November 16-án, Vasárnap ismét megtekintheti a Tisztelt Közönség a Barbara – A kegyetlen játék című erdélyi rock musicalt.
Az Ivancsics Ilona és Színtársai bemutatta darabban egy igazán fiatal énekesnő, Patai Anna játssza a címszerepet olyan színészek mellett, mint Nádasi Veronika, Faragó András, Szolnoky Tibor és Kékesi Gábor.
A musical a közeledő ünnepre való tekintettel is kiváló választás, hiszen tanúi lehetünk az ifjú 18 éves leány, Barbara, valamint édesapja újbóli találkozásának. Ezen kívül a néző átélheti, hogy a szeretet és a szerelem, a féltés és a barátság erejével a gonosz ármánykodás legyőzhető, a fondorlatos terv pedig megmásítható.
A téma azonban komoly. A történet az 1989-ben lezajlódó román forradalom utáni időben játszódik. A lány családján keresztül betekintést nyerhetünk a történelmi háttérbe is.
Anna igazán bájos, ugyanakkor kellő komolysággal, csodálatosan alakítja szerepét. A lenyűgöző színpadképet a helyiségeket korhűen ábrázoló, forgó díszlet és a táncosok összhangja teremti meg.
A koreográfia a hazai siker musicalek táncosát, koreográfusát, Király Bélát dicséri, valamint a mozdulatokat megformáló és előadó táncosokat.
Tehát nem érdemes kihagyni, most vasárnap, 2014. november 16-án ismét megtekinthető a Barbara – A kegyetlen játék Somogyi Szilárd rendezésében. Jegyek még kaphatók, ne gondolkodjatok… egy szép, igazán összetett élményben lesz részetek! 🙂
Szereplők: Patai Anna/Pászthy Viktória (Barbara), Nádasi Veronika (Rebeka), Szolnoki Tibor (Anatol), Faragó András (András), Bardóczy Attila (Andor), Kékesi Gábor (Sándor), Bodrogi Attila (Feri), Bajza Viktória (Ella) és Szabó Gyula Győző/Pilger Dávid (Tóni).
Táncosok: Győri Ádám, Balázs Dávid és Mészáros Gergő.
2014. november 10.
Írta: Badicz Adrus
Fotók: Ivancsics Ilona és Színtársai