IV.Budapesti Ozmonda Kalapkommandó

Hirdetés

 

„A legjobb dolog az életben, ami boldoggá tesz minket,

az öltözés, mihez mit veszünk fel.”

Hirdetés

A görög terrakottafigurák tanúsítják, hogy már a boiotiai hölgyek is viseltek a nap ellen védő szalmakalapot, tholiát, mégpedig a fejüket is betakaró nagykendő, a himation tetején. Az etruszk asszonyságok csúcsos kalapkát, tutulust hordtak. A római matrónák azonban csak a himationhoz hasonló nagykendőjüket, a pallát húzták fejükre. A középkorban a férjes asszony fejfedője a fejkendő vagy főkötő volt. A 16. század húszas éveiben a német hölgyek igen csinos, széles karimájú, piros kalapot hordanak, fehér tollal. Lucas Cranach még Vénuszt is ilyen kalapban ábrázolja – különben talpig Vénusz-kosztümben. A 18. században aztán beütött a kalapőrület, – bár hogy ezeket a felépítményeket főkötőnek, fejdísznek vagy kalapnak tisztelhetjük-e, azt nehéz lenne eldönteni, annyira egybeforrtak a feltornyozott, hajporos frizurával. A kalap eredeti rendeltetése, hogy az időjárás viszontagságaitól, a forró napsütéstől, esőtől, hótól, széltől óvja a fejet. Csak ízelítőül ismertettem ezeket a legnevezetesebb fejdíszeket, az azóta váltakozó sok ezer formát és díszítést nehéz lenne követni. Magyarországon ma teljesen a felére csökkent a kalap viselése, ami tökéletesen ötvözi a nőiességet. A kalap helyettese lett a baseball sapka, fejkendő, és furcsábbnál furcsább sapkák. Mi nők lelkünk mélyén kalapimádók vagyunk, szeretünk ebben a szép kiegészítőben parádézni. Sok nő gondolja, hogy a mesés időkben éltek volna szívesebben, mikor a divatvilág elfeledett darabja, a Kalap még minden nő ruhatárának elengedhetetlen kelléke volt. Milyen sok boldog nő lenne, ha ez a kifinomult darab ismét visszatérne a mindennapjainkba. Forrai-Putz Tímea Edit OZMONDA Kalaptervező kedves és hihetetlen tehetség által került megrendezésre Budapesten a Bazilika előtti IV. Tavaszváró Kalapkommandó – IV. SPRING HUNGARIAN HATWALK, amivel arra törekszik, hogy minél több Magyar és Külföldi férfi és nő megszeresse a kalap viselését.

 3.jpg

  1. – Hogy indult a pályád, hogyan találtad meg a saját utadat?

– Amikor meghalt az első fiam, eldöntöttem, hogy nem akarok tovább a kötelező társadalmi konvenciók szerint élni. Akkor kezdtem el keresgélni, bár voltak elképzeléseim: nem akartam 197864-ik festő, vagy keramikus, vagy kozmetikus lenni. Olyasmit szerettem volna, ami unikális, akkor is, ha ez nehézségekbe is ütközik. Hosszú kutatás után találkoztam a mesteremmel, Várhegyi Évával, aki a szárnyai alá vett! Onnan datálom kalaptervezői pályámat .

2.jpg

  1. – Miért épp kalapos munkát választottad, milyen élmény, vagy pályaválasztás hatására? Mi vonzott ebben a munkában?

– Keramikus az eredeti, vagy inkább az első szakmám, és ott is nagyon meghatározó a színek és formák, felületek használata. Ám, valami olyasmit akartam, ami nagyon személyes, akár viselhető is, nem csak áll valahol, ahova letesszük. Aminek az ember többször is örül J. Annyiszor, ahányszor elismerő pillantások kísérik!

9.jpg

  1. – Milyen iskolában sajátítottad el a kalapos szakmai ismereteket, van-e képzése okj-ben ma Magyarországon? Ha nincs ki vett a szárnyai alá és mennyire volt élmény dús a képzése?

– A nyolcvanas évek közepe óta nincsen már kalapos képzés és pár éve megszűnt minden vizsga lehetőség is. Vagy kisinasként kezded, vagy kisinasként kezded, más választás nincs. Külföldön vannak elismert divatiskolák, ahol tartanak kalapos képzést is, de ott nem átlátható a teljes folyamat. Továbbképzésre viszont a legjobbak.

Nehezen találtam meg azt a kalapos mestert, akinél tanulhattam. Ő Várhegyi Éva, a legjobb kalapos az országban! Nagyon szerettem azt, amit tanít, és azt, ahogy tanít! Különleges karakterét hamar a szívembe zártam .

11.jpg

  1. – Általában az életben az első szerelem, a főzés, a vezetés meghatározó a későbbi életünkre. Mikor volt a legelső kalap munkád, és mennyire határozta meg, ha visszatekintesz az első kalap a munkásságodat?

– A legelső kalapomat még elsős gimnazistaként követtem el: egy barokk férfikalapot készítettem saját használatra. Akkor még nem volt internet, így a könyvtárban kutattunk, milyen is ez, hogyan készülhet. Le kellett mennünk a könyvtár pincéjébe a megfelelő könyvekért! Mit mondjak olyan kaland volt, amit nem adnék semmi pénzért! Ilyen valódi felfedező, kutató élményt már nem ad a technika.

10.jpg

  1. – Hogyan alakult ki a név: Ozmonda? Mennyire látszódik meg a munkádon a minőségre törekvés, határozottság, pontosság?

– A Tímea is, az Ozmonda is a nevem, és mindkettő Jókai Mór ajándéka .

Az isten és az ördög is a részletekben rejlik! A munkáimon ugyanez tapasztalható: az látható, hogy nem látható . Ha valami nem úgy alakul, inkább kicsit félreteszem pihenni, és legközelebb, ha folytatom, tökéletes lesz! Szeretem a jellegzetes formákat, az erős színeket, a követhető struktúrákat! Komoly elvárásaim vannak magammal szemben, nem készítek tömegterméket, akinek az olcsó kell, annak ajánlom a H&M-et! Aki tőlem kér kalapot, azt az elején biztosan zavarni fogja, hogy őszinte vagyok: látom mi az, ami jól áll, vagy mi az, ami nem. És nem köntörfalazok  . Ám az eredmény, amikor az új kalapjával tükörbe néz, és csillog a szeme, olyan élménnyel lesz gazdagabb, ami minden alkalommal megismétlődik, amikor felveszi a kalapját!

5.jpg

  1. – Hol vagy megtalálható facebook oldal, web oldal? Hogyan találnak Rád a munka lehetőségek divatbemutató, hirdetések vagy a legősibb direkt módszerrel a szájhagyomány útján?

– Igyekszem a legtöbb felületet kihasználni, mert kicsit mindegyik más aspektusból mutatja be a kalapok csodálatos világát! Az Instagramon az épp folyamatban lévő munkákról kerülnek fel fázisfotók. A Pinteresten gyűjtöm a kalapokat ihletképp, ebből lassan hat ezer van. Hat ezer kalapkép és persze az, ami nekem ihletforrás J A Facebookon napi szinten tartom a kapcsolatot a „rajongóimmal” és gyűjtöm a projekteket, a weboldalon (épp átalakulóban) szintén elérhető vagyok. A blogomon kicsit szakmaibb írásaim vannak. Valamint pár videóval jelentkezem a YouTube-on is.

Az Etsy-n és a Pink-Code-on pedig elérhetőek a kalapjaim.

 

Hirdetés
6.jpg

  1. – A kalap megrendelése nagyon komoly feladat és felelősség. A megrendelőid mekkora teret engednek, amikor megbíznak egy munkával, mennyire szólhatnak ők bele a munkafolyamatba? Hogy zajlik egy folyamat, aki nem ismeri ezt a szakmát, hogy megismerhesse, meséld el nekünk?

– Több tényező határozza meg, milyen is lesz egy kalap, amikor elkészül.

  • kinek készül: férfi, nő, milyen korú, milyen alkatú ….
  • milyen alkalomra készül: szabadidő, esküvő, kerti parti ….
  • milyen időre készül: tavaszi, nyári, őszi, téli, átmeneti…
  • milyen anyagból készüljön: filc, nyúlszőr, kevertszőr, akril, lószőr, tüll ….
  • milyen technikával készül: merev keményítéssel, közép keményítéssel, puha keményítéssel, varrottan, feszítve …
  • milyen forma készüljön: széles karimás, keskeny karimás, karima nélkül, kerek koronás, íves koronás, pork pie…
  • milyen színben készüljön: egyszínű legyen, több színnel dolgozzak, fessem az anyagot, hozzák az anyagot ….
  • mennyibe kerül

És ez csak az első lépés volt! Meghatároztuk a kalap jellegét, ez után jön a munka ennek megfelelően. Beszerzem az alapanyagokat, ami sok időt vesz igénybe, mert a kalapos háttéripar teljesen hiányzik már. Külföldről jön a kalaptomp, a széles lószőr, a szalmafonatok, stb. A cérnát mondjuk meg tudom venni itthon J. Ha kitalálok egy új fazont, akkor ki kell faragnom a formát hozzá, saját kezűleg, aztán ellenőrzöm, hogy megfelelő sziluett született-e! Minden kézi munkával készül és erre nagyon büszke vagyok! Hiszem, hogy mindenkinek létezik egy tökéletes forma, amit meg kell találni (aztán ki kell faragni ). Erre való a szalon, ami egy kiváló játszótér a hölgyeknek, uraknak!

4.jpg

  1. – Még mindig a Belle Epoque a kedvenc stílusod, vagy az évekkel ez is változik, ha igen, minek hatására?

– Meghatározó természetesen, de nem csak ez az egyetlen stílus, ami nagy hatással volt, van rám. Nagyon kedvelem az ókori, a keleti viseleteket, de közel állnak hozzám például a hímzések és a csipkék is! A változás egyébként teljesen természetes, mindig más kerül a figyelmem középpontjába. Most például a hagyományos növényi festés, és festési technikák azok, melyek komolyan izgatnak.

7b.jpg

  1. – Tudom, minden kalap készítőnek van egy kis hoppja nálad a színek. Miért és milyen színekkel és anyagokkal dolgozol a legszívesebben?

 

– Nagyon kedvelem az erős színeket, de szeretem a pasztell árnyalatokat keverni. De történt már áttörés is: gyerekkorom óta utáltam a rózsaszínt, ám egy megrendelés alkalmával virágokat készítettem a pasztellrózsaszín árnyalatokkal, és teljesen beleszerettem! Az anyagokkal kapcsolatban kifejezetten válogatós vagyok. Az az anyag, ami nem fog meg, teljesen esélytelen hogy kalapként végezze. Szívesen dolgozom lószőrrel, nyúlszőrrel, selyemmel, szaténnal, düsesszel, tafttal, lágy tüllel, lágy esésű organzával. Kiegészítőnek gyakran használok bársonyt, mindenféle szalagokat, gyöngyöket, és rengeteg tollat. Ez a gyengém.

j.jpg

  1. – Mai korban lényegesen kevesebben hordanak kalapot, emiatt nehezebb hozzá jutnod az alapanyagokhoz?

– Igen. A hazai kalapos háttéripar teljesen megszűnt. A nyolcvanas évek végéig létezett tompkészítés itthon is, ahogy elérhetőek voltak a „kalapkaptafák”, a speciális szalagok, vagy a leghétköznapibb szalmafonatok különböző szélességben és mintával. Ez mára mind eltűnt, és ha szeretnék valamit, akkor először nekiállok nyomozni, itthon elérhető-e valamilyen formában, Ha nem, akkor helyettesíthető-e, ekkor kezdek el vadul kísérletezni. Például negyven év után megszüntették a kalapokhoz használt keményítő gyártását. Nincs tovább, de dolgozni kéne… Azóta megoldottam a feladatot, de nem volt egyszerű. Ha ez sem segít, akkor körülnézek a külföldi kalapos boltokban.

  1. – Milyen technikával dolgozol, fa vagy vas formán készíted el a kalapokat?

– Szigorúan fa formákkal dolgozom, ez együtt él az anyaggal, bár könnyen felveszi a feszített tomp színét. Persze fa formán varrom a lószőr kalapokat is, és igazításhoz a varrott darabokhoz is használom.

 

  1. Mennyire figyeled az újításokat és hogyan tudod modernizálni, vagy visszatérnek a régi kor divatjai?

– Nagyon fontos, hogy naprakész maradjak, de nemcsak az haute couture, vagy a legújabb divattrendekben, hanem a technikai, ipari vonalat is követnem kell! Például a legújabb kalapos anyag fejlesztés, amihez nem kell keményítő, nem kell gőzölés, hanem hő hatására változtatja a formáját, és ha kihűlt megdermed.

A történelem, így a divattörténelem is, ismétli önmagát, némi csavarral. Persze ez időnként mulatságos formát ölt .

  1. A kalapkészítő szakmában fiatalnak számítasz, számodra ez előny vagy hátrány, ért-e már csalódás emiatt?

– A fentiekből kiderül, hogy kicsit több vagyok, mint kalapos. Kalaptervező vagyok és igen a szakmában fiatal. Ennek vannak előnyei, ugyanúgy, mint hátrányai. Ezen felesleges aggódni, mindig ki kell hozni a legtöbbet a pillanat adta lehetőségekből J.

 o6.jpg

  1. Gyermekeid vannak, hogy jut idő a kalap elkészítésére, hogy lesz az tervekből valóság?

– Itt jön ismét, hogy ki kell hozni a pillanat adta lehetőségeket, és amióta gyermekeim vannak, az improvizációs képességem sokat fejlődött. Főleg, nyár óta, amikor megszületett a harmadik apróságunk nagyon korán, nagyon kis súllyal. Azóta megtáltosodtam .

Egyébként éjjel dolgozom, vagy amikor mindenki alszik, napszaktól függetlenül J.

Percekbe kell sűríteni mindazt, amire régen órák mentek el. Van, amikor csak öt percem, tíz percem van, ilyenkor gyorsan keményítőt keverek, legközelebb keményítek, leszabom az anyagot, ilyesmi. A precíziós műveletek jönnek éjjel, amikor fontos, hogy minden tökéletes legyen.

  1. Hogyan álmodod meg az újabb és újabb kalapokat, a megtervezéséhez mi ad neked segítséget?

– Az ihlet bárhonnan jöhet! Nincsenek elvárásaim, lehet az egy pillanat valakivel, lehet egy rajz, illat, látok valamit, hallok valamit. Az anyagok, a felületek, a tapintás nagyon fontos. Szeretem például a nyers zsákvászon sprőd anyagát, a szatén matt fényét, tervezem, hogy lesz egyszer egy csengettyűs kalap is.

 

  1. Hol találkozhat a nagy közönség a jövőben munkáiddal?

– Minden évben megrendezzük a Tavaszváró és a Nyárvégi Kalapkommandónkat. Kezdetekben utcai divatbemutató jelleggel felvonultattuk a legújabb kollekciónkat, ám mára inkább egy kötetlen sétává alakult a városban valahol. Lehetőséget adunk mindenkinek, aki szereti a kalapokat, de nem meri egyedül felvenni, hogy legyen egy kis közösség, ahol társasága akad. Meg kell jegyeznem, hogy minden kalapos sétán születtek olyan ismeretségek, barátságok, melyek meghatározóvá váltak .

Az idei Tavaszváró Kalapkommandót április 16-án tartottuk meg. A következő szeptemberben lesz, a Nyárvégi kalapkommandó.

 

  1. A Divatikon.hu olvasóinak milyen általad írt bölcsességet küldenél a kalapokról?

– Ne várjon senki arra, hogy a kalap „divatba jöjjön”. Már divat, csak itthon nem merik viselni. Három gyerek mellett, a négy fal között nagyon leharcoltnak érzem magam, így nagyon fontos számomra, hogy, ha kilépek az utcára, akkor NŐ legyek! Csinos- már amennyire a lehetőségeim engedik, de ahhoz, hogy igazi nőies nővé váljak, a legfontosabb eszközöm a kalap! Nagyon sokat jelent, ahogy felveszed a kalapod valamilyen egyszerű ruhához akár, de kicsit jobban kihúzod magad, feljebb emeled a fejed, finomabban jársz és a férfiak is, a nők is észreveszik a NŐT! Igazán jól tud esni! És nem, nem fütyülnek utánad, hiszen kalapban vagy, nem mutogatnak, hiszen kalapban vagy, a tekintetekben először a meglepődést látod, utána az elismerést, hiszen kalapban vagy!

Cikk és fotó:

Napsugár Anna

siket fotóriporter

 

Mondd el a véleményed

Jennifer Aniston nagy bakija

Dukai Regina és Johnny K. Palmer lefújták