GIF tablón szerepelnek hazánk hírességei
A középiskolai évek örökre meghatározóak maradnak, hiszen ez az az időszak, amikor első életre szóló döntéseinket meghozzuk. Dukai Regina már az iskolaválasztással is a saját útját járta és hangosan kiállt az igazságtalanság ellen, miközben Iszak Eszti dunaújvárosi gimisként visszahúzódó volt és főként az öltözködésében fejezte ki önmagát, Puskás Peti pedig rendszerint tanítás után is az iskolában maradt.
A felnőttkorba lépés egyik szimbólumának is tekinthető, amikor a középiskola végét jelentő tablók kikerülnek a falra. A tablóképeket nézegetve évekkel később is jóleső érzések töltik el az embert, akárcsak Puskás Petit, aki élénken emlékszik arra, milyen érzés volt elhagyni a fővárosi alma materét. „Nagyon szerettem a Telekibe járni, úgy emlékszem, aktívan részt vettem a közösségi, társasági életben is. Tanítás után is rendszeresen a suliban maradtam focizni, kosarazni vagy zongorázni. A bulizás nem igazán volt jellemző ránk, szerintem visszafogott osztály voltunk” – emlékezett vissza Peti, aki boldogan mondott igent, amikor meghívták a Teleki Blanka Gimnázium idei ballagására énekelni.
„Megható volt látni a könnyes szemű szülőket és diákokat, eszembe juttatta, hogy bizony nálam is eltört a mécses, amikor szembesültem vele, hogy vége a sulinak” – vallotta be az énekes, aki a ballagása utáni „fellépését” a tablóját is megkereste. „Nekünk még klasszikus változatban készült, ami a mai napig kint van a suli falán. Akkor még nem volt lehetőségünk olyan modern tablók készítésére, mint a TelenorGIF-tablója, de ha tehettük volna, biztos jelentkeztünk volna a játékra” – tette hozzá Peti, akihez hasonlóan Dukai Regina osztálya is egy egyszerű tablót választott, ám a fotóját látva ma már senki nem ismerné fel a csinos modellt.
„Borzasztó szőke voltam akkor, és egészen másképp néztem ki, mint most. 3 milliméteres hajam volt a középiskolában, ami először barna volt, majd egymást követték a vadabbnál vadabb színek. Ráadásul volt egy rapper korszakom is, amikor apukám és a bátyám ruháit hordtam, szóval anyukám és a nagymamám csak azt várták, mikor lesz belőlem végre lányos lány” – mesélte nevetve Regina, aki úgy emlékszik, nem volt rossz gyerek, inkább csak szókimondó.
„Nem bírtam az igazságtalanságot, például ha a kisebbet bántották, nem hagytam szó nélkül, de nem volt velem komolyabb baj, mert a szüleim jól neveltek” – mesélte a modell, aki úgy érzi, az egész életét meghatározta a gimnázium.
Iszak Eszti egy közgazdasági szakközépiskolába járt Dunaújvárosban, és Reginához hasonlóan különc tinédzsernek számított.
„Visszahúzódó gyerek voltam, viszont az öltözködésem nem volt hétköznapi. Akkoriban még minden polgárpukkasztásnak számított, ami eltért a farmer-felső viselettől, így a szőrös csizma, rózsaszín táska már lázadásnak számított” – idézte fel a VIVA csinos műsorvezetője, akinek osztálya nem mindennapi tablóval rukkolt elő. „Az osztályfőnök elképzelése az volt, hogy civil ruhás, Duna-parti képek kerüljenek a tablóra, de nekem ez annyira nem tetszett. Szerencsére hagyományos képek is készültek, én inkább azokat őriztem meg” – mesélte Eszti.
A ballagó osztályok ma már számtalan ötlet közül választhatnak a tablójukat illetően, például a saját GIF-tablójukat is elkészíthetik a Telenor alkalmazásának köszönhetően, mellyel EFOTT-hetijegyeket, tableteket, Hipersuli-ajándékcsomagot és akár selfie botokat is nyerhetnek. Részletek: https://giftablo.telenor.hu/