Jótékonyság és szülinapi meglepetés a Nyári lányok exkluzív klub-koncertjén!

Hirdetés


Csütörtökön a PINKTOBER, avagy a mellrák ellenes küzdelem jegyében adtak exkluzív klub-koncertet a Nyári lányok! Ezt a nemes eseményt pedig a Divatikon Stábja sem hagyhatta ki!

Hirdetés


Este kilenc órás kezdéssel vette kezdetét a Nyári lányok jótékonysági koncertje, amikor is édesapjukkal együtt léptek színpadra. A rendezvénynek több érdekessége volt: ugyanis a jegybevétel teljes egészével az Egészség Hídját támogatták a fellépők, aztán pedig itt csendült fel először Edit és Aliz új száma, a Pont jó. És ha még az sem lett volna elég: jó barátnőjük, Szabó Mariann is eljött meghallgatni a csajokat.

Hirdetés

“Nagyon nagy szeretettel álltunk mellé egy ilyen nemes kezdeményezésnek, hiszen mint előadók mindhárman fontosnak tartjuk, hogy fontos üzenetekre hívjuk fel a figyelmet a művészetünkkel. Mindig nagy örömmel vállaljuk a jótékonysági fellépéseket, amelyek alkalmával segíthetünk egy-egy nemes cél elérésében.” – kezdte Aliz. “A koncertet nagyon élveztük, hiszen mindig nagy élmény, ha édesapánkkal közösen léphetünk színpadra. Külön öröm volt, hogy először adtuk elő a Pont jó című új dalunkat közönség előtt, amelyet nagy szeretettel fogadtak tőlünk a jelenlévők. A koncertre egy nagyon kedves barátunk, Szabó Mariann is eljött meghallgatni minket, ami plusz öröm volt számunkra! Editnek közelgő születésnapja alkalmából meglepetéssel is készült Mariann, ugyanis egy gyönyörű ékszerrel lepte meg!” – nyilatkozta a kisebbik Nyári lány! A Klub-koncert után készült riportunk, illetve még több kép hamarosan oldalunkon! Maradjatok velünk!
 

Írta: Hatos Nikolett. 2012.10.27.

Mondd el a véleményed

A mágia története

Oláh Gergő a hibátlan X-Faktor!