Indul a Survivor 2017 – íme a versenyzők névsora

Hirdetés

Augusztus 28-án tizenhat játékossal veszi kezdetét a Survivor.

Az eddig közel ötven országban műsorra tűzött show Amerikában már több mint harminc évadon van túl, de a számtalan nemzetközi televíziós díjjal büszkélkedő show Belgiumban, Hollandiában, Dániában, Olaszországban, Norvégiában és Svédországban is bőven tíz évad felett jár. A Survivor alapszabályai szinte minden országban ugyanazok.

Augusztus 28-tól Survivor az RTL Klubon!

Rátermett, kalandvágyó nőknek és férfiaknak nomád körülmények között kell kitartani a végsőkig egy egzotikus, szinte érintetlen trópusi szigeten. Küzdelmüket számos kihívás – fizikai és taktikai egyaránt – könnyíti vagy épp nehezíti. A világ egyik legizgalmasabb realityjében a túlélés a kulcs; túlélni egy távoli szigeten, egy közösségben, megvívva a saját, egyéni harcokat is egészen az utolsó összecsapásig, amely során kiderül ki az igazi túlélő, vagyis a győztes.

Hirdetés

A hazai közönség Istenes Bence vezetésével követheti majd nyomon a Fülöp-szigeteki, megannyi embertpróbáló kihívást.

Augusztus 28-tól minden hétköznap, 19:00-tól Survivor, ahol a tét ezúttal is a túlélés, valamint 20 millió forint!

A játékosok névsora

Krisztián
Anita
Bianka
Adrienn
Zoltán

Klaudia
Lilla

Iliász
Gergely

Nóra
Ferenc

Benedek
Bálint

Barbara
Alexandra
Gergő

Mondd el a véleményed

Pappa Pia díszbemutató Fotógaléria

Sztárban Sztár 2017: infok, érdekességek, az énekesek névsora