Indul a Hatos csatornán a Romeo Caffe

Hirdetés
Romeo és Szilvia (Romeo Caffe) énekes páros! Évek óta ismerik egymást, de kezdetben külön léptek fel . A 2014 szerencsés év számukra mert akkor kezdték meg a közös munkájukat. A repertoárjukban Romeo saját gyönyörű lírai s mulatós szórakoztató szerzeményei is szerepelnek. Műfajilag elsősorban slágerzene, de előfordul mulatós is, többségében lírai, szerelmes dalok. 
Romeo, mint dalszerző, mindig is a dalok bűvöletében élt.  25 éve kezdett el zongorán játszani, közben 84 dalt írt, amit mások vittek sikerre, mialatt a valódi neve inkognitóban maradt. Négy évvel ezelőtt megírta saját részre az első dalát. Ma már az 532. dalnál tart.  A születéstől a halálig, minden jeles alkalomra van dala, legtöbb dal a szerelemről, a vágyakozásról, az álmokról szól. Mindenkihez szólnak dalai kortalanul hallgatható s élvezhető.
A Zámbó család jóvoltából Romeo az örököse Zámbó Jimmy gyermekkori zongorájának, mely féltve őrzött kincse, ereklyéje, amin a dalai életre kelnek. Tavaly nagy megtiszteltetés érte, mivel Jimmy-díjas zeneszerző, dalszöveg-író kitüntetést kapott. Hamarosan megjelenik önéletrajzi könyve Kb. címmel, ahol bővebben olvasható lesz az élete. Romeo honnan indult, és hova tart most.
A Szilviával valò közös munka során a duett dalokra koncentráltak. Minőségi stúdiómunka kezdődött el, melynek eredménye lett, kilenc duett dal. Ezek egyikéből a Mercy Együttes jóvoltából (Ma éjjel) videóklipp is készült, mely a youtube-on megtekinthető. Ugyancsak ez a dal szerepel az ’Egy a magyar’ c. válogatásalbumon, mely album aranylemez lett, és az idei Magyarok Világtalálkozóján mindketten átvehették az aranylemezt.
A dalok bemutatása folyamatos, hiszen több televízióban, és rádióban is szerepelnek. Nemrêg az êdes êlet müsoråban is feltüntek. Romeo saját műsora a Budapest Európa Tv-ben a Roma Mulatós Show, ahol Szilviával több, mint harminc közös műsorvezetésen van túl.
2016 decemberében megjelent első önálló CD-jük “Tiéd az életem” címmel, 14 saját dallal.
A lemezbemutatò februår 4-ên lesz Budapesten megtartva az FMH-ban.
Közönségtalálkozókat, klubbesteket tartanak, mivel fontosnak tartják a rajongókkal való kapcsolattartást, amire az internet nagy segîtsêget ad.Szåmos sikeres felkéréseknek is tettek ês tesznek eleget,legyen szò akár falunapról, jótékonysági koncertről, akár privát rendezvényről, határon innen és túl.
Nemrégiben megrendezésre került Lajosmizsén egy nagy volumenű, egész napos, saját szervezésű (Romeo Caffe) tv-felvétel. Hazai ismert, és kevésbé ismert előadók léptek fel.Romeonak fontos küldetêse hogy bemutasson kevêsbê ismert ês ismert tehetsêges elõadòkat .A felvétel 2017. Február 5-től a országosan fogható Hatoscsatornán lesz látható. Ugyancsak Lajosmizsén zsűrizett Romeo a ’Sztárnak születtem’ című tehetségkutatón.
A “színészetet” is kipróbálták, amikor szerepeltek az Édes életben. (SuperTv2 2017.01.20.)
A duettpáros férfitagja Romeo civilben magabiztos hatårozott vállalkozó, Szilvia pedig jogtanácsosként dolgozik az államigazgatásban. Sokan kérdezik tőlük, hogy nem nehéz-e összehangolni a civil szakmájukat a zenével. Kérdésükre a válaszuk: nem, mivel ez hobby, szerelem. A rajongók pedig szeretnek azonosulni az általuk előadott dalokkal, melyekről úgy érzik, kicsit róluk is szólnak.
Szeretettel vårjåk a februår 4-i lemezbemutatò koncertre a rajongokat a plakãton megtalålhatò a helyszín s idõ.
Szåmos meglepetês vãrhatò a lemezbemutatò koncerten.
Cikk hîr:
Napsugår Anna
Siket fotòriporter
Mondd el a véleményed

Seres Kitti fiatalon olyat ért el, amit ilyen fiatalon nem sokan

Új klippet kapott a Vadvágány Kocsmai verekedése