Illényi Katica adventi koncertjén egy ifjú Virtuóz is fellép!

Hirdetés

IMG_6883A Budapest Kongresszusi Központban december 22-én Illényi Katica mellett színpadra lép Magyarország első komolyzenei tehetségkutató műsorának hegedűs versenyzője is.

Illényi Katica, a Magyar Művészeti Akadémia Zenei Tagozatának tagja, elkötelezett támogatója a feltörekvő zenész generációnak. Tizennégy évesen már maga is a különleges tehetségek osztályába járt és egyetemi tanulmányokat folytatott a Zeneakadémián. “Nagyon örültem az M1 ‘Virtuózok’ című komolyzenei tehetségkutató műsorának, és jó érzés, hogy az Adventi Turném budapesti állomásán bemutatkozási lehetőséget adhatok az egyik hegedűs versenyzőnek. Alig várom a közös próbákat, és őszintén remélem, hogy sok új tapasztalatot szerez így a fiatal  tehetség.”  – fejti ki Illényi Katica.

A Liszt-díjas előadóművészt az Ankarai Bilkent Szimfonikus Zenekar és a Varsói Operaház Zenekara után itthon a nagyszerű Győri Filharmonikus Zenekar kíséri. Az adventi eseményen a ‘Virtuózok’ nagysikerű tehetségkutató verseny legjobb eredményt elért hegedűse mellett, vendégként fellép még Ott Rezső, zeneszerző, előadóművész és a magyar származású, Németországban élő trombitaművész, Andras de Laszlo, aki Richard Claydermannal közös turnéja után most Illényi Katica vendégeként lép a színpadra.

Hirdetés

A koncerten bemutatásra kerül a világ legkülönlegesebb hangszere, a theremin, melyen érintés nélkül lehet muzsikálni. A hangszert kipróbálhatják a fiatal, érdeklődő muzsikusok is. “Számomra a muzsika különösen felemelő élményt nyújt az adventi időszakban, amikor mindenki arra készül, hogy megajándékozza szeretteit. Az én ajándékom ez a koncertsorozat gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt, amire úgy készülök, mint aki legféltettebb ajándékait csomagolja be színes karácsonyi papírba, és izgalommal tölti el az az időszak, amíg átadhatja ezt az ajándékot.” – nyilatkozta a koncertről Illényi Katica.

Közreműködik a Győri Filharmonikus Zenekar. Karmester: Silló István.Vendégművészek: a ‘Virtuózok’ hegedűse, valamint Andras de Laszlo és Ott Rezső. Az Advent Turné állomásai: Győr, Pécs, Sopron, Tatabánya, Veszprém és Budapest.

 

www.illenyikatica.hu

Széles L. Gábor
2014.12.09

Mondd el a véleményed

Dal a kitartásról! Bemutatjuk a lányok hazai kedvencének újdonságot

Vida kész perelni Goodfriendet