek világában, akár halló érdeklődők számára is. A rendezvény helyszíne több száz résztvevő befogadására alkalmas és a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében egy nagyon jó szervező-csapatunk áll rendelkezésre. Reményeink szerint ez a – hagyományteremtő célú – találkozó nagyon sikeres lesz Magyarország egyik kiemelt turisztikai régiójában, a Velencei tó mellett és ez jó alapot ad arra, hogy a jövőben a Velence SounDeaFest – Hallássérültek Nyári Nemzetközi Találkozója néven, több napos, nagyszabású eseményként vonuljon be a köztudatba. Dr Hendrik István főszervező 

 

 1.jpg

– Mit jelent számodra a NABOKE Egyesület amelynek elnöke vagy és mik a célkitűzések?

Hirdetés

 

– A NABOKE értéke a közösséget alkotó tagjaiban rejlik és mindannyian hasonlóképpen érzünk. Egyszer egyik tagunktól én is megkérdeztem négyszemközt ugyanezt: Laci, mit jelent számodra a NABOKE? „Anyátlan-apátlannak érezném magam nélküle” – felelte.

A tagság, valamint a hallássérültek életminőségén szeretnénk javítani. Jelenben elsősorban kulturális, szabadidős, sport közösségi rendezvényeink, programjaink vannak. Ezzel a egyéni elszigetelődés ellen is teszünk. A jövőben szeretnénk munkaalkalmakat létrehozni, erősíteni a hallássérültek magabiztos megjelenését a munkaerőpiacon. Létrehozni egy önálló, széles spektrumú médiát (nyomtatott sajtótermék, internetes TV, filmes megoldások a társadalmi szemléletváltoztatás, valamint az ismeretterjesztés, a szórakoztatás érdekében, dinamikus informatív honlap, stb.) a hallássérültek számára. Turizmus, szabadidő-programszervezés

magasabb szintre emelése sorstársak részére.

Célkitűzéseinkhez elengedetlenül fontos lenne egy önálló saját székházingatlan, irodával, stúdióval, közösségi térrel. Ahol az egyesület közössége állandó otthonra lel, mert e téren most „földönfutók” vagyunk. Nekem elnöknek szükségem lenne egy rendszeres, állandó halló személyi asszisztensre, aki a szervezés terén (pl. telefonálásokban, mert nem tudok telefonálni, nem értem a telefonba elmondott beszédet, ügyviteli dokumentációk karbantartása, stb.) segítene engem, illetve a jövőbeli irodában a tagság felé tud adminisztratív szolgáltatásokat végezni. A saját székhelyünkön emlékgyűjteményt hoznánk létre a hallássérültek és a NABOKE egyesület múltjáról (tárgyak, használati eszközök, régi hallókészülékek, fotók, képek, emlékek, stb.). A jövő gyökere a múlt, megmutatja honnan érkeztünk és segít a célok megértéséhez. 2-3 szobás panziót álmodok, hogy a távol élő tagjaink is gyakran el tudjanak jönni a közösségünkbe. Adomány és ajándékboltot, ahol a sorstársak által készített tárgyakat kínálhatnánk eladásra, ezzel is anyagilag segítve őket és a NABOKE közösségét. Fejlesztő, rehabilitációs műhelyt, ahova bejön szomorún, önbizalom-hiányosan, rossz megjelenéssel a sorstársunk és két hét múlva vidáman, magabiztosan, kellő alapismeretekkel, megújult és egyéniségére is szabott előnyös kinézettel, megjelenéssel folyamatos segítő háttérrel felvértezve indulhat neki az ÉLET kihívásaihoz. Eszközfejlesztő

műhelyt, ahol a mindennapi életvitelt segítő új, igényszerű funkciókkal ellátott segédeszközök, vagy a jelenben a piacon drága külföldi termék hazai olcsóbb helyettesítésére kifejlesztése történhet. Mint látható, a terveink nagyszerűek és hasonlóan nagyszerű támogatói lehetőségekre, emberekre vár.

 a.jpg

– A NABOKE életében eddig melyik volt a legeredményesebb rendezvény és miért?

 

– Nehezet kérdeztél Anna. Egyesületünk három éves fennállása alatt rengeteg programot, rendezvényt valósítottunk már meg és fogunk is a jövőben. Ezek közül hirtelenjében nem is tudom, melyiket emeljem ki első helyre. Mindig is igyekeztem minőségi és különleges eseményeket szervezni, amihez a tagok különben nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak hozzá.

Voltak és lesznek egyedi programok és amiket minden évben megvalósítunk, mint pl. szárnyashajó kirándulás a Dunakanyarban szárazföldi nevezetességek látogatásával összekötve, FORMA1 autóversenyen részt vétel, kirándulások hazai tájakon, mint Börzsönyben (Királyrét), Csókakőn (bográcsolással egybekötve), stb. mindet felsorolni szinte lehetetlen. NABOKE-napok rendezése különféle közösségi programokkal. Talán kiemelném a 2012. október 27-én Székesfehérváron, a Petőfi Kultúrtérben megrendezett szakmai konferenciánkat, mint igen sikeres rendezvényt, ahol előadóként megjelentek többek között a Fejér Megyei Munkaügyi Központ, a Civil Centrum Közhasznú Alapítvány, Munka-Kör Alapítvány, az OEP, helyi SINOSZ és a NABOKE képviselői, tagjai, Veres László informatikus előadása is és ahol szakmai-érdekvédelmi téren a hallássérülteket érdeklő szinte minden területet átbeszéltünk. Mellette színes, élvezetes műsort adott a Helli-Micko bűvészpáros, vagy az azóta jelentős sikereket elért vak énekes-zenész, Jánoki Márió.

Ezt a konferenciát Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere anyagilag támogatta.

 anna.jpg

– Honnan indult az ötlet az I. Velencei SounDeaFest – Hallássérültek Nyári Nemzetközi Találkozója megszervezésére?

 

– Érezhető igény volt mindig is a hallássérültek részéről az, hogy évente egyszer egy nagyszabású rendezvény keretében lehetőség legyen az összetalálkozásra. Területi, elfoglaltsági alapon általában nehezen elérhető, egymást régen látott sorstársak együtt lehessenek és személyesen kibeszélhessék az évi dolgaikat, gondolataikat, panaszaikat, élményeiket, örömeiket, bánataikat. Másrészt új ismeretségek, egymásra találások jöhessenek létre. Erősödjön a közösség. Igény van olyan nagyszabású rendezvényre, ahol olyan műsorok, programok vannak, amelyek a hallássérülteknek szólnak és nagyobbrészt hallássérült szereplőkkel. Igény van 3-4 napos kulturális, sport, szabadidős feltöltődésre a nyári időszakban. Nyugaton elindult egy olyan szemléletváltás, hogy a szórakoztató zenei, közösségi rendezvények, valamint helyek, bárok, sörözők, pubok, kávéházak, clubok, stb. a társadalom minden rétegéhez akadálymentesen hozzáférhetőek kell legyenek. A hátrányos helyzetűek, fogyatékossággal élők a társadalom hasznos tagjai, anyagilag is jelentős hatással lehet a rendezvények sikerére ezen csoportok akadálymentes befogadása. Keresni kell a lehetőségeket, ezeken a sokszor csak hallók által látogatott zenei programokon, pl. a mozgássérültek könnyebb hozzáférhetőségére, illetve a hallássérültek számára a zenei programok élvezhetőségére. A SounDeaFest ehhez kicsit fordítottan próbálja a lehetőségeket feltárni: a hallássérültek számára rendezvényen a hallók általi együttműködéssel.

Például rendezünk görög táncot (flashmob) közösségi együttes alapon. Egyszerű, élvezhető tánclépések zene ütemére, amit a – reményem szerint szép számban eljövő – hallók könnyen megtehetnek. A táncolók között – a tömeghatás érvényesülése által is – a hallássérültek fel tudják venni a hallók mozgása ritmusát, ütemét és kis gyakorlattal boldog, örömteli érzésű „közöstánc” jöhet létre, amit halló és siket egyaránt élvezni tud.

Fordított hatásként a jeltánc-csoport általi „mozgások” által előadott gazdag művészi-érzelmi „közvetítéseket” a hallók is fogják tudni fogni, élvezni.

Idén visszafogottabb hagyományteremtő célú rendezvénnyel nyitunk, bár a gazdag műsor-programkínálat ellentmond ennek. Muszáj betartanunk a fokozatos építkezést, ami a rendelkezésre álló lehetőségekből is adódik. Kevés idő is állt rendelkezésre egy nagyobb szabású és valóban nemzetközi találkozó tető alá hozására. Augusztus 15-én már tudni fogjuk és ki is hirdetjük a 2016. évi soron következő SounDeafest 2016 Hallássérültek Nyári Nemzetköz Találkozója és Fesztiválja időpontját és egy év fog rendelkezésünkre állni annak megszervezésére.

 farsang 2015.02.21.b.jpg

– Kik a fellépők és milyen műsor, sportolási lehetőség, verseny várható a rendezvényen?

 

– A műsort adó előadók és a különféle egyéb programokat vezetők nagyobb részt hallássérültek, közülük többen az egyesületünk tagjai, de önkéntes halló fellépőket is

láthat-hallhat a találkozó közönsége

Többféle művészi és sportágban lesznek bemutatók.

– Napsugár Anna siket dalszövegíró a saját dalszerzeményeit a Napsugár Anna Amatőr Zenei Jeltánc Társulatával jeltáncolja el.

Hirdetés
napsugaranna.jpg

 

– Méri Etus és  Meggyesi Marianna műsora, Etus irányításával közös görög tánc (flashmob),

merietus.jpg

 

– Operaáriák lesznek hallhatóak Benedekffy Katalin opera énekesnőtől akit zongorán kísér: Szűcs Dániel,

 

bkata.jpg

– Dudás Sándor siket költő versei Lengyelné Mucska Rozália nagyothalló sorstárs szavalása által,

Csókakő 2015.06.20..JPG

 

– Hegedűs Péter sorstárs Tevje dalát adja elő a Hegedűs a háztetőn darabból,

hegeduspeter.jpg

aa.jpg

– Helli Zsolt bűvészettel varázsolja el majd a közönséget.

helizsoltbuvesz.jpg

– Lesz sportbemutató is kardvívás-bemutató Busz Zoltán világbajnoki 11. helyezett által,

vivasbemutatobuszzoltan.jpg

 

– 11 –táblás sakk szimultán verseny Steiner László többszörös csapat-megyebajnok, nagyothalló sorstárs által.

steinerlaszlosakk.jpg

 

sakk.jpg

Ezen kívül a hallássérülteket érintő szakmai programok is lesznek,

mint szakelőadások („Hosszú távú gondolkodás, minőségi ellátás” címmel Nagy Tamás, Oxfordban végzett audiológus, „A hallássérültek életminősége javításának szempontjai” címmel Dr. Hendrik István elnök, NABOKE, „A NABOKE egyesület rövid bemutatása”

Előadó: Helli Zsolt alelnök, NABOKE, „A HMHE egyesület rövid bemutatása” Előadók: Mihalik Istvánné elnök, Nagy Mihály elnökségi tag, HMHE), Hallásvizsgálat, szaktanácsadás, kedvezményes árusítás hallókészülék- elemekre, kiegészítőkre (Uzonyi András vezető audiológus által).  Hallássérültek által készített tárgyak kiállításánál Tiffany-üvegtárgyaknál,  Lukács Zoltán munkája lesz látható aki ezeket az üvegtárgyakat hobbyból készíti. Lesz „Egészség szoba” (- vérnyomás- és vércukorszint- mérés, – ingyenes REIKI-kezelés – Egészséges táplálkozás – előadó: Busz Zoltán). Lesz büfé (üdítők, tea, kávé, szendvicsek, teasütemények, stb.), tea-és játszóház (kártya, domino, stb.). Alkonyatkor, sétahajózás a Velencei-tavon zárja az aznapi programsorozatot.A szervező-rendező gárdában Hovanec Imre információsként fogja segíteni a látogatókat, a büfé üzemeltetésében Lengyelné Mucska Rozália, Helliné Lukács Judit, Méri Zita fog közreműködni, a technikai biztosítást Gyimesi Kornél, a Nemzedékek Háza technikusa végzi. A biztonsági szolgálatot, rendezvény felügyeletet Kiss János vezetésével, Kató Sándor, Steiner László által alkotta kis csapat látja majd el. A Hallássérültek Nyári Találkozója (Velence SounDeaFest 2015) 2015. augusztus 15-én 8:30 órától 19 óráig Gárdonyban, a Nemzedékek Házában (Gárdony, Gárdonyi Géza u. 1.) kerül megrendezésre. Autóval a 7-es (Balatoni) útról, vonattal érkezőknek a gárdonyi vasútállomástól gyalog 8 perc alatt Gárdony központi helyén könnyen megközelíthető.

 sport.jpg

– Az a célod hogy nemcsak a hallássérült célközönségnek szervezitek ezt a három napos rendezvényt hanem fiatal, idősek és minden ember számára?

 

-Így van. Minden, – a hallássérült emberek és világa iránt – érdeklődőt szeretettel várunk.

 szilveszter.jpg

– Van egy honlapja a rendezvénynek? Akadálymentes minden fogyatékossággal élő számára és külföldiek számára angol nyelven is elérhető.Mi a web lap címe?

 

– A Hallássérültek Nyári Találkozója hivatalos honlapja a www.hallasserultek.hu

Az eseménnyel kapcsolatos információkat, a programok leírását lehet azon megtalálni.

Nem akadálymentes a vakok- és gyengén látók számára és angol nyelven csak részben elérhető. Ennek oka, magam – önkéntes munkával – készítettem a „statikus” honlapot, kevés idő és rendelkezésre álló lehetőség mellett. Remélem, a jövő évi rendezvény esetében már külön profi webmestert, honlap fejlesztőt tudunk e célra alkalmazni és akkor tényleg „dinamikus”, akadálymentes, nemzetközi oldallá válik.

 b.jpg

– Mit jelent számodra a hallássérülésed mennyi akadály és hátrány ért az életedben emiatt? Min változtatnál?

 

– Hallássérülésem két évesen kapott gyógyszer (Streptomycin)-mellékhatása (hallóideg-sorvadás) következménye. Az ebből fakadó hátrányok az érettségiig kevésbé viseltek meg, mivel szerető, törődő Szülőkkel, jó barátokkal körülvéve áldott a sors. Megjegyzem, huszonhat éves koromig, magamon kívül más hallássérültet nem ismertem. Az egyetemről a nagybetűs ÉLET-be kikerülvén felerősödtek a problémáim és konfliktus-helyzetek.

Legtöbbször tévesen magamban, a jellememben véltem a hibákat, egészen addig, míg  – ösztönösen keresvén és így kapcsolatba kerülvén sorstársakkal – rá nem jöttem arra, hogy ezek általánosságban a hallássérültek hátrányos helyzetéből adódó gondok, hiszen a problémák többsége minden hallássérültnél azonos és közös.Gyerekkorommal elégedett vagyok, de eddigi felnőtt életem, a megszerzett tapasztalatokkal szívesen újra kezdeném és sok mindent másképpen tennék. Sajnos, az ÉLET olyan, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, az utólag nem kívánt cselekedetek visszamenőleg nem korrigálhatók.

Minden embernek azt javasolom, próbálja megkeresni azt a közösséget, emberi környezetet,

ahol megértésre, barátokra lel és akik körében jól érzi majd magát. Nekem ez az utóbbi években sikerült. Munkahelyemen hallókkal dolgozom együtt, de nagyszerű, megértő főnökségre és munkatársi közösségre találtam. Nem volt mindig így. Régebbi munkahelyeimre remegő gyomorral jártam és stresszesen mentem haza. Az egyesületem tagságában pedig a szabadidős jó közösséget kaptam.  Hogy min változtatnék? A társadalmi környezet – kellő ismeretekkel ellátott – befogadó készségét javítanám és az „államvezetés fejében” tennék rendet. Valódi, tényszerű lehetőségeket, anyagi eszközöket kaphassunk mi hallássérültek arra, hogy a saját életünket, – értelmes célokat kitűzve és azokat kemény munkával megvalósítva – mi magunk tehessük jobbá és ezáltal a társadalom minél hasznosabb tagjai lehessünk.

 

– Mi hiányzik a rendezvényhez, amihez még forrás-támogatásra lenne szükség?

 

– A Hallássérültek Nyári Találkozóját idén pénztámogatás nélkül rendezzük meg.

(Nem is pályáztunk, a rendelkezésre álló idő rövidsége és a lehetőségeink hiánya miatt) Önkéntes szervezőkkel, szívességi fellépőkkel. A szervező-rendezést lebonyolító csapatot és a fellépők nagy részét a NABOKE jó közössége adja. Ezúton is előre NAGY KÖSZÖNET Nekik ezért. Gárdony város és polgármestere, Tóth István támogatásként minden helyi lehetőséget megad nekünk, az épület, helyiség biztosításától kezdve. Szintén köszönet a polgármester úrnak. A pénz hiánya behatárolja a lehetőségeinket. Jövőre szeretnénk állami támogatásokat kapni, pályázati pénzekhez jutni, mint ahogy pl. a Sziget Fesztivál, vagy más hasonló rendezvény is. Azért is inkább, mert a SounDeaFest célközönsége képtelen több ezer forintos belépőjegyet, vagy több tízezer forintos bérletet váltani, így máshonnan kell a szükséges pénzforrást előteremteni. Reménykedem a mostani rendezvény sikerében, mert jövőre ha – az ezen a területen érdekelt – cégek jó reklámozási lehetőségeket látnak, akkor ez is fejlesztést lehetővé tevő bevételt erősítő tényező lesz.

 naboke.jpg

– Mi az életcélod a NABOKE-n keresztül?

 

– A NABOKE révén szeretnék javítani a hallássérültek helyzetén, életminőségén. Konkrét, évek óta felépített, igényszerű elképzelések mentén, de sajnos ez nem fog máról-holnapra megvalósulni. Elkötelezett, hosszú, türelmes munka egymást követő lépései fognak elvezetni a sikerhez, de már látni vélem, – ahogy ilyenkor szokták mondani – az alagút végén a fényt.

Reménykedem, hogy még életemben elérkezünk odáig.

 

– Mit jelent számodra a divat ?

 

– Elnökként egyre inkább érzem, hogy az egyesület tagsága előtt, illetve őket képviselve rendezvényeken,  tárgyalásokon, a külső megjelenésem – akár az öltözködés terén – egyre nagyobb fontossággal bír.  Számomra az ún. angol divat a kedvenc, a célszerűség, a jellegzetesen egyszerű, általában mintázatlan, igen jó minőségű alapanyagok, a lazább és célszerűbb szabásvonalak, de jó stylist véleményére is szívesen adnék.

 

Köszönöm a gyors interjút munkádhoz sikert és kitartást kívánok.

Köszönöm szépen az interjú lehetőséget, a jókívánságokat és viszont jó- és szépeket kívánok.

 

Cikk író:

Napsugár Anna

siket fotóriporter

 

Mondd el a véleményed

Gyerekszáj: Szerelem

Különleges fotósorozattal búcsúzik Éder Krisztián – Lilu, Malek Andi és Illés Fanni együtt álltak modellt