II.Szépségnap kerekes székes hölgyeknek Douglas

Hirdetés

 

„Nem attól jó nő valaki,

hogy két lábon jár”

 

Több különböző csodálatos nő jött össze a CAMPONA Douglas Parfüméria szalonjában, hogy sminkeljék, fodrászolják és manikűrözzék őket, az volt a közös bennük, hogy mind kerekes székben közlekednek. Az ember, ha elmegy külföldön egy bevásárlóközpontba érzékelhető, hogy mennyivel több kerekes székes ember él ott, valójában nem többen vannak, csak több lehetőségük van arra, hogy hétköznapi életet éljenek. Oláh-Koppány Andrea hétköznap is jár drogériába, mint hasonló nőtársaink a földön, de ő kicsit más is, mert ezt kerekes székben teszi, és Csollák-Maróti Kata üzletvezetővel továbbgondolták a történetet. A Douglas Parfümériával közösen megszervezték hazánkban eddig egyedülálló és előző évben már sikeresen debütált II. SzépségnapotBeszélgetek Oláh-Koppány Andreával, az ötletgazdával, és mint egyik főszervezővel, a Szépségnapról és az élete szépségeiről.

 

Hirdetés

 

1.jpg

– Idén lesz 14-ik éve, hogy kerekes székbe kerültél. Ma hogy tekintesz vissza a balesetre, kikkel sikerült feldolgoznod ilyen sikeresen, milyen küzdelmeken mentél keresztül, hogy mára már ott tarthass, hogy te szervezel Szépségnapot sorstársaidnak?

A látszat ellenére és sok aktív társammal ellentétben, én nem balesetes vagyok. Valószínűleg születéskori oxigénhiány vagy kromoszóma rendellenesség lehet az alap ok, amiért mozgáskorlátozott vagyok. Gyerekkoromban automatikusan ráírták a papíromra, hogy „spinalis izomatrophia” (mert akkor erre gondoltak) mára kiderült, valószínűleg téves ez a diagnózis. Próbáltam ennek felnőtt koromban ismét utána járni, kivizsgáltatni, de a tudomány mai állása szerint nem tudják megmondani, hogy mi az állapotom okozója, csak azt, hogy mi nem… Engem igazából, csak az örökletesség miatt érdekelt, de szerencsére a kislányom ép és egészséges, s most a kisebbik babával is, akit augusztusra várunk, úgy néz ki, minden rendben van.

00.JPG

– Blogodon 9 fontos pont olvasható (a dolgok, amiket megtanultam a kerekesszékben),

amikben kifejted legfontosabb pontjait életednek, amin keresztül tudod élni és megélni hétköznapjaidat, honnan jöttek ezek a pontba szedett inspirációk, ezeken keresztül hatalmas példával tudsz szolgálni az egész világ fogyatékossággal élő sorstársainak is, kifejtenéd nekünk is?

 

1.- SZÖVETSÉGESSÉGET

– A kezdeti ellenérzések ellenére mára megtanultam, ha nem is barátként, de szövetségesként kezelni a kerekes székemet. A képlet egyszerű: én nem mozdulok nélküle, de ő se mozdul nélkülem, tehát kvittek vagyunk. Ő „elvisz” engem ide-oda, cserébe világot „láthat?:).

 

2.- HÁLÁSNAK LENNI

– Erre az érzésre valahol, akkor bukkantam rá, mikor egyre többet beszélgettem balesetesekkel. Szerencsésnek érzem magam, hogy így születtem! Furán hangzik? Lehet. De ha belegondolok hálás vagyok azért, hogy az Élet/Sors/Isten vagy nevezzük bárhogy, megkímélt engem egy baleset traumájától és fizikai fájdalmaitól, a családomat pedig attól a lelki fájdalomtól, amit azok éreznek, akik egy szerettük épségének elvesztését kell, hogy feldolgozzák. Megtudni, ha szerettük élet és halál közt lebeg, látni a szenvedését, vagy akár lebénulását, miközben segíteni szeretnének, saját lábukat adnák, hogy a másik meggyógyuljon, de nyilván ez lehetetlen.

 

3.-KÉRNI

– Megtanultam úgy kérni, hogy ne érezzem magam kevesebbnek, a másik viszont érezze magát többnek. 🙂  (Persze ez két emberes játék és személyiségfüggő.)

 

4.-DELEGÁLNI

– Ez volt számomra a legnehezebb, más talán csicskáztatásnak mondaná, de csak, ha nem látja át, ahogy én. Úgy élem az életem, mint bárki más: van egy férjem és egy három éves kislányom, dolgozom, tanulok, háztartást vezetek. Sűrű beosztásban élek, sokszor fél tíz után érek haza, és reggel 6-tól folyamatos ülésben ez nagyon soknak számít, orvosilag nem is javasolt…. Sokáig bántott, ha beszóltak azért, mert „tolatom” a kerekesszéket. Miért nem használok elektromos kerekesszéket? Volt. Önként mondtam le róla, mert nem akartam, hogy tovább romoljon az állapotom, edzésben akartam tartani magam, főként azért, hogy kisgyermekként bírjam emelgetni a lányomat. Sokat tekerek, de nem sport szinten, ha lehet, elfogadom, hogy toljanak és ezt leginkább energiaspórolás céljából teszem, nem azért mert nem vagyok rá képes! S ha úgy vesszük ezzel a lépéssel a hiúságomból is lejjebb adtam. 🙂

 

5.-FELNÉZNI

– Az ülőperspektíva miatt, teljesen más szemszögből látom a világot. Sokszor olyasmit is észreveszek, amit más nem. (És itt most nem a mellettem álló vadidegen pasi lecsúszott sliccére gondolok egy emberekkel teli, zsúfolt plázaliftben)

Nálam az emberek többsége nulláról indul. Gyakran mondom az első beszélgetésekkor, hogy „felnézek rád” – és tényleg. Ez a mondat oldja a feszültséget!

 

6.-LENÉZNI

– Szintén az ülő üzemmódból kiindulva, mivel folyamatosan a lábam elé kell nézzek, azokat a dolgokat is hamarabb észreveszem, amik lent vannak. Ilyen apró örömökre gondolok, mint a járdaszegélynél növekvő virágocska, a fűcsomón pihenő zebra csigácskák (nem tudom a nevét, de így hívom), a falevelek közt megbúvó süni, vagy a talált pénz :)).

 

7.-KOMMUNIKÁLNI

– Bizonyos fizikai adottságaim és képességeim hiányában, hamar rá kellett jönnöm, hogy többet ésszel…. Ezért szinte mindig tanulok, fejlesztem magam és közösségbe járok, ismerkedem. Amióta az eszemet tudom értően hallgatni és beszélni mindig szerettem, de kommunikálni, azt meg kellett tanulni. Gesztusok, öltözködés, de ez alatt értem azt is, hogy szavakkal ki tudd fejezni, érvényre tudd juttatni az akaratodat, úgy hogy ez a másik számára minél befogadhatóbb és a legkevésbé bántó legyen. Az erőszakmentes kommunikáció már nagyon jól megy, reklamálni zseniálisan tudok. Megtörtént eset: a családomban már szinte szállóige, ha elmész egy étterembe, ahol a mosdóban visszafordíthatatlanul lekapcsolódik a villany, tuti, hogy egy kétszemélyes ingyen vacsival mész haza.

 

8.-LATERÁLISAN* GONDOLKODNI

– Kerekesszésként megtanultam, hogy A-ból B-be nem mindig egyenes az út, sem fizikai, sem szellemi szinten, ezért általában több verzióban gondolkodom és agyban mindig egy lépéssel előrébb járok. Hogy fizikai példát mondjak, amikor megszületett a kislányom és még egész pici volt, nekem minden vele kapcsolatos megmozdulásomat, még egy egyszerű pelenkázást is, meg kellett terveznem, mindent odahordtam, ahol voltunk, hogy egy pillanatra se kelljen magára hagyom, hiszen, ha pl. legurul az ágyról, én nem tudok ripsz-ropsz odaugrani. Más: ami valakinek egy lépcsősor nekem 2 lift, meg egy alagsor.

Szellemi szintre is mondok egy példát.

Tavaly ősszel Asel Sydykova egy napos szemináriumán vettem részt, ahol egy játékos feladat keretein belül 8 perc alatt adok-veszek alapon 16 tulajdonságra kellett aláírást szerezni. A teremben lévő több mint 200 ember közül kellett megtalálni azt, aki rendelkezik az adott tulajdonsággal. Míg a többiek mérgezett egérként rohangáltak és kapkodva kérdezgették egymást, tudtam, hogy nekem más megoldást kell találnom… Odamentem hát a hangosítókhoz, szereztem egy mikrofont és belekiabálva eladtam a tulajdonságokat. Asel szerint 50 külföldi előadása során én voltam a második, akinek eszébe jutott alternatív megoldást találni. 🙂

Ennek az alternatív gondolkodásnak és a kommunikációs készségemnek bizony a munkában is nagy hasznát veszem. Hiszem és tudom, hogy kerekesszékben is sokkal többféle, kreatív munka elvégzésére alkalmasak vagyunk, mint azt sokan kinéznék belőlünk.

 

 

9.-SEGÍTENI

– Sokat hallgatok, sokat értek, sokat érzek. A kerekesszék miatt könnyebben megnyílnak nekem az emberek, mert a szívük mélyén érzik, hogy az épp aktuális problémájuk, talán nem is olyan egetverő. Sokan azt hiszik nem képesek segíteni, pedig a segítségnyújtásnak ezer arca van. Ami pedig engem illet, a magam módján igyekszem segíteni és olyan új ötletekkel előállni, ami megkönnyíti, megszépíti más életét.

Kérdésedre a válasz, hogy honnan jöttek a szemléletbeli pontok, azt hiszem, ezt hívják az élet iskolájának! 🙂

7b.jpg

– Az elmúlt évtizedben egyre több olyan eseménynek lehettünk tanúi, mely jelentősen javított a fogyatékkal élők integrációján, legyen szó a munkaerőpiacról vagy társadalmi elfogadásról. Említetted, hogy most még egy szinttel feljebb lépve, abban szeretnél segíteni, hogy a fogyatékossággal élő nők merjék kibontakoztatni és felvállalni a nőiességüket. Hogy jött az inspiráció, mi volt az a pont, amikor ezt mondtad: igenis nekünk is jár ilyen Szépségnap?

Alapvetően azt hiszem én egy „miért ne?” vagy inkább egy „csak azért is!” nő vagyok.
Bár nem sminkelek napi szinten, mindig is fontos volt számomra a stílus, a nőiesség, a jól ápoltság. Igényes vagyok arra, hogy a hajam, a bőröm és a körmeim mindig rendben legyenek és fontos, hogy az öltözködés is összhangban legyen az egyéniségünkkel, azaz bár követem az aktuális trendeket, nem veszek mindent át (és meg) belőle, csak ami reális keretek közt passzol hozzám. Napi szinten nincs időm órákig tollászkodni a tükör előtt, épp ezért, mikor alkalmilag vagy egy fotózásra, forgatásra szépen kisminkelnek vagy látványosan megcsinálják a hajam, az sokkal ütősebb, sokkal inkább ad egy „hűha élményt” nekem és a környezetemnek is.
Így alkalmilag, ez egyfajta lelki wellness is, hiszen kinek ne esne jól egy 2-3órás kényeztetés, ami alatt kicsit kilép a mókuskerékből, megszépül és besöpri a bókhegyeket..? 🙂 Mindenkinek jól esik, ha időnként megdicsérik, Nekem pl. nem esik nehezemre akár egy vadidegen nőnek is megmondani, ha tetszik rajta valami. Legyen az bármilyen apróság pl.: az egyébként fáradtságtól elnyűtt bolti pénztáros látványosan újonnan dizájnolt, szép körmei… Ettől senki nem lesz kevesebb sőt! Érdemes lenne ezt gyakorolni a hétköznapokon is.
Ugyanakkor azt gondolom a külső szépség maga, igen szubjektív és nem igazán elismerendő teljesítmény, kivéve, ha azok munkájára gondolunk (sminkes, fodrász, manikűrös) akik rengeteg tudást tesznek bele a végeredménybe! Nőként szerintem sosem szabad elfelejteni, hogy a sminket este lemossuk, a hajunkat kibontjuk, a szép ruhát levesszük és akkor mi marad? Színtisztán Te. Te meg a lelked, a gondolataid, az álmaid. Épp ezért tartom fontosnak a harmóniát, hogy odabent is rendben legyünk magunkkal, mert a külső szépség is csak akkor érvényesülhet őszintén, hitelesen. Ha élményként és nem létcélként tekintjük a szépséget és helyén kezeljük, lehet egy ilyen szépségnap egy oda-visszaható dolog is, hiszen ha a kényeztetés alatt jól érzed magad, nő az önbizalmad, megváltozik a tekinteted, a testtartásod, ami magabiztosabbá tesz és még több pozitív visszajelzést kapsz a külvilágtól. A fotózást azért tartom egy nagyon fontos záróakkordnak, mert egy jó kép nemcsak egy mai értelemben divatos „lájkvadász” eszköz népszerűségfüggőknek J, hanem lehet akár profilkép egy sikeresen beadott önéletrajzon vagy egy örök emlékeztető rosszabb hangulatú időszakokra, hogy igen, ilyen is tudok lenni és talán segít előhozni azt a magabiztosság érzést, ami a hétköznapokon ellaposodhat. Ezen az alapon gondolom azt, hogy egy ilyen önbizalom tuning minden nőnek jár, kortól vagy fizikai állapottól függetlenül és Douglas csapata ebben a maximális profizmust és nyitottságot képviseli.

0.JPG

– Mi lehet a fő oka annak, hogy olyan kevés kerekesszékessel találkoznak a parfümériákban?

Számos üzletben hirdetnek különböző akciókat, de kevés az olyan helyszín, ahova kerekesszékkel akadálymentesen be lehet jutni szépülni – legyen szó kozmetikáról, fodrászatról- , erre leginkább a bevásárlóközpontokban van lehetőség.
A másik ok talán, hogy egy szépen kialakított, exkluzív üzletben nem számítanak megfizethető árakra, vagy esetleg tartanak attól, hogy az eladók számára kínos, ha több dolgot is szeretnénk megnézni egy-egy magasabb polcról levetetve. Ami a Douglast illeti szerencsére ez a tévhit alaptalan és a rendezvénynek is köszönhetően egyre többen tapasztalhatják meg azt, hogy a másik oldal képviselői (eladók vs. kerekes székesek) egyáltalán nem harapnak. Minden a hozzáálláson múlik.

3.jpg

– Milyen fantasztikus élményt takar a Douglas Magyarország által támogatott kezdeményezés? A hölgyek most is ajándékba kapták a Szépségápolásokat?

Minden nő megérdemli azt a kényeztetést, amit egy ilyen átalakító Szépségnap nyújthat számára. Ennek szellemében a Douglas Magyarország jóvoltából idén 9 hölgy kapta ajándékba ezt a fantasztikus élményt. A programon résztvevő nők az alábbi állomásokon vehettek részt, forgórendszerben: bőrdiagnosztika, smink, fodrász, manikűr, fotózás. A program időtartama hölgyenként 2,5-3óra volt.

A szervezők fontosnak tartották, hogy élethelyzettől függetlenül minden résztvevő a lehető legpozitívabb élményben részesüljön az eseményen.

6.jpg

– Idén kiknek volt köszönhető a szakszerű smink, fodrászat és tanácsadás?

A rendezvény megvalósulása első sorban Csollák-Maróti Kata üzletvezetőnek és Rapkay Sarolta marketingesnek köszönthető. A hölgyeket a bőrdiagnosztika állomáson Mező Anita tanácsadása várta, a frizurákról Nagy Cintia Filadelfia, a sminkről Sárkány Márti a Douglas vezető sminkese, a szép körmökről Bölkény Dóra gondoskodott, végül Szmodics Balázs fotógráfus tette portréival örök emlékké a napot a lányok számára.

5b.jpg

 

– Milyen élmény volt számodra hogy láttak a sorstársaidat megszépülni, láttad arcukon a boldogságot és legalább egy napra szépségkirálynőnek érezhették magukat?

 

Az én szerepem ebben a rendezvényben az esemény előtt a résztvevő hölgyek és bizonyos médiák felkutatása, tájékoztatása, koordinálása, kapcsolattartás. Rendezvény után a digitális fotók és élménybeszámolók begyűjtése, majd kiküldése és az összefoglaló illetve a tablókép elkészítése. Mindkét évben elejétől a végéig kísértem a rendezvényt és személyesen jelen voltam az eseményen egész nap. Nagyon szeretek adni, örömet okozni, s hatalmas boldogság számomra látni egy-egy ilyen átalakulást és így minden lány, nő örömének egy kicsit magam is részes lehetek. A pillanat, amikor először mosolyra húzódik az ajkuk, mindenkinél más és más állomásnál csíphető el, de az általánosan elmondható, hogy a fotózás végére (utolsó állomás) mindenkinek fülig ér a szája. Jó látni, ahogy az emberek – szépítő és résztvevő – feloldódnak egymásban és egy-egy beszélgetésben, hiszen mindkét fél általában ül, s így a különbségek pillanatok alatt halványodnak el, egyenlőség születik. Mivel az üzlet egy nagy nyitott tér, a többi vevő is érdeklődve figyeli és tapasztalja ezt az atmoszférát, így önkéntelenül is egyfajta társadalmi érzékenyítés történik. Idén akaratlanul is megfricskáztuk ezt a rácsodálkozást még azzal, hogy a résztvevők közül három kerekes székes hölgy is épp várandós… Ami az eseményt illeti szinte elképzelhetetlen öröm és szeretetbombák robbannak ilyenkor, fantasztikusan pozitív energiák lengik be a teret, vidámság van, jó hangulat, repül az idő – azt hiszem ezt magad is tapasztaltad! 🙂
A két rendezvényen sok mindent láttam: láttam szende diáklányt vadmacskává, nagymamát stílusos dámává, anyukát szexi istennővé, rocker lányt dögös nőcivé válni…
Imádom és hálás vagyok, hogy részese lehetek mindennek!

 

Hirdetés
4.jpg

– Szerinted hogy lehetne elérhetővé tenni Magyarországon, hogy minél több kerekes székes nő-asszony igenis megérdemelhesse, hogy mindennap szép lehessen és elérhetővé váljon számára ez a lehetőség mind árban mind akadálymentes üzletben?

 

Véleményem szerint minden nő megérdemel egy ilyen szépségnapot, ez nem kérdés!
Ami totális akadálymentességet illeti nincsenek hiú ábrándjaim, de azt mindenesetre őszintén remélem, hogy az ismételt példánk elég figyelemfelkeltő ahhoz, hogy akár fővárosi, s még inkább vidéki szinten, közelítsük egymáshoz a két „tábort” és oldódjanak az esetleges félelmek és gátlások a témával kapcsolatban.

A résztvevők mindkét oldalról észrevétlen közvetítették azt az érzékenyítő szemléletet, amellyel a parfüméria munkatársai mind a hétköznapokban, mind a Szépségnappal nyitnak a fogyatékkal élők felé. Az tavalyi nagy sikerű esemény újbóli megrendezésével a társadalmi elfogadás növelésén túl, abban szeretnénk segíteni, hogy a fogyatékkal élő nők is merjék kibontakoztatni és felvállalni a nőiességüket.  Reméljük, hogy ez a rendezvény olyan kapukat is megnyit majd, melyek eddig zárva voltak és egyre többen rukkolnak elő hasonló akciókkal illetve egyre többen akadálymentesítik legalább alapszinten a szalonjukat, üzlethelyiségeiket. Mára már országosan megtalálhatóak a helyileg elérhető szervezetek, akik örömmel segítenek akadálymentesítési kérdésekben, terepszemlében, tanácsadásban, érzékenyítésben, de akár hozzám is lehet fordulni bizalommal.

2 (2).jpg

– Milyen bölcsesség gondolatot küldenél a Divatikon.hu olvasóinak a Szépségnap hatásának mottójára?

 

A szépség nem lábakon jár… illetve nem (csak) azon múlik, ahogy a „jó nőség” sem. A szépség inkább olyan, mint a levegő: száll. Körül leng. Néha csak pillanatokra és elillan. Látszat? Nem csupán. Érzés! Áramlás…
Mindenki megérdemli, hogy szépnek érezhesse magát kívül-belül. A belső szépségért önállóan is sokat tehetünk mi magunk, a külső szépségért is, de azért néha nem árt a segítség…  ;).

8.jpg

 

Interjú és fotó:

Napsugár Anna

Siket fotóriporter

Mondd el a véleményed

Jean Reno forradalmi hangulatban

A barátságos óriás 3D – előzetes (6E)