„Játssz jól!”

Hirdetés

A LEGO gyártás Esélyegyenlőséget teremtett,

megérkeztek  az első kerekes székes figurák

„Wheelchair is Embarrassingly Overdue”

 

 A LEGO a világszerte ISMERT nagy sikerű ÉPÍTŐJÁTÉK védjegyezett neve. A LEGO termékek egymással minden esetben kombinálható és összekapcsolható építőelemekből állnak. Története 1932-ben kezdődött, mára szinte nincs olyan dolog, amit ne lehetne megépíteni LEGO-ból a több mint tízezerféle alkatrész segítségével. A LEGO alkatrészek kulcsfontosságú tulajdonsága, hogy kezdettől fogva egyazon rendszer elemeit képzik: minden egyes sorozat, újonnan megjelenő készlet kompatibilis a már megjelent készletekkel. A LEGO alkatrészek – mérettől, formától, színtől és funkciótól függetlenül – valamilyen módon biztosan összeépíthetők a többi alkatrésszel. Neve a dán „Leg godt!” kifejezésből származik, ami azt jelenti: „Játssz jól!”. 1932-ben Ole Kirk Christiansen asztalosmester megalapította vállalkozását Billund községben (Dánia). A cég fajátékokat gyártott és két évvel később vette fel a „LEGO” nevet. 1947 után kezdett a ma is ismert műanyagból játékokat készíteni pénzügyi okokból. A játék legfőbb újdonsága az volt, hogy a többnyire négyszögletes építőelemek tetején „bütykök” helyezkedtek el, aljuk pedig lyukas volt. Ezzel az eljárással az egészen kis gyermekek is könnyen össze tudták őket nyomni, épp annyira, hogy ne essenek szét, de könnyen szét lehessen őket szedni. A korai időkben a szállítmányok legtöbbje visszatért, a helyi gyártósorok bezártak; az emberek úgy gondolták, hogy a műanyag játékok sohasem tudják felváltani a fából készülteket.  A ma ismert, műanyagból készült LEGO 2008-ban ünnepelte 50. születésnapját. A LEGO mostanra túlmutat az egyszerű játék felhasználási területein. Valóságos kultusza van, követői LEGO szobrokat, mozaikokat alkotnak, összetett gépeket készítenek. Némelyik szobor több százezer darabból készül és több tíz kilogrammot nyom. A mozaikok akár falnyi méretűek lehetnek. Sikerült már LEGO lakatot és ingaórát is konstruálni. Mike Dobson és David Gilday olyan LEGO gépet készített, ami ki tudja rakni a Rubik-kockát. Pár napja több ezren pörög a fél világ, és felrobbant tőle az

internet: megjelent 2016-ban a kerekes székes LEGO figura, kutya és hipsztersapka is van hozzá a  PromoBricks által .

Hirdetés

lego-city-60134_0.jpg

– LEGO termék a hetvenes évek óta van jelen Magyarországon. A LEGO Csoport 1992 óta van jelen a magyar piacon, a nyíregyházi székhelyű LEGO Manufacturing Kft. 2008 óta működik a Nyíregyházi Ipari Parkban 1250 fővel. 2012-ben a Nyíregyházán jelen lévő LEGO gyártó üzem tulajdonosa a gyártás bővítésébe kezdett.

9.JPG

Az elkészült és 2014. március 25-én felavatott gyár területe 122 ezer négyzetméter, a kapacitás növelésével 250 új munkahelyet hozott létre a társaság.

13.JPG

A fejlesztéssel a világ összes Duplóját itt gyártják majd és a termelés mérete (Nyíregyházán) 18 millió dobozról 30 millióra nő. Ekkor 1550 dolgozóval és 80 ezer négyzetméter alapterülettel számolnak.

26.JPG

– Terjedőben vannak a brickfilmek (vitatható jogtisztaságú magyar nevükön LEGO filmek), amelyeknél az animáció LEGO játékelemekből indul ki.

03.JPG

– Mivel a LEGO kockák extrém pontossággal készülnek, olyan területeken is használhatók, mint a mesterséges látás kutatása, ahol pontos méreteik miatt nagyon jól használhatóak ilyen rendszerek teszteléséhez.

21.JPG

– A LEGO alkatrészeket ma már képzőművészek is használják műalkotásaik elkészítéséhez. Szélsőséges példa erre a lengyel Zbigniew Libera, aki LEGO koncentrációs tábort készített, amivel annak idején igen nagy vihart kavart.

010.JPG

– Ezen felül a LEGO számos más módon inspirál embereket, például vannak, akik a társadalomelméletet kombinálják a LEGO-val.

Hirdetés
EGY.jpg

– A világ több pontján is működik már LEGO vidámpark. Az első, billundi LEGOland parkot sorra követte a windsori Angliában, a carlsbadi az Egyesült Államokban, és a günzburgi Németországban.

KETTŐ.jpg

– Magyarországon több ízben volt LEGO Kiállítás, amit nagyon szeretnek nemcsak a gyerekek, kamaszok, hanem az idősebb korosztály is. Mégis a legnagyobb sikere 2014-ben a BAZILIKA előtt felállított Guiness Rekord kísérletnek, és LEGO  TORONYÉPÍTÉSNEK és Kiállításnak volt.

HÁROM.jpg

– A LEGO-t korábban sok kritika érte kevésbé sokszínűsége miatt, internetes kampányban aláírásgyűjtés is indult azért, hogy a cég fogyatékossággal élő mini figurákat is gyártson. A petíciót több mint 20 ezren támogatták közölte az abc.net.

012.JPG

– A szürke sapkát viselő figura a “Játék a parkban” készlet része, és egy segítőkutya is tartozik hozzá.

lego-city-60134_5.jpg

– Rebecca Atkinson, a kampány társalapítója elmondta, „Hogy végtelenül boldog a kerekes székes mini figura miatt.”

lego-city-60134_2.jpg

– Az Independent merészen kihirdeti, hogy ez a lépés a LEGO által befejező kulturális marginalizáció tekintetében hatalmas élményt jelent; ez a gyerekeket mélyen megérinti sokat fognak erről beszélni a mozgássérült vagy másképp élő emberekről. Újabb gondolkodási stílust sikerül mindenki fejében megnyitni vele. Már fiatal korban elfogadhatóbbá válik a fogyatékossággal élők világa.

lego city.jpg

A BBC azt mondja, hogy a LEGO egy online kampány után új mozgássérült alakokat fed fel.

lego-city-60134_4.jpg

„LEGO, fejet hajtunk előtted! Épp most tettél 150 millió gyermeket, édesanyát, édesapát, nagymamát és nagypapát, tanítót és gondozót, kiskutyát és hörcsögöt nagyon-nagyon-nagyon boldoggá” – mondta Atkinson.

lego-city-60134_2.jpg

– Határozottan és különösen elfogta a képzeletünket, ahogy láttuk, hogy győzelem született a #ToyLikeMe kampánnyal.

A Kerekes székes figurát 2016. január 28-án mutatták be a 67. Játékvásáron, Nürnbergben.

lego-city-60134_1.jpg

 

Cikkíró:

Napsugár Anna

siket fotóriporter

Fotó:

2014 Rekord Bazilikai fotók :Napsugár Anna

Új LEGO fotók:

https://www.facebook.com/Promobricks

 

 

 

 

Mondd el a véleményed

Két egyedülálló kávékülönlegesség

Ilyen jól nevelt kutyákat aligha láttál – videó